A magyar csapat kalandos úton érkezett meg , sajnos a felszerelés jelentős része elkeveredett a repülés során, így a nulladik nap már komoly erőpróba elé állította a stábot. Szerencsére a csapat hozzáállása és az MJSZ svédországi kapcsolatainak hála sikerült elhárítani a problémákat, megfelelő felszereléssel tudtunk pályára lépni az első mérkőzésen.
Tekintettel arra, hogy a tornán naponta több mérkőzést játszanak a csapatok, így nem három hanem csak két 20 perces játékrészből állt egy mérkőzés. Az első játéknapon a svéd Täby HC volt az első ellenfél. Az első félidő nem indult jól a mieink szempontjából , a harmadik percben már hátrányba kerültünk, és a sok emberhátrányos helyzet miatt végül 3-0 zártuk a játékrészt. Szépíteni sikerült Dobos Bendegúz jóvoltából, de a végeredmény 4-1 lett a svédeknek. Gyors bekapott góllal kezdődött a nap második mérkőzése is a finn Porin Asset ellen. A második félidőben sokáig emberelőnyben játszhattunk, amit gólra is váltott Hegedűs, a hajrá azonban a finneknek jött ki jobban, így a javuló játék ellenére a 2-1-es vereséget szenvedtük.
A torna második napját a magyar válogatott a MODO Hockey ellen kezdte. A meccs negyedik percében Szalay Boldizsár talált be, majd a hazaiak az emberelőnyt kihasználva egyenlítettek. Nem kellett sokat várni a válaszra, hiszen Horváth Bence gólja révén a mieink ismét átvették a vezetést. A második félidő elején ismét sikerült egyenlítenie a MODO-nak. Dobos Mihály Bendegúz szerezte a harmadikat, majd a meccs 14. percében Alapi Márton is betalált. Megszereztük az első győzelmünket a tornán. A svéd SDE Hockey ellen folytattuk, ahol a sok emberelőny ellenére csak a második félidő hozta a gólokat, sorrendben ötöt lőttünk és egyet se kaptunk, gólszerzőink Ivády, Farkas(2), Simon és Dobos voltak. A szombati nap utolsó meccsét a svéd IF Björklöven ellen Alapi Márton góljának köszönhetően mi kezdtünk jobban. Az ellenfél egyenlíteni tudott, hosszabbítás következett, ahol a svédek tudtak betalálni. A vereség ellenére egy pontot szereztünk, ami azt jelentette, hogy a csoport 3. helyén végeztünk és másnap a negyeddöntőben folytathattuk.
A MODO Kupa harmadik napján a magyar válogatottra csak egy meccs várt, amennyiben megnyeri a reggeli összecsapást a Svedjeholmens ellen. A vezetést a svédek szerezték meg a 11. percben, a második játékrészben viszont Kiss Ádám góljával egyenlítettünk. Bő egy perc elteltével már vezettünk, Antal Barnabás megszerezte, majd Nádasy Márton tovább növelte a vezetést, amit nem engedtünk ki a kezünkből, így elődöntőbe jutott a magyar csapat.
A torna utolsó napján Galló Vilmos korábbi együttese a Timrå IK-val korosztályos csapata várt ránk. A kezdés nem sikerült a legjobban, a svédek szereztek gyorsan vezetést, de a játékrész közepén fordítottunk Deák Márton és Horváth Donát góljaival. A második játékrész kezdetén jobban támadtak a svédek, hat perc után kiegyenlítettek. A játékrész közepén Kocsis Botond gólját azonnal megválaszolták, így 3-3-as döntetlennel várhattuk a hajrát. Alapi Márton betalált három perccel a vége előtt, az előnyt megőriztük, így idén is döntőbe jutott a magyar csapat.
A döntőbeli ellenfél az eddig hétből hét mérkőzést megnyerő AIK Stockholm volt, a svéd csapat hibátlan mérleggel nyerte meg csoportját és jutott a döntőig, mérközésenként átlagban közel 5 gólt szerezve. A mérkőzést nagyon erősen kezdett a svéd csapat az első játékrészben kétszer annyit lőttek kapura, de gólt mégis a magyar csapat szerezett a 7. percben Alapi Márton révén. A második játékrész elején emberhátrányba kerültünk, amit ki is használt ellenfelünk, de nem sokat kellett várni a magyar találatra, a 8. percben Nádasy Márton betalált. Időt kért ellenfelünk, de ez sem segített, az egy gólos előnyt megőrízte a magyar csapat a mérkőzés végéig. Így a magyar jégkorong történelmében első alkalommal megnyerte a MODO Kupát az U16-os válogatott.
A torna magyar érdekeltségű jegyzőkönyvei ezen a felületen érhetőek el.
A keret:
Pozíció | Név | Klub | |
Kapus | Csibi | Dávid | IOGJA |
Kapus | Hegedűs | Levente | DVTK |
Hátvéd | Bajkó | Botond | IOGJA |
Hátvéd | Deák | Márton | IOGJA |
Hátvéd | Farkas | Olivér | DVTK |
Hátvéd | Horváth | Donát | Mjölby HC, Swe |
Hátvéd | Ritecz | Richárd | UTE |
Hátvéd | Szalay | Boldizsár | DVTK |
Hátvéd | Szabó | Péter | IOGJA |
Csatár | Alapi | Márton | IOGJA |
Csatár | Antal | Barnabás | UTE |
Csatár | Dobos | Mihály Bendegúz | PHC |
Csatár | Horváth | Bence | KalPa Kuopio, Fin |
Csatár | Ivády | Milán | Óbuda HA |
Csatár | Kiss | Ádám | IOGJA |
Csatár | Kocsis | Botond | DVTK |
Csatár | Nádasy | Márton | Óbuda HA |
Csatár | Simon | Levente | UTE |
Csatár | Weidemann | Márk | MAC |
Stáb:
Mayer Péter vezetőedző
Mihály Jenő másodedző
Balázs Csongor kapusedző
Balázsi László felszerelésmenedzser
Orosz Dávid fiziotarapeuta
Kramer Ádám csapatvezető