U18: Részletek és folyamatos koncentráció

2013.02.02. 17:21 |
Az ifjúsági válogatott három játékosát kérdeztük: Erdélyt, Godót és Tóth-ot.

Az U18-as válogatott színvonalas Négy Nemzet Tornára készül. A hazai megmérettetést megelőző januári edzőtáborban több játékost is megkérdeztünk a válogatottnál lévő munkáról. Sorozatunk első részében Erdély Csanád, Godó Dániel és Tóth Richárd véleményét olvashatják.


Hogy érzed magad az edzőtáborokban?
Erdély Csanád (Ifj. Ocskay Gábor JA): Nagyon jól érzem magam, örülök, hogy visszakerültem az U20-as program után Glen Williamson csapatába. Nincs nagy változás mióta nem jártam U18-as programon, talán annyi, hogy a srácok sokat fejlődtek augusztus óta, de az edzőtáborok felépítése ugyanaz.
Godó Dániel (Miskolci SI): Nagyon jól érzem magam, mivel én vagyok a legidősebb, nem is kell tartanom az apróbb ugratásoktól sem.
Tóth Richárd (MAC Budapest): Remekül érezzük magunkat, nagyon jó az összhang még úgy is, hogy különböző klubokból jöttünk.

Miben fejlődtél mióta bekerültél a Glen Williamson által irányított programba?
E.Cs.: Sokkal jobban átlátom a különböző játékrendszereket, ami nagyon fontos a játékban.
G.D.: Több részletet tanultam meg, és ezekre már tudatosan is figyelek. Taktikai elemekben is fejlődtem, valamint megtanultam jobban tisztelni a társaimat.
T.R.: Nagy hangsúlyt helyez a stáb a részletek megtanítására, arra, hogy mire kell figyeljünk a meccsek során, ebből mindenki sokat tanul. Megtudjuk, mire számíthatunk, ha profi hokisok szeretnénk lenni. A stáb itt mindig a maximumot várja tőlünk, ezáltal rengeteget fejlődünk.

Mit tartasz a legfontosabbnak a válogatott edzőtáborokban?
E.Cs.: Egymás ellen játszunk a táborokban, tehát folyamatosan a legjobbunkat kell nyújtanunk, az edzők pedig személyre szabottan értékelnek és fejlesztenek.
G.D.: Rengeteget számít, hogy havonta két napot együtt tölt a csapat, ezáltal jobban megismerjük egymást, van idő begyakorolni azokat a taktikai elemeket, amelyekre a vb-n is szükség lesz.
T.R.: Nagyon hasznosak a meetingek, ezeken felhívják a figyelmünket azokra a tényezőkre, amelyekre jobban kell figyelnünk ahhoz, hogy eredményesek legyünk. Mindig emlékeztetnek minket a céljainkra, és arra, hogy mennyit kell dolgoznunk az álmaink megvalósításáért.

Mennyivel másabb ez a program, mint az eddigiek?
E.Cs.: Glen egész napos folyamatos koncentrációt vár el tőlünk, nincs egy szabad fél óránk se az edzőtáborok alatt. Ez mindenképpen jó, mivel így a világbajnokságon már könnyebben fogjuk elviselni a nyomást.
G.D.: Sokkal több a meeting, mint korábban. Ezeken többet foglalkozunk a részletekkel, rengeteg szó esik a mentális fegyelemről, amit nagyon hasznosnak tartok.
T.R.: Glen nagyobb fegyelmet tart, mindenki hallgat rá, a gyerekek és a felnőttek is. A meetingek érdekesek, nem szárazak, mindent példával illusztrálnak, és sok videót is nézünk. Nagyon sokat biztatnak minket, ez a pozitív hozzáállás sokat jelent minden játékosnak.

Milyen a csapat? Hogy látod az esélyeket a világbajnokságon?
E.Cs.: Elég erős a csapat, 40-50 ember rotálódik. A világbajnokságra nyerni megyünk, remélem sikerülni is fog. Benne van a csapatban az aranyérem lehetősége.
G.D.: Egyre összeszokottabb a társaság, a tehetséggel sincs gond, szerintem valós esélyünk van feljutni. Mindenki nagyon keményen küzd, ha a kellő odafigyelés meglesz, akkor nem lesz probléma.
T.R.: Egész jó kis csapatot lehet kihozni ebből a brigádból, van esélyünk a vb-győzelemre.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV