U18 vb: mozgalmas szünnap

2015.04.13. 22:28 |

Az Debrecenben megrendezett Divízió I/A csoportos ifjúsági világbajnokság második játéknapján mindössze két mérkőzésre került sor. Magyarország és holnapi ellenfele, Kazahsztán számára ezúttal a gyakorláson és a pihenésen volt a hangsúly az első szünnapjukon.

Válogatottunk egy meetinggel indította a napot, majd 11:40-től ötven perces jeges edzésen vett részt a Debrecen Jégcsarnokban. Délután a pihenésé volt a főszerep, vacsora előtt pedig a tegnapi mérkőzés kielemzésére is sort kerített a csapat és a szakmai stáb, így készülve a holnapi, Kazahsztán elleni mérkőzésére. Eközben a csoport többi együttese folytatta világbajnoki szereplését.

A nap első találkozóján Norvégia benevezte harmadik kapusát is, mivel Jonas Arntzen az első meccsnapon kapott olyan erős fejlövést, hogy nem tudta vállalni a játékot. A hálóőr az elmúlt három hét során másodjára szenvedett agyrázkódást, ezért még vasárnap este Debrecenbe érkezett helyettese, Jens Kristian Lillengrend. A Franciaország elleni találkozón már ő ült a cserepadon, míg a kapuban újra Opsahl kapott lehetőséget. Vele Garnier nézett farkasszemet a másik oldalról, a találkozó során pedig mindkét hálóőr kimagasló teljesítményt nyújtott, előbbi 35, utóbbi 41 védéssel járult hozzá csapata teljesítményéhez a közel 63 percnyi játék alatt. A jó iramú, kiegyenlített meccs 4-4-re állt, majd a hosszabbítás harmadik percében Rouen döntött Franciaország javára.

A második mérkőzés is színvonalas játékot hozott drámai fordulatokkal. Az aranyra talán legesélyesebbek párharcán Fehéroroszország 3-1-re is vezetett, Dánia a második harmad utolsó másodpercében szerzett góljával kezdte meg a felzárkózást, majd a harmadik harmad végéhez közeledve egyenlíteni is tudott. Így a nap második mérkőzésén is hosszabbításig jutottak a felek, ahol Dánia mindössze 25 másodperc alatt fordított és elvitte az értékes két pontot.

Április 14-én, kedden mindössze egyetlen találkozóra kerül sor a Debrecen Jégcsarnokban, 16:30-kor Kazahsztán együttesével mérkőzik meg ifi válogatottunk.

A világbajnokság minden meccse élőben megtekinthető az icehockey.hu-n keresztül vagy erre a linkre kattintva.

A torna eredményeit, jegyzőkönyveit és statisztikáit itt lehet nyomon követni.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV