U18: kiütéses győzelem Szlovákia ellen

2015.08.28. 18:45 |

Folytatta kiváló szereplését ifjúsági válogatottunk a lengyelországi Debicában megrendezett Olimpiai Reménységek Versenyén, 7-0-ra győzte le északi szomszédunkat.

„Jól kezdtük a mérkőzést, végig domináltunk, többnyire az ellenfél harmadában zajlott a játék” – számolt be az icehockey.hu-nak Máthé Csaba, aki segéd- és kapusedzőként dolgozik a keret mellett. A kapuban ezúttal a '99-es születésű Szeles Martinnak adott lehetőséget a szakember, aki gól nélkül hozta le a találkozót.

Az első harmadban már 3-0-s vezetésre tett szert Magyarország ifjúsági válogatottja Szlovákia serdülőivel szemben, a szünet után pedig tovább növelte előnyét a zömében 17 éves gárda.

„Igazi erőhokit játszottak a fiúk, sokat ütköztek, emellett arra kértük őket, határozottan törjenek a kapura, ami kiválóan megvalósítottak, így szerezhettünk háromgólos vezetést már az első harmadban” – értékelt Máthé. „A folytatásban pedig tovább követték az edzői utasításokat, azt játszották, amit kértünk tőlük, végig csapatként küzdöttek, így még két-két gólt szereztek a második és harmadik harmadban.”

A magyar csapat kétszer is betalált emberhátrányban a szlovák kapuba, illetve egy létszámfölényes gól is esett, miközben Szeles kapuja érintetlen maradt. Az egyoldalú eredmény ellenére neki is akadt dolga, egy szólónál és néhány kettő az egy elleni szituációban is magabiztosan védett.

A magyar U18-as válogatott hét gólját hat különböző játékos szerezte, Szabó Bence kétszer volt eredményes, míg Kiss Patrik, Szlépka Armand, Gyurgyev Miklós, Tóth Renátó és Majoross Barnabás egy-egy alkalommal vette be a Szlovákia kapuját.

Az Olimpiai Reménységek Versenyének magyar érdekeltségű mérkőzései:

Csütörtök, 19:30 Lengyelország U18–Magyarország U18  4-5

Péntek, 16:00 Szlovákia U16–Magyarország U18  0-7

Szombat, 11.00: Magyarország U18–Ausztria U18

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV