U16: Három győzelem egy nap alatt

2014.12.19. 11:29 |

Ahogy arról már korábban írtunk, serdülőválogatottunk két részre osztva, két különböző helyszínen szerepel a nemzetközi porondon. Az 1999-es születésűeknek itthon, Kaposváron zajlik a Négy Nemzet Torna, míg a 2000-esek St. Pöltenben, Ausztriában érdekeltek egy hasonló tornán. Mindkét együttesünk két-két mérkőzést játszott csütörtökön, az első játéknapon.

Az U16-osok tornája jól indult Kaposváron, a délelőtti mérkőzésen Ausztria válogatottját győzték le a fiúk 4-3-ra, majd este Szlovénia ellen 8-5-ös sikert arattak. Ma 12:30-tól Olaszország az ellenfelünk, holnap pedig a helyosztókra kerül sor.

Az U15 a házigazda Okanagan Akadémia 17 évesei ellen kezdtek St. Pöltenben, a mérkőzésen végig vezettek fiataljaink, ám a záró játékrészben egyenlíteni és fordítani tudott a hazai együttes, ezzel 4-3-ra győzött. Az esti találkozón itt is Szlovénia volt az ellenfél, ahol végig kézben tartva a mérkőzést 2-1-es győzelmet aratott fiatalabbik serdülőválogatottunk. Ma 15:40-től az U15-ösök ellenfele szintén Olaszország lesz, holnap pedig Ausztria válogatottja ellen zárjuk a tornát.

 





Az U16 Négy Nemzet Torna eddigi mérkőzései, Kaposvár:

Olaszország-Szlovénia 5-4

Magyarország-Ausztria 4-3

Ausztria-Olaszország 5-2

Szlovénia-Magyarország 5-8

 

Az U15 Négy Nemzet Torna eddigi mérkőzései, St. Pölten:

Olaszország-Ausztria 1-2

Szlovénia-Magyarország 1-2

Fotó: Team HUN Photography

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV