Az első harmad első tíz percét abszolút a kiállítások határozták meg. Előbb a magyaroknak nyílt lehetősége emberelőnyből bevenni a francia kaput, rögtön két alkalommal is, de egyiket sem sikerült kihasználni sőt, a második emberelőny fordulópont volt. Farkas Márton 2+2+10 perces kiállítását követően nehéz percek vártak a magyarokra, a franciák pedig éltek is a lehetőséggel. 4 percen belül két gólt is ütöttek: először Jules Gallet szerezte meg a vezetést emberelőnyből, majd nem sokkal később, a 14. percben Baptiste Bruche duplázta meg a francia előnyt. A harmadból hátralevő időben nem született már gól, így kétgólos hátrányban várhatta a folytatást a magyar csapat.
A második játékrészben aztán ismét emberelőnybe kerültek a franciák. Az emberhátrányt ugyan sikerült kivédekeznie a mieinknek, de nem sokkal a kiállítás letelte után Baptiste Bruche ismét betalált, ezzel megszerezve önmaga második, csapata harmadik találatát. A mieink azonban nem adták fel és hajtottak a szépítésért, ami a 30. percben meg Péter Donát révén meg is történt (3-1). Ezt követően kétszer is emberelőnyhöz jutottak a franciák, de egyik alkalommal sem tudták bevenni Gönczi Lajos kapuját, így 3-1-es francia vezetéssel érkeztek a csapatok az utolsó húsz percre.
A 43. percben ismét emberelőnybe kerültek a torna házigazdái, amit valamivel több, mint fél perc elteltével ki is használtak, Flavian Dair góljával immár 4-1 állt az eredményjelzőn. Nem sokáig, ugyanis Jakabfy Sámuel kétgólosra csökkentette a hátrányt. Ezt követően aktív maradt a magyar csapat, azonban nem sikerült közelebb kerülni az ellenfélhez. Az utolsó bő egy percben komoly a lehetőség adódott a feljebbkapaszkodásra. Emberelőnybe került a magyar csapat, valamint a kapust is lehozták a mieink. Az így kialakított kettős emberelőnyből azonban nem sikerült újabb gólt lőni, így maradt a 4-2-es eredmény.
Jukka Kontsas, kapusedző: Jól és agresszívan kezdtük a mérkőzést, de a kiállítások megtörték a lendületünket, ez pedig kihatással volt az egész első harmadbeli játékunkra. Időre volt szükségünk mire ismét felvettük a játék ritmusát, de a második játékrészre sikerült ismét magunkra találni, és ez ki is tartott a mérkőzés végéig. Ez a francia csapat ma jobb volt, jobban használták ki a lehetőségeiket. Hozzá kell szoknunk ehhez a tempóhoz és jobb döntéseket hozni a kulcsszituációkban. A mai bátor és agresszív játékunkból erőt meríthetünk a jövőben, nyomás alá kell helyeznünk az ellenfelet és határozottabbnak kell lennünk a koronggal. A helyzeteink ma is megvoltak, reméljük eredményesebbek leszünk.
Február 15. 19:30 Franciaország-Magyarország 4-2
Február 16. 16:00 Magyarország-Olaszország
Február 17. 12:15 Magyarország-Szlovénia
Név |
Poszt |
Klub |
Gönczi Lajos |
G |
DHK |
Horváth Bendegúz |
G |
Zalai Titánok |
Horváth Dominik |
G |
IOGJA |
|
|
|
Falus Ádám |
D |
Zürich Lions (SUI) |
Farkas Botond |
D |
Vasas |
Horváth Milán |
D |
IOGJA |
Jakabfy Sámuel |
D |
Győri NEMAK ETO |
Ortenszky Tamás |
D |
HC Biel (SUI) |
Szécsi Patrik |
D |
KMH |
Bogesic Vedran |
F |
MAC |
Farkas Márton |
F |
Tuto (FIN) |
Filep Zsombor |
F |
DHK |
Horváth László |
F |
Győri NEMAK ETO |
Horváth Pál |
F |
Győri NEMAK ETO |
Kónya Krisztián |
F |
Linz (AUT) |
Kovács Alex |
F |
IOGJA |
Kovács Sebestyén |
F |
UTE |
Kozma Ferenc |
F |
DHK |
Péter Donát |
F |
Augsburg (GER) |
Révész Marcell |
F |
Zürich Lions (SUI) |
Schlekmann Márk |
F |
MAC |
Stáb |
|
|
Glen Williamson |
|
Vezetőedző |
Gröschl Tamás |
|
Másodedző |
Vas Márton |
|
Másodedző |
Jukka Kontsas |
|
Kapus edző |
Berkes Brigitta |
|
Fizioterapeuta |
Tornyi Gábor |
|
Felszerelés Menedzser |
Végh Benedek |
|
Csapatvezető |