Noha a harmadik mérkőzésen nem sikerült nyerni a házigazda Ausztria ellen, az U16-os férfi válogatott így is megnyerte a St. Pölten-i nemzetközi tornát.
A Szlovénia és Olaszország ellen összesen 20 gólt szerző (és csak négyet kapó) magyar csapat szombaton Ausztria ellen lépett jégre, és noha ezúttal nem jött össze a győzelem, a tornát így is sikerült megnyerni.
A torna harmadik mérkőzésén Svasznek Bence szövetségi edző Monostori Tamást állította a kapuba. A kezdés az első két mérkőzéshez hasonló volt, hiszen a magyar együttes szerezte meg a vezetést, Keresztes Levente passzát Mayer Martin váltotta gólra mindjárt a 2. percben.
Csakhogy következett egy másfél perces szakasza, amikor a házigazdák nem hogy fordítani tudtak, de kétgólos vezetést szereztek, így az első harmad végén 3-1-re vezettek.
Mi több, a második harmadban tovább növelték az előnyüket, a magyar csapat helyzetét pedig tovább nehezítette Galajda Zsombor ötperces kiállítása. A válogatott azonban remekül védekezett, így a harmad végéig már nem változott az eredmény.
Az utolsó periódusban aztán a magyar srácok mindent beleadva megpróbálták megfordítani a meccset. Schleckmann Márk szépített Banga Nándor passzából, ám az osztrákok két gyors góllal válaszoltak, így már 6-2-re vezettek.
A magyar együttes ekkor sem adta fel, és két gólra sikerült felzárkózni. Innen már nem változott az eredmény, maradt a 6-4-es osztrák győzelem, ám Magyarország ezzel együtt is megnyerte a tornát!
Svasznek Bence szövetségi edző: Ez az osztrák csapat (függetlenül az előző, Szlovénia és Olaszország elleni mérkőzéseitől) komoly játékerőt képvisel, így a meccsnek presztízsjellege is volt. Tegnap este már megnyertük a tornát, és ezt érezni lehetett a mérkőzés elején, az első harmadban nem álltunk készen, lehokiztak minket a pályáról.
A második harmadban a hozzáállásunk és a játékunk is javult, viszont rengeteg kiállítást szedtünk össze, összesen 9 percet voltunk hátrányban, így pedig nem lehet visszajönni a mérkőzésbe.
A harmadik harmadban feljöttünk 4-2-re, és ekkor még volt hátra 11 perc, de egy fölösleges, buta, a támadóharmadban összeszedett kiállítás miatt megint hátrányba kerültünk, és utána már hiába kapaszkodtunk vissza és lőttünk gólokat, kifutottunk az időből.
Csölle Dániel: Az első harmadban nem koncentráltunk eléggé, annak viszont örülök, hogy megnyertük a tornát. Az első két mérkőzésen nagyon jól játszottunk, ma a harmadik harmad kezdett alakulni. A vereség egyik oka alighanem a sok kiállítás volt.
Tornyai Mátyás: A mai meccsre úgy jöttünk ki, hogy már tudtuk, hogy megnyertük a tornát. Az első harmad nagyon rosszul sikerült, utána sikerült felvenni a ritmust, de ilyen sok emberhátrányban nem lehet játszani, nem is tudtunk visszajönni a mérkőzésbe.
Eredmények:
Magyarország – Szlovénia: 12-2
Magyarország – Olaszország: 8-2
Magyarország – Ausztria: 4-6
(Fotó: Dani Diána)