U16: Seregély - „sok minden történik velünk”

2016.01.03. 08:30 |

Egy hete Kanadában van a serdülő válogatottunk és talán kijelenthető életük tornájának döntőjére készül éppen. A megszerzett tapasztalatokról, élményekről beszéltünk a keret egyik védőjével, Seregély Mátéval.

„Nem is tudom, hol kezdjem, annyi minden történt. Először is hosszú volt idefele az út, olyan 28-30 óra. Aztán beköltöztünk a családokhoz, akik hihetetlenül kedvesek és mindent megtesznek azért, hogy jól érezzük magunkat. Programokat szerveznek, teljes ellátásban részesítenek minket és így tovább” – fogott hozzá a meséléshez Seregély Máté, az U16-os válogatott játékosa az elődöntő után, majd hasonló lelkesedéssel folytatta:

„Számomra sokat jelent, hogy itt lehetek, hiszen nem mindennap történik az emberrel ilyen. Mivel nem magyarul beszélgetünk a családdal, így szerencsére az angoltudásunk is fejlődik. Emellett pedig hatalmas élmény itt lenni.

A torna főszervezője, Ted Kowalsky és rajta kívül még rengetegen mindent megtesznek, hogy ne szenvedjünk hiányt semmiben. Elvittek minket a Kamloops Blazers WHL-es meccsére, ahol a csapat átlagéletkora 17 év. Egy 2000-es születésű srác is játszott. Ráadásul VIP páholyban, teljes ellátás mellett néztük végig a meccset. A meccs után levittek minket a pályához és körbevezették a csapatot. Majd Glen [Williamson] egyik ismerősétől, Grant Amstrongtól kérdezhettünk a scouting rendszerről. Mondta, hogy a világon mindenhol vannak scoutok, figyelnek minket és küldözgetik egymásnak az információkat.” Itt érdemes megemlíteni, hogy a Scouting System egy olyan program, amelyben a játékos megfigyelők online vezetik a jegyzeteiket, ezek a rendszerben szereplő scoutok között szabadon elérhetőek, és mivel a közép-európai utánpótlás ligákban mondhatni egyáltalán nincsenek észak-amerikai megfigyelők, ebbe a rendszerbe egy magyar játékos – lehet bármilyen jó – aligha tud bekerülni, hacsak nem így, egy ilyen kiemelt tornán való részvétellel nem. Emiatt is kiváló lehetőség ifjú hokisainknak az, hogy ott lehetnek az idei KIBIHT-en, az pedig külön örömteli, hogy – a szakmai stáb minden tagja egyetért abban – a válogatottunk mostanra teljesen összeállt és mindenki a legjobbját hozza. Nagybetűs CSAPATként teljesít.

„A játékosoknál legfőképpen a korcsolyázó tudást, az ügyességet, a játék olvasását és a játékos karakterét – jégen és civilben is – figyelik. Emellett elvárják, hogy okos legyen a sportoló, jól tanuljon. A kapusoknál meg olyanokat figyelnek, hogy milyen jól véd, hogyan mozog a kapuban, és hogyan játssza meg a korongot.

Minél inkább a végéhez közelít a torna, annál több scout jelenik meg. Ők csak úgy ülnek a lelátón és feljegyeznek bizonyos dolgokat a játékosokról” – mesélte Máté, majd hozzátette: „amikor játszom, nem hagyom magam, hogy arra koncentráljak, hogy scoutok figyelnek, mert csak begörcsölnék és rosszabb lenne a játékom. Megpróbálom azt nyújtani, amit tudok és azt tenni, ami a csapatnak a legjobb.”

A már-már hihetetlen történetek sora viszont nem ér itt véget: „tegnap eltört a korim pengéje és bár sokan próbálták volna megoldani a problémát nem sikerült új pengét szerezni. Erre a főszervező megkérdezte, hogy mekkora a lábam és milyen alakú. Végezetül úgy döntött, hogy a saját korcsolyáját adja oda nekem. Szóval ma már abban volt szerencsém játszani.”

„Lenyűgöző, milyen kedvesek itt az emberek, és hogy mennyire szeretik a sportot. A nyitóceremónián nagyjából 1000 fő volt jelen. Meccseken minimum 100 néző van kinn és még csak ezután jön a döntő. A WHL meccsen – aminek amúgy igen gyors a tempója, annak ellenére, hogy milyen fiatal sportolók játszanak – is voltak minimum 3000-en.”

Végül, de nem utolsósorban kérdeztük az észak-amerikai pályaméretre való átállásról, az ellenfelekről és természetesen a magyar csapatról is: „A kisebb pálya nem olyan zavaró, amilyennek gondolják. Könnyű megszokni. Viszont nagyon sok a testjáték. Az itteni csapatok ugyanabban a rendszerben játszanak, mint mi, csak több testjátékkal. Persze minden csapatnak megvannak az egyéni kis húzásai, de az alap az ugyanaz, mint nálunk” – mondta, majd hozzátette – „Az tiszteletreméltó az ellenfelekben, hogy sosem adják fel, bármennyi is az eredmény.”

„A válogatottban nagyon jó a hangulat. Mivel már sokszor játszottunk együtt így egymásnak nagyon jó barátai vagyunk. Összetartunk, mint egy igazi csapat.”

 

A döntőre magyarországi idő szerint vasárnap este 23 órakor kerül sor, a Vancouver A1 T-Birds csapata lesz az ellenfelünk. A találkozó élő online közvetítése 8$ fejében ezen a linken lesz elérhető.

 

A KERET

Kapusok (3): Gönczi Lajos, Márkus Levente, Sági Máté Péter

Hátvédek (8): Blazsej Krisztián, Druja Benjámin, Egyedi Zsolt, Falus Ádám Nándor, Horváth Mátyás Előd, Pokornyi Dávid, Seregély Máté, Szécsi Patrik Balázs

Csatárok (11): Almási Márk, Dézsi Bence, Horváth László, Kemény Patrik, Kovács Sebestyén, Páterka Bence, Rácz Kristóf, Révész Marcell, Sábián Balázs, Tóth András Máté, Vértes Nátán

 

Szakmai stáb:

Vezetőedző: Glen Williamson
Edzők: Virág Csaba, Nagy András
Kapusedző: Szuchánszki Dávid
Csapatvezető: Mercz Orsolya

 

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV