U18-as válogatott: vidám szombat edzéssel

2016.04.23. 16:29 |

Vidáman indult a nap Asiagóban az U18-as jégkorong-válogatottnak. Az újdonsült világbajnokok – és feljutók! – a szombati szünnapon játékos edzésen vettek részt, majd a kikapcsolódásé volt a főszerep.

Hogy mi a világbajnok magyar csapat titka? Ezt fürkészhették a már legyőzött japánok is a szombat déli edzés közben a lelátó korlátja mögül, miközben az U18-as jégkorong-válogatott tagjai széles mosollyal az arcukon végezték az edzők által kiszabott feladatokat a jégen.

Pontosabban azokat, amelyeket az egyes sorok játékosai kitaláltak. A divízió I/B csoport világbajnoki címének birtokában ugyanis játékosabb tréningen vettek részt a fiúk, amit szemmel láthatóan nagyon élveztek. Például fogadhattak arra, hogy melyik kapus nyeri a gyorskorcsolyaversenyt, s aki veszített, annak természetesen nem pénzt kellett betenni a közösbe, hanem nyomhatta a fekvőtámaszokat.

De most még azok is jól estek...

Mielőtt bárki azt hinné, hogy az elégedettség szele lengi körül a csapatot, az nagyot téved. Az aranyérmesek még mindig éhesek, és nemcsak az igazán finom olasz ételekre vágynak, hanem az ötödik győzelemre is.

„Mindenkin felszabadultságot éreztem a mai edzésen, leesett a teher a vállunkról, de vasárnap vár még ránk a szlovénok elleni mérkőzés, azt is meg akarjuk nyerni – mondta Szécsi Patrik, a magyar együttes védője már a levezető foci alatt. – Eddig a vb-cím motivált minket, most pedig az, hogy hibátlan mérleggel zárjuk a tornát, így egészen biztosan fel tudunk pörögni a zárómeccsre is.”

A fiúk szerint a szlovénok technikásak, gyors hokit játszanak, de fizikailag erősebb a magyar csapat, s ez lehet a kulcsa a győzelemnek. A soros ellenfél két győzelemmel és két vereséggel áll, a kiesés szele már nem fenyegeti. A divízió I/B csoportban való bennmaradásért az utolsó napon az olaszok és a dél-koreaiak ki-ki meccset játszanak egymással.

A szombat délután a magyar csapatnak különböző közös programokkal telt: ebéd utáni bowlingozni indultak a srácok, este pedig pizzázás szerepelt az „étlapon”.

És hogy választ adjunk a fentebb feltett kérdésre, miszerint mi a magyar csapat titka, az ellenfelek szerint: nos, a riválisok úgy látják, az a csapategységben rejlik. Az együttesen belüli összetartás nemcsak a mérkőzéseken, de az edzéseken, mi több, a közös focizások során is mindvégig érződött Olaszországban. Ez pedig gyorsasággal, technikai tudással, magabiztossággal párosulva sikert ért.

Nem is akármilyet!

U18-AS DIVÍZIÓ I/B CSOPORTOS VILÁGBAJNOKSÁG, ASIAGO (OLASZORSZÁG)
Hétfői eredmények: Magyarország‒Koreai Köztársaság 6-2, Ukrajna‒Szlovénia 3-1, Japán‒Olaszország 3-2
Keddi eredmények: Magyarország‒Ukrajna 6-2, Japán–Koreai Köztársaság 1-0, Szlovénia–Olaszország 4-2
Csütörtöki eredmények: Japán–Szlovénia 4-1, Ukrajna–Koreai Köztársaság 6-3, Magyarország‒Olaszország 7-1
Pénteki eredmények: Magyarország‒Japán 4-2, Szlovénia–Koreai Köztársaság 9-3, később: Ukrajna‒Olaszország 4-2
Április 24 (vasárnap): Magyarország‒Szlovénia (17)

A mérkőzések élőben ITT követhetők.

AZ ASIAGÓI DIVÍZIÓ I/B-S VILÁGBAJNOKSÁGON RÉSZT VEVŐ CSAPAT

Kapusok (2): Kovács Dávid Márk (Langnau), Szeles Martin (Ifj. Ocskay Gábor JA)

Hátvédek (8): Bugár Gábor, Fejes Nándor (MAC Budapest), Bukor Rajmund (Vasas SC), Erdély Botond, Kiss Roland, Szabó Dávid, Vas Márk (Ifj. Ocskay Gábor JA), Szécsi Patrik Balázs (Pesterzsébeti HC)

Csatárok (12): Almási Márk, Kiss Patrik, Nagy Ákos, Péter Andor, Szita Donát, Tóth Renátó (Ifj. Ocskay Gábor JA), Horváth Bálint (Rögle), Kreisz Brúnó, Majoross Barnabás, Szigeti Ákos (MAC Budapest), Molnár Dávid (Debreceni HK), Révész Marcell (Basel)

A STÁB

Szövetségi kapitány: Glen Williamson
Edző: Horváth András, Fodor Szabolcs
Kapusedző: Máthé Csaba
Csapatvezető: Mercz Orsolya
Fizioterapeuta: Berkes Brigitta



Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV