U16: sima siker Szlovénia ellen

2014.11.07. 01:14 |

A nap legjobb eredményét a férfi U16-os válogatottunk érte el, amely két góllal, 3-1-re győzött Szlovénia ellen St. Pöltenben, a helyi felkészülési torna első játéknapján.

A serdülőcsapatunk nem vacakolt sokat, 214 másodperc után már 1-0-s előnyben volt. A 25. percre aztán kétgólosban. A 33.-ikra pedig már hármasban!

Mindegyik találat egyenlő létszámnál esett ráadásul, a szlovénok szépítő gólja pedig forból a harmadik harmad első percében, szóval kicsit azért lehetett izgulni, de tényleg kicsit: az U16-os fiúk hozták a három pontot.

"Hatvan percen keresztül keményen küzdöttünk, koncentráltan és fegyelmezetten játszottunk: azt csinálták a fiúk, amit kértünk tőlük - mondta Jánosi Csaba edző. - Az egyetlen negatívum a speciális játékunk, hiszen kaptunk egyet, amikor hátrányban voltunk, előnyben pedig nem lőttünk, tehát ebben feltétlenül javulnunk kell. Ám ezekkel alig foglalkoztunk az edzőtáborban, mert az alapokra koncentrálunk, hogy jó legyen a korongkihozatalunk, főleg nyomás alatt, illetve, hogy végig fókuszálni tudjunk. Szombaton sem számítunk másra, mint hogy a lehető legjobbat hozzuk ki magunkból."

U16-osaink a második játéknapon 15.40-től Olaszországgal meccselnek.

 

FELKÉSZÜLÉSI TORNA, 1. NAP

Magyarország-Szlovénia 3-1

Ausztria-Olaszország 3-0

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV