U18 vb: Jövőre újra a divízió I/B-ben

2015.04.18. 19:54 |

Az U18 divízió I/A csoportos világbajnokság utolsó mérkőzésére sajnos már tét nélkül korcsolyázott ki ifi válogatottunk, hiszen a pénteki, Norvégia elleni vereséggel biztossá vált, a következő szezonban újra a divízió I/B-ben szerepel majd Magyarország. Ez viszont nem szegte játékkedvét válogatottunknak, legalább olyan profin készült mindenki Franciaország ellen is, mint a világbajnokság bármelyik másik meccsére.

Nagyon jó iramban kezdtünk, az első perctől támadtunk, az ötödik percben mégis Franciaország szerezte meg a vezetést, Maia és Gleizes passzából Bougro talált be Bors kapujába. Néhány perccel később mi kerültünk emberelőnybe. Végig támadtunk, majd a francia kapunál maradt ki nagy helyzet, amiből egy gyors ellentámadásra is futotta a négy franciának, Bors Gergely védett bravúrral. A büntetés letelte után újra kiegyenlített játék folyt, majd egy ügyes forgatás után Texier lőhetett a magyar kapu előteréből. 2-0 oda. A folytatásban is keményen letámadtunk, sorra alakítottuk ki a helyzeteket, de minden alkalommal magabiztosan védett a francia kapus. A másik oldalon pedig szintén több bravúrral tartotta csapatát Bors is.

A középső húsz percben folytatódott a lüktető játék, a 23. percben Szabó Dávid ült ki két percre, de jól működött hátrányos védekezésünk. A büntetés lejárta előtt 4 másodperccel Péter kapott újabb két percet játék késleltetésért, ezt a helyzetet pedig már kihasználta ellenfelünk. Bors ugyan védte az első lövést, de Gleizes azonnal átpasszolta a kipattanót a szabadon álló Ville-nek, aki nem hibázott. Másfél perccel később egy éles szögből elengedett korong pattant meg Bors védőjén, a franciák számára szerencsésen, a mi szemszögünkből szerencsétlenül. 4-0 oda. A mérkőzés második felébe lépve viszont megkezdtük a felzárkózást, Kiss Patrik lőtt gyönyörű gólt, majd fél perccel a harmad vége előtt Nagy Ákos emberhátrányban szerezte meg második gólunkat. Kiss Patrik és Stipsicz Bence jegyeztek gólpasszt.

A két áthúzódó büntetésünk miatt kettős hátránnyal indítottunk a záró játékrészben, de sikerrel vettük az akadályt. A folytatásban tovább támadott mindkét együttes, de ahogy telt az idő, a feszültség és a hibák száma is nőni kezdett, hol az egyik, hol a másik oldalon ítélt büntetést a játékvezető, de páros kiállításra is volt példa. Az oda-vissza játékból ellenfelünk jött ki jobban, az 56. percben szerzett góllal 1-0-ra nyerte meg a harmadot, ami a kapura lövések arányát tekintve jogosnak tűnik. A mérkőzés utolsó négy és fél percében emberhátrányban játszottunk, miután Szabad Kevin ütközött szabálytalanul és kapott végleges büntetést, bár sérülés szerencsére nem történt. Hátrányos védekezésünk kiválóan működött, így több gól nem esett már, Franciaország győzött tehát 5-2-re és versenyben van a bronzéremért.

MESTERMÉRLEG:

Romain Guibet, Franciaország szövetségi kapitánya: „Nehéz volt számunkra ez a meccs, mert kötelező volt győznünk ahhoz, hogy esélyünk legyen érmet szerezni, és emiatt nagyon izgultak a fiúk. Úgy gondolom, nagyon jó a magyar csapat, de mi is keményen küzdöttünk a teljes torna során. Büszke vagyok a játékosaimra, hogy mindent megtettek és túlteljesítették a célt, ami a csoportban való bennmaradás volt.”

Glen Williamson, Magyarország szövetségi kapitánya: „Franciaországnak nagyon magabiztos csapata van, gyorsak és első perctől keményen játszottak. Gyorsan kétgólos vezetésre tettek szert, de felvettük a tempójukat és igazán jól játszottunk a második és harmadik harmadban. Megvoltak a helyzeteink és a játék képe alapján bármelyik irányba alakulhatott volna a találkozó. Amikor harmadik gólját is megszerezte ellenfelünk, tudtuk, hogy onnan már nagyon nehéz győzni, de egy percig sem adtuk fel. Nagyon jó mérkőzés volt, ugyanakkor nagyon sokat elárul a játékosok karakteréről, hiszen már tegnap eldőlt, hogy kiesünk, és minden tiszteletem a fiúké, ahogy ma ott voltak a padon, ahogy erre a meccsre készültek, ahogy játszottak, fiatal koruk ellenére igazi profikként, büszkén képviselve hazájukat. Mindent beleadtak és ez meg is mutatkozott a pályán.”

A magyar válogatott legjobbjának választott játékosa és egyben kapitánya, Stipsicz Bence a következőképpen nyilatkozott a mérkőzést követően: „Sajnos nem tudtuk úgy kezdeni a meccset, ahogy szerettük volna, két kapott gól után nehéz felállni egy csapatnak, de tudtunk gólokat lőni, amire mindenképpen büszkék vagyunk. Az, hogy a végén nem sikerült fordítani, sajnos szomorú, de úgy érzem, hogy a csapat mindent megtett, összeállt és megpróbáltuk megfordítani az eredményt, de nem sikerült.”

U18 Divízió I/A Világbajnokság

7. nap:

Kazahsztán - Fehéroroszország 3-6 (1-2, 1-2, 1-2)

Franciaország - Magyarország 5-2 (2-0, 2-2, 1-0)

Dánia - Norvégia 2-1 (0-0, 1-1, 1-0)

6. nap:

Norvégia - Magyarország 4-1 (2-0, 1-1, 1-0)

Kazahsztán - Dánia 2-5 (0-3, 1-1, 1-1)

5. nap:

Fehéroroszország - Franciaország 4-0 (3-0, 0-0, 1-0)

4. nap:

Dánia - Franciaország 4-1 (1-0, 1-1, 2-0)

Magyarország - Fehéroroszország 2-7 (1-0, 1-4, 0-3)

Norvégia - Kazahsztán

3. nap:

Kazahsztán - Magyarország 6-5 (2-3, 1-1, 3-1)

2. nap:

Norvégia - Franciaország 2-3 (1-0, 0-1, 1-1, 0-1)

Dánia - Fehéroroszország 4-3 (1-1, 1-2, 1-0, 1-0)

1. nap:

Fehéroroszország - Norvégia 3-2 (0-1, 1-1, 1-0, 1-0)

Magyarország - Dánia 1-9 (1-3, 0-4, 0-2)

Franciaország - Kazahsztán 7-1 (2-0, 3-1, 2-0)

Fotó: Derencsényi István

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV