U15-ös leányválogatott: 11. hely Helsinkiben

2016.04.29. 17:29 |

Nem zárta sikerélmény nélkül a leány U15-ös jégkorong-válogatott a helsinki World Selects nemzetközi tornát. Bár az alapszakasz utolsó meccsét is elvesztette, a helyosztón legyőzte az SHD Global együttesét.

Korán keltek a leány U15-ös jégkorong-válogatott tagjai pénteken, hiszen a helsinki World Selects nemzetközi versenyen már kora reggel megmérkőztek a Minnesota csapatával. Az alapszakaszban a korábbi négy meccsen nagyot küzdöttek a lányok, de nyerniük nem sikerült.

Ez az ötödik találkozón sem történt másképpen.

A Minnesota már a harmadik percben megszerezte a vezetést, erre öt perccel később Seregély Míra góljával válaszolt a magyar együttes. Annak már kevésbé lehetett örülni, hogy az amerikaiak még az első félidőben kétszer a hálóba találtak, s bár Strobl Lara közvetlenül a második játékrész elején egygólosra csökkentette a különbséget, végül 5-2-re kikaptak a lányok.

Íme a mérkőzés:



Az öt vereség azt jelentette, hogy a magyar válogatott az utolsó, tizenkettedik helyen végzett az alapszakaszban. Arra azonban még lehetősége nyílt, hogy ezen a pozíción javítson: a helyosztón az SHD Global együttesét kellett legyőznie. Nos, a lányok nem jönnek haza Helsinkiből sikerélmény nélkül, hiszen az észak-amerikaiak ellen már az első félidőben 2-0-ra vezettek Puskás Noémi és Tabi Eleonóra találatával.

Bár a második játékrész elején az ellenfél szépített, Seregély góljával újra kétgólos lett az előny. Négy perccel a vége előtt az SHD még egyszer betalált, de ez csak ahhoz volt elég, hogy kialakítsa a 3-2-es végeredményt. A magyar válogatott így a 11. helyen végzett.

Az U15-ös válogatott vezetőedzője, Buzás Nobert ezúttal nem tartott a csapattal Helsinkibe, miután feleségével gyermekük érkezését várják, így Kis András, Tarnai Gergő és Bedő Botond edzők irányításával vettek részt a rangos tornán a lányok.

A szakmai stáb így értékelte a viadalon mutatott teljesítményt:

„A tavalyihoz hasonlóan az idei WSI tornán is kiváló csapatokkal találkozhattunk – mondja Kis András. – Az utolsó mérkőzésen a végső erőket felszabadítva nyertünk, így egy győzelemmel zártunk. A tizenkét csapat közül az alapszakaszban játszhattunk négy olyannal, akik az első hatba kerültek. Ezek közül kettő ellen vezettünk, valamint egyszer 4-0-ról álltunk fel 4-3-ra, és csak izgalmas végjátékban maradtunk alul. A tavaly tapasztalt hátrányunk az észak-amerikai csapatokkal szemben idén is kiütközött: ellenfeleink fizikailag kerekedtek felül rajtunk. Pozitív élményt jelentett azonban a lányok technikai és taktikai érettsége, ebből a szempontból nem vagyunk lemaradva tőlük. Főleg technikailag vesszük fel velük a versenyt, taktikailag az észak-amerikai csapatoknak annyi előnyt könyvelnék el, hogy ők a jégkorongban nőnek fel és úgymond zsigerből tudnak egy- két alapvető taktikai elemet. De ebben mindenképpen fejlődtünk tavaly óta. Az idei tornából sokat tanulhattak a lányok, többek között megismerhették az észak-amerikai hokikultúrát, milyen az, amikor minden korongért meg kell küzdeni a mérkőzés minden másodpercében. Utóbbiban maximálisan helytálltak, küzdöttek, akartak. Nem adtak ingyen semmit. A stáb mindenkinek a teljesítményével elégedett, és reméli, hogy mindenki szép élményekkel, és sok tanulsággal tér haza.”

Részletes eredmények ITT megtekinthetők.

AZ U15-ÖS LEÁNYVÁLOGATOTT KERETE
Kapusok (2): Szabó Fruzsina (MAC Budapest), Tóth Zsófia (Gepárd JE)
Hátvédek (8): Balázs Noémi Mónika (Vasas), Faggyas Lilla (Győr), Gaitz Hanna Anett (KMH), Kreisz Emma (MAC Budapest), Lázár Csenge (MAC Budapest), Márta Réka (Pesterzsébet), Szamosfalvi Petra (Miskolci Jegesmedvék), Tabi Eleonóra (Vasas)
Csatárok (8): Fecske Maja Ágnes (Vasas), Horváth Imola (Ifj. Ocskay Akadémia), Kerekes Kármen (Vasas), Metzler Regina (Vasas), Puskás Noémi (Pesterzsébet), Seregély Mira (MAC Budapest), Strobl Lara (Vasas), Váradi Orsolya (Ferencváros)

A SZAKMAI STÁB
Edzők: Buzás Norbert, Kis András, Bedő Botond, Tarnai Gergő, Koncsag Kinga
Kapusedző: Buzás-Gegesy Boglárka
Felszerelés menedzser: Medgyes László
Csapatvezető: Jasó Judit

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV