Elégedetten értékelte a Riga Kupát az ezüstérmes magyar U15-ös csapat edzője, Horváth András.
Nyolcból az első és az utolsó mérkőzését veszítette el a Riga Kupán az U15-ös magyar együttes, amely így a második helyen végzett a rangos mezőnyben. Horváth András szövetségi edző elmondta: kezdetben megijedt, de aztán csapata egyre jobb és jobb teljesítményt nyújtott.
„Magas színvonalú tornán vehettünk részt, a 24 csapat top országokból érkezett. Az első nap 1-0-ra kaptunk ki a svéd Tordöntől, és az ellenfél lehokizott minket. Akkor kicsit kétségbeestem, hogy ha a többi ellenfél is ilyen lesz, akkor mit keresünk itt, meg is éghetünk. Aztán kiderült, hogy ez a svéd csapat kiemelkedett a mezőnyből. Bár a legtöbb ellenfelet szoros meccsen sikerült legyőznünk, de jól dolgoztunk, sok helyzetet alakítottunk ki. A csoportmérkőzéseken megérdemelt győzelmeket aratottunk, és sikerült előre lépkednünk, a négy nap alatt folyamatosan fejlődtünk” - mondta a szakvezető.
Azt a Rigát is sikerült legyőzni a negyeddöntőben, amely tavaly búcsúztatta a magyar alakulatot.
„Addigra annyira jól összeállt a csapat, és megértették, hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy eredményesek legyünk, hogy az káprázatos volt. Jó ellenfelek ellen játszottunk, a játék minden pontjában nagyot léptünk előre. A negyeddöntőben arattuk a legnagyobb különbségű győzelmet, és nem kaptunk gólt. Az elődöntőben is fegyelmezettek voltunk, jól dolgoztunk, megérdemelten jutottunk be a döntőbe. Ekkor az első gondolatom az volt, hogy ezzel megnyertük a tornát, hiszen eljutottunk addig, amíg eljuthatunk” - fejtette ki.
A fináléban ismét a Tordön volt az ellenfél, amelyben már a juniorok között és a svéd ifjúsági elitben is szereplő hokisok is szerepeltek.
„Úgy voltam vele, ha szoros meccset tudunk játszani velük, akkor elégedettek lehetünk. Megleptek a srácok, olyan hokit játszottunk, amit elképzelni sem tudtam, a legmerészebb álmaimban sem hittem volna. Rendkívül hasznos torna volt, és büszke vagyok minden játékosra. Maximálisan megtettük, ami várható volt, méltón képviseltük Magyarországot és a Glen Williamson által fémjelzett programot.” - közölte Horváth András.
A program
Március 30:
Magyarország-Tordön 0-1
Magyarország-Zürich 4-2
Március 31:
Magyarország-Diskos 2-1
Magyarország-Tverichi 2-0
Április 1:
Magyarország-Prizma 1-0
Magyarország-HS Riga 5-0
Magyarország-SKA Silver Lions 3-0
Április 2:
Magyarország-Tordön 1-3
A keret
Antek Tamás | DHK | G |
Balázs Olivér | VASAS | G |
Remete Gergő | UTE | G |
Balázsi Márton | UTE | D |
Fülöp Bence | IOGJA | D |
Hadobás Zétény | MAC | D |
Horváth Donát | MAC | D |
Jécsai Dávid Adorján | MAC | D |
Lászlóffy Botond Balázs | UTE | D |
Révász Botond | UTE | D |
Szabó Kornél | DHK | D |
Ádám Zsolt | MAC | F |
Ambrus Csongor | IOGJA | F |
Antal Norbert Bendegúz | PHC | F |
Bartók András | DHK | F |
Fodor Balázs | IOGJA | F |
Jábor Bendegúz | IOGJA | F |
Károly Róbert Nikolász | VASAS | F |
Mihalik András | NORTH YORK RANGERS (USA) | F |
Simon Levente | UTE | F |
Tamási László | UTE | F |
Varga Balázs | IOGJA | F |
A stáb |
|
Horváth András |
Vezetőedző |
Zalavári Bence | Másodedző |
Galsi Péter | Másodedző |
Székely Csaba | Kapusedző |
Speier Kálmán | Felszerelésmenedzser |
Végh Bendek Anton | Csapatvezető |