A U18-as válogatott a februári nemzetközi szünet alatt két nemzetközi tornán vesz részt, így két részre osztódik. Az egyik csapat Lengyelországba, a másik Franciaországba utazik majd.
Glen Williamson és edzői stábja úgy döntött, két részre bontja a teljes keretet, akik külön is edzettek. Mindkét csapatnak egy-egy másfél órás jeges edzése volt délelőtt. Napközben elméleti és taktikai értekezleten is részt vettek a játékosok. A délután folyamán a két csapat egymás ellen játszott 16:45-től 19:00-ig.
Tokaji Viktor, segédedző: "A srácoknak minden lehetőséget meg kell ragadniuk azért, hogy bekerüljenek a világbajnoki keretbe, erre a mostani alkalom az utolsó sansz. A srácokon azt vettük észre, hogy nagyobb elánnal vetették bele magukat a munkába, mint korábban, mindenki bizonyítani szeretne. Ez részben a kanadai túrának is köszönhető, ahol ők maguk is érezhették a bőrükön, hogy miben kell változtatni és megtapasztalták, hogy mire van szükség ahhoz, hogy sikeresek legyenek. A hozzáállásban és az elkötelezettségben pedig láttunk pozitív változást. Azért edzett külön a két csapat, mert a legapróbb részleteiben szerettük volna megmutatni a srácoknak, hogy mi az amiben változni fog a játékunk a védekező harmadban, illetve a korongkihozatalban. Erre időt kell szánni és megfelelő figyelmet fordítani a részletekre. Így, hogy külön szedtük őket, sokkal több figyelem jutott minden egyes apró részletre, ami meghatározza az egész játékrendszerünket. Az első lépéseket a mai nap megtettük."
Keret
Név | Poszt | Egyesület | Születési év |
Gönczi Lajos | K | DHK | 2000 |
Horváth Bendegúz | K | Zalai Titánok | 2001 |
Horváth Dominik | K | If. Ocskay Gábor JA | 2001 |
Monostori Tamás | K | UTE | 2002 |
Halász Béni | K | Linz (AUT) | 2001 |
Fekete Bence | K | Vasas | 2001 |
Balajthy Dániel | H | If. Ocskay Gábor JA | 2000 |
Dobmayer Dominik | H | If. Ocskay Gábor JA | 2002 |
Dóczi Zsombor | H | MAC | 2001 |
Egyedi Zsolt | H | UTE | 2000 |
Falus Ádám | H | Zürich Lions Novitz (SUI) | 2001 |
Farkas Botond | H | Vasas | 2001 |
Fekete Botond | H | UTE | 2000 |
Gáspár Levente | H | UTE | 2001 |
Horváth Milán | H | If. Ocskay Gábor JA | 2001 |
Jakabfy Csongor | H | Győri Nemak-Dana ETO HC | 2000 |
Jakabfy Sámuel | H | Győri Nemak-Dana ETO HC | 2002 |
Jarács Roland | H | MAC | 2001 |
Mórocz Tibor | H | KMH | 2001 |
Ortenszky Tamás | H | Biel-Bienne (SUI) | 2002 |
Szabó Zsolt | H | UTE | 2000 |
Szécsi Patrik | H | KMH | 2000 |
Szécsi Roland | H | KMH | 2000 |
Tornyai Mátyás | H | MAC | 2002 |
Ambrus Gergő | Cs | If. Ocskay Gábor JA | 2001 |
Bogesic Vedran | Cs | MAC | 2001 |
Farkas Márton | Cs | Tuto (FIN) | 2000 |
Filep Zsombor | Cs | DHK | 2001 |
Galántai Richárd | Cs | MAC | 2000 |
Hegedüs Márk | Cs | UTE | 2001 |
Horváth László | Cs | Győri Nemak-Dana ETO HC | 2000 |
Horváth Pál | Cs | Győri Nemak-Dana ETO HC | 2002 |
Kedves Tamás | Cs | MAC | 2001 |
Kemény Patrik | Cs | Győri Nemak-Dana ETO HC | 2000 |
Keresztes Levente | Cs | MAC | 2002 |
Kónya Krisztián | Cs | Linz (AUT) | 2001 |
Kovács Alex | Cs | If. Ocskay Gábor JA | 2000 |
Kovács Sebestyén | Cs | UTE | 2000 |
Kozma Ferenc | Cs | DHK | 2001 |
Lövei Dávid | Cs | DVTK | 2001 |
Pataki Viktor | Cs | MAC | 2001 |
Péter Donát | Cs | Augsburg (GER) | 2000 |
Rétfalvi Kristóf | Cs | If. Ocskay Gábor JA | 2001 |
Révész Marcell | Cs | Zürich Lions (SUI) | 2000 |
Roczanov Zsolt | Cs | If. Ocskay Gábor JA | 2001 |
Sándor-Székely Ottó | Cs | Győri Nemak-Dana ETO HC | 2000 |
Schlekmann Márk | Cs | MAC | 2002 |
Szalmás Bence | Cs | MAC | 2002 |
Vértes Nátán | Cs | If. Ocskay Gábor JA | 2000 |
Zsigmond Áron | Cs | UTE | 2000 |
Stáb | |||
Glen Williamson | Vezetőedző | ||
Ondrejcik Rastislav | Segédedző | ||
Sille Tamás | Segédedző | ||
Tokaji Viktor | Segédedző | ||
Vas Márton | Segédedző | ||
Jukka Kontsas | Kapusedző | ||
Gröschl Tamás | Edző | ||
Ágoston Olviér | Fizioterapeuta | ||
Berkes Brigitta | Fizioterapeuta | ||
Papp Péter | Strength and Conditioning Coach | ||
Speier Kálmán | Felszerelés menedzser | ||
Tornyi Gábor | Felszerelés menedszer | ||
Mercz Orsolya | Csapatmenedzser | ||
Végh Benedek | Csapatmenedzser |