Az U17-es válogatott utolsó szezonbeli összetartásán vett részt. A győri Négy Nemzet Tonra után Gröschl Tamás vezetőedző értékelt.
„Ismét kiderült, hogy szükségünk van egy három-négy napos felkészülésre egy felettünk elhelyezkedő csapat ellen, ha fel akarjuk venni a versenyt. Japán ellen ez nem történt meg, és hoztuk magunkkal a szokásokat a klubokból. Ez nem az edzők vagy a játékosok hibája, de ilyen a magyar bajnokság, a nemzetközi szintnél lejjebb van, s nekünk innen kellene ellépnünk” – kezdte értékelését a szakvezető.
Ezt követően múlt csütörtökön rajtolt a Négy Nemzet Torna. Először az ukránokkal játszottak a mieink, és 11-6-ra maradtak alul.
„Szerencsésen kezdtünk, gyenge volt a kapusuk, ugyanis nyolc lövésből négy gólt szereztünk. Aztán 5-5 volt a második harmad után, de 11-6 lett a vége, mert bedarált minket az ukrán csapat. A játékosok 10-12 kg-val voltak erősebbek, és egy, de inkább két évvel idősebbek, hiszen nagyjából U18-as csapattal jöttek, mi pedig U16-osokat is bevetettünk. A végére csökkent a koncentráció, de a japánok elleni meccshez képest előre tudtunk lépni.”
A második meccsen a lengyelekkel találkoztak a magyar fiatalok, és büntetők után 3-2-re nyertek.
„Majdnem végig vezetve hoztuk le a meccset, de hat perccel a vége előtt megkaptuk az egyenlítő gólt. Látszott néhány nehézség, például az, hogy a játékosok nehezen tudnak lehozni egy szoros meccset, ha nincs ilyen tapasztalatuk a magyar bajnokságban. Ilyenkor ugyanis másra van szükség, mint többgólos vezetésnél. Ebben kevés rutinnal rendelkeznek. Szükség lenne szoros meccsekre, hogy megtanulják, hogyan kellene ezeket menedzselni. A hosszabbítás aztán jobban sikerült, és végül büntetőkkel nyertünk. Örültünk, hogy egy velünk azonos szinten lévő csapatot tudtunk legyőzni.”
Az utolsó mérkőzésen újra Japán volt az ellenfél. Az ázsiai együttes ezúttal szoros meccsen 4-2-re nyert.
„Ez más volt, mint a keddi találkozó. Jól álltunk bele, az utolsó harmadra döntetlennel fordultunk. Aztán kaptunk kettőt, majd feljöttünk, és egy üres kapus gólt kaptunk a végén. Ezen a meccsen nemzetközi szinten játszottunk. Ennyi idő kell nekünk, hogy feljebb tudjuk tolni a szintünket.”
Gröschl Tamás elmondta azt is, hogy az egyéni taktikai képességeket próbálták erősíteni a tábor alatt.
„Elégedett voltam, mert napról napra gyorsabbak lettek a döntések és a kivitelezés is javult, de van hova fejlődni.”
Ez volt az utolsó összetartása ennek a korosztálynak. A legügyesebb 2003-asok az U18-as válogatott keretébe is bekerülhetnek. A következő tábort már a következő évjáratnak tartják az edzők.
A vezetőedző az egész idei szezont is értékelte.
„Van, akire jobban ragadt, amit kapott tőlünk, és van, aki elég sokat felejtett. Az információkból sokat láttunk viszont a jégen, fejlődtek a játékosok. Nem vagyok maradéktalanul elégedett, de nem fogja az U18-as válogatott a következő évét a nulláról kezdeni.”
A keret
Név | Poszt | Klub | Született |
Chmelik Levente | G | MAC | 2003 |
Hegedüs Levente | G | DVTK | 2004 |
Oláh Dávid | G | IOGJA | 2003 |
Deák Márton | D | IOGJA | 2004 |
Fülöp Bence | D | MAC | 2003 |
Horváth Donát | D | Mjölby HC (SWE) | 2004 |
Modok Balázs | D | PHC | 2003 |
Molnár Márk | D | DVTK | 2003 |
Szabó Kornél | D | DHK | 2003 |
Taskó Norbert | D | UTE | 2003 |
Ádám Zsolt | F | MAC | 2003 |
Alapi Márton | F | IOGJA | 2004 |
Auer Olivér | F | UTE | 2003 |
Cseh István | F | UTE | 2003 |
Dobos Mihály Bendegúz | F | PHC | 2004 |
Fodor Balázs | F | IOGJA | 2003 |
Horváth Bence | F | KalPa (FIN) | 2004 |
Jakab Zoltán | F | UTE | 2003 |
Kiss Ádám | F | IOGJA | 2004 |
Kocsis Botond | F | DVTK | 2004 |
Morvay Bálint | F | MAC | 2003 |
Rokaly-Boldizsár Richárd | F | Kallinge/Ronneby IF (SWE | 2003 |
Sándor Bence | F | DHK | 2003 |
A stáb
Gröschl Tamás | Vezetőedző | |
Strenk Hunor | Edző | |
Hajek Márk | Kapusedző | |
Selyem István | Fizioterapeuta | |
Mészáros László | Felszerelésmenedzser |