U18: még csak az út elején járnak

2013.08.23. 21:39 |
Három mérkőzésből hármat vesztettek el pénteken az ifi válogatottak tagjai.

Egyik helyszínen sem volt túl boldog a pénteki nap, mind a Csehországban, mind a Lengyelországban küzdő csapat vereséget szenvedett meccsein. Aggodalomra ettől függetlenül nincs ok, a fiataloknak még nyolc hónapjuk van az igazi megmérettetésig, a világbajnokságig. 

Antal István, edző Opole team /Magyarország U18 – Fehéroroszország U17 2:6/

Az első harmadot jól kezdtük, elég kiegyensúlyozott játék volt, majd emberelőnyben Szabad Kevin megszerezte a vezetést. Sajnos hamar jött az egyenlítés is, ők is emberfórban. Szünet után felborult a pálya és megmutatkoztak a különbségek. A fehéroroszok egyénileg ügyesebbek, képzettebbek, ez pedig ma látszott. Rengeteg büntetést szedtünk össze és elég sok gólt kaptunk. Erdély Csanád a második harmadban belőtt ugyan egy szépítő találatot, de az utolsó játékrész már nem hozott gólt, így maradt a 6-2. A fiúk még csak tanulnak, és az út elején járnak, szerencsére bőven van még időnk fejlődni.

Ostrava team /Eisbären Juniors Berlin – Magyarország U 18 4:0; Magyarország U 18 - EV Landshut-DNL Team 2:5/

Az edzői stáb elmondása szerint mindkét meccsen jól kezdtek a fiúk, tartották magukat a játékrendszerhez. Sajnos a vége már nem sikerült ilyen jól, fegyelmezetlen volt a csapat, felesleges kiállításokat csináltak, és nem tartották be a megbeszélt taktikát. A meccs legvégére fejben helyrerázódtak a fiúk, de ez már egyik esetben sem volt elég. A mai napot videó elemzéssel zárta a stáb, holnap szeretnének két győzelmet begyűjteni. Két meccset játszanak szombaton, egyet reggel 7-től, a másikat pedig 14.35-től.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV