Molnár Dávidnak gyakran még el kell hitetni önmagával, hogy bizonyos dolgokat képes elérni. A 18 éves debreceni jégkorongozó szabadidős foci közben sem szeret veszíteni, és mindig a maximumra törekszik.
„Önfeláldozó vagyok, vicces, szeretek a középpontban lenni, és igazi csapatembernek tartom magam” – így jellemzi önmagát Molnár Dávid a Debreceni Hoki Klub 18 éves jégkorongozója, aki igazán remek szezont tudhat maga mögött. Rengeteget dolgozott azért az elmúlt nyáron, hogy megalapozza a jó teljesítményét, és elérje a célját: jégre léphessen az U18-as válogatott tagjaként a divízió I/B csoportos világbajnokságon.
„A felkészülés alatt a maximumot akartam nyújtani, azt gondoltam, ha nem kerülök be az utazó keretbe, akkor se úgy menjek haza, hogy nem tettem meg mindent – idézi fel az asiagói vb előtti időszakot. – De ott voltam. és nyertünk. Így volt a legjobb. Mindenképpen a japánok elleni meccs a legemlékezetesebb, amelyen megnyertük a világbajnokságot. Még most is kiráz a hideg, ha visszagondolok rá, szavakkal nehezen lehet leírni, mit éreztem.”
A szlovénok elleni zárómeccsen ráadásul még gólt is szerzett, ami váratlanul érte, hirtelen azt se tudta, mit csináljon, hová ugorjon, de mint mondja, címeres mezben betalálni felemelő érzés. Egyébként is gólszerzés a mindene, már kiskorában csatár akart lenni. Óvodásként lépett először jégre, hamar megszerette a közeget. Amikor gyerekként elkezdett jégkorongozni, még azt hitte, mindig csak játszanak, aztán rájött, hogy rendszeresen kell edzeni, és idővel jönnek a meccsek is.
„Akkoriban még nem voltak túl jó körülmények Debrecenben, de ahogyan ez a mostani eredményeken is látszik, folyamatosan fejlődnek. Az idei szezonban a Miskolccal közösen már az osztrák korosztályos ligákban is megmérettünk. Az ifjúsági csapattal be akartunk kerülni a rájátszásba, s bár ez most nem jött össze, jövőre, már a juniorok között azon leszünk, hogy elérjük ezt a célt.”
Dáci, ahogy mindenki hívja, a következő szezonban egyre többet szeretne a felnőttek között is jégre lépni. A Debrecen vezetőedzőjétől, Jevgenyij Muhintól már az elmúlt idényben is megkapta a bizonyítási lehetőséget, amellyel villámgyorsan élt.
„Az első mérkőzésemen, az első cserémben mindjárt kapura lőttem, és meg is szereztem az első gólpasszomat. Csak azért nem gólt, mert a korong úgy csorgott a gólvonal felé, hogy előtte az egyik csapattársam még beleért. Először furcsa volt a felnőttekkel edzeni, de gyorsan befogadtak, a bemutatkozásom után pedig még sütit is vittem.”
Ladányi Balázs, a debreceni U20-as csapat jelenlegi edzője, a „szapporói hősök” egyike az, akire felnéz, úgy fogalmaz: „Amit ő mond, az szent, és úgy csinálom, mivel előttem áll példaként az, amit elért.”
Tudja, neki még nagyon sokat kell dolgozni azért, hogy hasonló sikerek övezzék a karrierjét, de a nyáron is keményen készül, hogy a legjobb formában kezdje az idényt. Azért a jégmentes hetekben a lazításra is jut idő.
„Barátokkal szoktunk ilyenkor focizni, de az is vérre menő, mindenki hajt a győzelemért. Olyan típus vagyok, aki nem szeret veszíteni, ha vesztésre állunk, feszült vagyok, tüzelem a csapatot, teljesen beleélem magam.”
A jégen is mindent megtesz azért, hogy csapatát megmentse a góltól. Gyorsasága mellett a blokkolást tartja a legnagyobb erősségének, mentálisan azonban még fejlődnie kell.
„Sokszor a meccsek előtt el kell hitetnem magammal, hogy igenis ezt és ezt meg tudom csinálni. De ha klappol, akkor már megy minden.”
