A negyedik helyen végzett az U15-ös jégkorong-válogatott a Riga-kupán. A magyar csapat az elődöntőig veretlenül jutott el, ott azonban kikapott a lett HS Rigától, majd a bronzmeccsen a svéd Flemmingsbergtől is vereséget szenvedett.
Két, rendkívül fontos középdöntő mérkőzést játszott vasárnap az U15-ös jégkorong-válogatott a Riga-kupán. Szongoth Kristóf, a csapat edzője elmondta, a fiúk szombaton eléggé kimerültek, így nagyon jól jött, hogy a szerencsés sorsolásnak köszönhetően nem kellett már kora délelőtt jégre lépniük.
A magyar csapat a lett H. K. Ako elleni összecsapást felesleges kiállítással kezdte, s bár nem kapott gólt, az ellenfélnek lendületet adott. A mérkőzés elején gondot leginkább a védekező harmadból való korongkihozatal okozott. A folytatásban azonban kemény, fegyelmezett játékkal felőrölte a vetélytársat, a támadóharmadban gyorsak, hatékonyak és gólra törőek voltak a fiúk. Ennek meg is lett az eredménye: szép passzokkal, okos összjátékkal, nagy különbségű, 7-0-s győzelmet arattak.
RIGA-KUPA, U15-ÖS NEMZETKÖZI TORNA, RIGA (LETTORSZÁG)
Csoportmérkőzések: Magyarország‒Karhu Kissat Helsinki (finn) 1-0, Magyarország‒Dinamo Riga (lett) 5-0, Magyarország‒Junost Minszk (fehérorosz) 4-1
Középdöntő: Magyarország‒Nikkarit (finn) 2-1, Magyarország‒ Pardaguava (lett) 2-2, Magyarország‒H. K. Ako (lett) 7-0, Magyarország‒E. H. C. Biel (svájci) 4-2
Elődöntő: HS Riga (lett)‒Magyarország 6-1
Bronzmérkőzés: Flemmingsberg (svéd) ‒Magyarország 6-3
Döntő: HS Riga (lett)‒Junoszt Minszk (fehérorosz) később
A résztvevők névsora és a további eredmények elérhető a Riga-kupa hivatalos honlapján: ITT
Az U15-ös válogatott kerete:
Kapusok: Farkas Roland (MAC Budapest), Horváth Dominik (ifj. Ocskay Gábor JA)
Hátvédek: Bogesic Vedran (MAC Budapest), Dóczi Zsombor (MAC Budapest), Falus Ádám (UTE), Horváth Milán (ifj. Ocskay Gábor JA), Jarács Roland (UTE), Kokas Balázs (ifj. Ocskay Gábor JA), Nagy Dusán (Zalai Titánok), Simon Soma (DVTK – Miskolc)
Csatárok: Csapó Krisztián (Vasas), Filep Zsombor (DHK), Kaposi József (UTE), Kis Olivér (ifj. Ocskay Gábor JA), Komáromy Botond (ifj. Ocskay Gábor JA), Lövei Dávid (DVTK – Miskolc), Mesterházy Bálint (St. Pölten), Molnár Attila (UTE), Rétfalvi Kristóf (ifj. Ocskay Gábor JA), Sárdi Máté (HK Dukla Trencin), Somogyi Nátán( ifj. Ocskay Gábor JA), Szűcs Ádám (ifj. Ocskay Gábor JA)
Szakmai stáb:
Szövetségi kapitány: Glen Williamson
Vezetőedző: Ondrejcik Rastislav
Edző: Szongoth Kristóf
Kapusedző: Székely Csaba
Felszerelés menedzser: Magyar Péter
Csapatvezető: Végh Benedek