U15: Bronzérem a Golden Puck Tornán

2013.04.07. 14:21 |
Harmadik helyen zárt az U15-ös válogatott a Golden Puck Tornán.

Szombaton az ECC Preussen Berlin csapata ellen 13:1-re nyert a válogatott, majd az elődöntőben a Vasas ellen 6:1 arányban maradtak alul a fiúk. Így vasárnapra a bronzmeccs maradt, ahol a Hoba Bratislava (SVK) ellen nyert az U15-ös nemzeti különítmény, 3:0-ra. A magyar kapuban vasárnap Győri Boldizsár védett, aki az utolsó percben még megfogott egy büntetőt. Az U15-ös válogatott tehát a harmadik helyen zárta a Golden Puck Tornát. 

Pár játékos értékelte a tornát nekünk.

Kiss Patrik: Nagyon tetszett a torna, végig jó volt a hangulat a csapatban. A mérkőzéseken még látszott, hogy nem voltunk annyira összeszokottak, de meccsről meccsre jobban teljesítettünk csapatként. Voltak ugyan egyéni hibák, de ezeket próbáltuk kijavítani, így a végén sikerült a harmadik helyet megszerezni.

Kreisz Brúnó: Nagyon erős csapatunk volt, mindenki nagyon jó játékos ebben a csapatban. Az edzőtábori két nap sokat kivett belőlünk, de így is próbáltuk kihozni a maximumot magunkból. Volt pár meccs ahol nem jött ki a lépés, de a végére, már egész jól, csapatként játszottunk.

Rózsa István: Nagyon tetszett a torna, voltak erős és gyengébb csapatok is, sajnos az erősebb meccseken nem úgy ment a játék sokaknak, ahogy kellett volna, de legalább a gyengébbeket meg tudtuk verni. Nagyon jól éreztem magam a csapatban, jó társaság gyűlt össze, a végére teljesen összeszoktunk és csapatként működtünk. Ennek hála, sikerült megszereznünk a bronzérmet.

Erdei Zoltán: Kicsit csalódott vagyok, hogy nem jutottunk be a döntőbe, de nagyon örülök annak, hogy a csapat végig összetartó volt, és folyton biztattuk egymást.

A Golden Puck Torna végeredménye:

1. Team Kosice (SVK)
2. Vasas SC (HUN)
3. HUN National Team U-15
4. Hoba Bratislava (SVK)
5. VG 62 (FIN)
6. HK Sanok (POL)
7. Hockey Akademy of RHSPE (UKR)
8. ECC Preussen Berlin
9. Pesterzsébeti Farkasok (HUN)
10. Blues Espoo White (FIN)

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV