Magyarország-Olaszország (Franciaország)
Három percet kellett várni a mérkőzés első góljára, melyet Révész Marcell szerzett. A gólt követően felpörgött a mérkőzés. Helyzetek mellett rengeteg kiállítás tarkította a játékrészt, az emberelőnyökkel azonban nem sikerült egyik félnek sem élnie, 1-0-ás magyar előnnyel zárult az első harmad.
A második harmad első felét a magyar emberelőnyök jellemezték, az első 9 percből nagyjából ötöt emberelőnyben töltöttek a mieink, a 29. percben pedig sikerült is gólra váltani az egyiket. Kovács Alex góljával kettőre nőtt a magyar előny. A 34. percben szépítettek az olaszok, Enrico Bitetto vette be Horváth Dominik kapuját. Nem egészen egy perc múlva aztán visszaállt a kétgólos különbség Schlekmann Márk révén.
A záró játékrészben az olaszok próbáltak közelebb kerülni a magyarokhoz, de a harmad első felében minden támadásukat sikerült meghiúsítani. Az 52. percben aztán emberelőnybe kerültek az olaszok, Bitetto pedig fél percen belül be is talált, így 3-2 állt az eredményjelzőn. Az olaszok mindent megtettek az egyenlítés érdekében, bő egy perccel a mérkőzés vége előtt a kapusukat is lehozták, így 6 az 5-ben támadhattak. 10 másodperc volt már csak hátra a mérkőzésből, amikor Samuel Payra talált a magyar kapuba, hosszabbításra mentve ezzel a találkozót (3-3).
Az ötperces ráadásban nem született gól, így jöhettek a büntetők, ahol az olaszok voltak élesebbek, így 4-3-ra nyertek.
Vas Márton, másodedző: „Jó mérkőzést játszottunk, jó tempó volt. Sok jó megoldásunk volt, sokáig vezettünk is. A végén jobban is kijöhettünk volna az összecsapásból, de ebben most ennyi volt. Reméljük, hogy a folytatásban ez még jobb lesz. A legfontosabb, hogy ne keseredjenek el a srácok, csinálják ugyanúgy a dolgukat ahogy eddig és akkor majd szépen jön magától a többi is.”
Február 15. 19:30 Franciaország-Magyarország 4-2
Február 16. 16:00 Magyarország-Olaszország 3-4
Február 17. 12:15 Magyarország-Szlovénia
Lengyelország-Magyarország (Lengyelország)
A mérkőzés első gólját a magyarok szerezték annak ellenére, hogy a lengyelek kerültek többször helyzetbe. Keresztes Levente góljával 1-0-ára vezetett a magyar válogatott, azonban a házigazda mezőnyfölényének még az első harmadban meg lett az eredménye, így 1-1-es állással vonulhattak szünetre a csapatok.
A második harmadban a lengyelek először elmentek két góllal, de Egyedi Zsolt találatával sikerült egyre csökkenteni a hátrányt. Ezt követően a kétgólos különbség ugyan visszaállt (2-4), de a harmad végén ismét csak egyre csökkent a különbség a felek közt Zsigmond Áron gólját követően.
A záró játékrészben a mieink átvették a játék irányítását és Jarács Roland góljával sikerült egyenlíteni. A magyarok ezt követően sem álltak le, emberelőnybe is kerültek, de ezzel nem sikerült élni sőt, még mi kaptunk belőle gólt, ezzel 5-4-re vezettek a hazaiak. A bekapott gól után mindent megtett Ondrejcik Rastislav csapata az egyenlítésért, a mérkőzés végén még a kapust is lehozták, de nem sikerült betalálni, így maradt az eredmény a legvégén.
Ondrejcik Rastislav, vezetőedző: „Úgy gondolom nagyon rosszul kezdtünk. Rengeteget hibáztunk és nem voltunk kifejezetten aktívak a támadóharmadban. Átadtuk a területet, aminek köszönhetően az ellenfél rengeteg helyzetet tudott kialakítani. A második harmadra már javult a játékunk, sokkal többet korcsolyáztunk, sokkal több korongot szereztünk, mint ez elsőben. A harmadik harmadban játszottunk a legjobban. Egyenlítenünk is sikerült, sajnos egy egyéni hibát követően kaptunk egy újabb gólt, amire már nem tudtunk válaszolni. 2-4-ről jöttünk vissza, a srácok nagyot küzdöttek, mindent megtettek a győzelemért, ez ma erre volt elég. Ha holnap úgy játszunk a mérkőzés elejétől kezdve, ahogyan a mait befejeztük, akkor minden esélyünk meglesz a javításra.”
Február 16. Lengyelország-Magyarország 5-4
Február 17. Magyarország-Ukrajna
Február 18. Magyarország-Fehéroroszország
A franciaországi keret
Név |
Poszt |
Klub |
Gönczi Lajos |
G |
DHK |
Horváth Bendegúz |
G |
Zalai Titánok |
Horváth Dominik |
G |
IOGJA |
|
|
|
Falus Ádám |
D |
Zürich Lions (SUI) |
Farkas Botond |
D |
Vasas |
Horváth Milán |
D |
IOGJA |
Jakabfy Sámuel |
D |
Győri NEMAK ETO |
Ortenszky Tamás |
D |
HC Biel (SUI) |
Szécsi Patrik |
D |
KMH |
Bogesic Vedran |
F |
MAC |
Farkas Márton |
F |
Tuto (FIN) |
Filep Zsombor |
F |
DHK |
Horváth László |
F |
Győri NEMAK ETO |
Horváth Pál |
F |
Győri NEMAK ETO |
Kónya Krisztián |
F |
Linz (AUT) |
Kovács Alex |
F |
IOGJA |
Kovács Sebestyén |
F |
UTE |
Kozma Ferenc |
F |
DHK |
Péter Donát |
F |
Augsburg (GER) |
Révész Marcell |
F |
Zürich Lions (SUI) |
Schlekmann Márk |
F |
MAC |
Stáb |
|
|
Glen Williamson |
|
Vezetőedző |
Gröschl Tamás |
|
Másodedző |
Vas Márton |
|
Másodedző |
Jukka Kontsas |
|
Kapus edző |
Berkes Brigitta |
|
Fizioterapeuta |
Tornyi Gábor |
|
Felszerelés Menedzser |
Végh Benedek |
|
Csapatvezető |
A lengyelországi keret
Név | Poszt | Klub |
FEKETE Ferenc Bence | G | Vasas SC |
HALÁSZ Béni | G | Linz |
MONOSTORI Tamás | G | UTE |
DÓCZI Zsombor | D | MAC Budapest |
EGYEDI Zsolt | D | UTE |
FEKETE Botond | D | UTE |
JAKABFY Csongor | D | Győri ETO HC |
JARÁCS Roland | D | MAC Budapest |
MÓROCZ Tibor | D | KMH Budapest |
SZABÓ Zsolt | D | UTE |
SZÉCSI Roland | D | KMH Budapest |
AMBRUS Gergő | F | Ifj. Ocskay Gábor JA |
GALÁNTAI Richárd | F | MAC Budapest |
HEGEDÜS Márk | F | UTE |
KEDVES Tamás | F | MAC Budapest |
KERESZTES Levente | F | MAC Budapest |
PATAKI Viktor | F | MAC Budapest |
RÉTFALVI Kristóf | F | Ifj. Ocskay Gábor JA |
SÁNDOR-SZÉKELY Ottó | F | Győri ETO HC |
SZALMÁS Bence | F | MAC Budapest |
ZSIGMOND Áron | F | UTE |
Stáb | ||
ONDREJCIK Rastislav | Vezetőedző | |
TOKAJI Viktor | Másodedző | |
PAPP Péter | Erőnléti edző | |
SPEIER Kálmán | Felszerelés Menedzser | |
MERCZ Orsolya | Csapatvezető |