Magyarország–Sweden Selects (Svédország) 1–5
A magyar válogatott a svédek ellen kezdte a tornát, amelyen a három harmad helyett két 20 perces félidőt játszottak a csapatok. Nem indult jól a mérkőzés, hiszen az ellenfél az első játékrészben sorra lőtte a gólokat, a szünetben 5–0-ra vezetett. A folytatásra a mieink összekapták magukat, s ennek eredményeként a 36. percben Csicsmann Balázs révén szépítettek. Több gól már nem esett a találkozón, így a svédek nyertek 5–1-re.
Magyarország–Prohockey (Észak-Amerika) 5–6 szétlövéssel
Az első nap második mérkőzése az észak-amerikai Prohockey ellen már sokkal jobban sikerült. A magyar csapat Nádasi Levente révén már a 3. perc elején vezetést szerzett, a 11. percben pedig Iuga Dávid találatával már 2–0-ra vezetett. A játékrész második fele azonban az amerikaiaknak sikerült jobban: miután a 15. percben szépítettek, az utolsó percekben mindkét emberelőnyüket kihasználva a szünetben 3–2-re vezettek.
A második játékrész felénél tovább növelték az előnyüket, de erre a góljukra fél percen belül Mihalik Gergő válaszolt. Nem sokkal később pedig először kettős, majd szimpla fórból találtak be a mieink Prókai Mátyás illetve Szőllősi Csaba révén, így a kétgólos hátrány gyorsan egygólos előnyre módosult (5–4). A hajrában azonban a magyar csapat is kettős emberhátrányba került, s egy másodperccel azelőtt, hogy az egyik játékosunk visszajöhetett volna a jégre, az ellenfél egyenlített.
A rendes játékidő így 5–5-tel zárult, az észak-amerikaik pedig szétlövésben 6–5-re nyertek.
Magyarország–Ural Selects (Oroszország) 1–2 szétlövéssel
A második nap délelőttjén az orosz Ural Selects volt az ellenfél, amely a 8. percben emberhátrányban szerzett vezetést. Előnyüket a második játékrész 4. percig tartották, akkor Iuga Dávid akciógóllal egyenlített. Végül ezen a meccsen is szétlövésben dőlt el a győzelem, amely 2–1-el az oroszoké lett.
Magyarország–South East France (Franciaország) 1–6
A harmadik nap már kora reggel jégre léptek a fiúk a franciák csapata ellen. Ők bizonyultak frissebbeknek, hiszen az első játékrész után 4–0-ra vezettek. A szünet után Németh Zalán találatával szépítettünk, de a South East France együttese további két góllal végül 6–1-re nyert.
Magyarország–West Coast Selects (Észak-Amerika) 5–4 szétlövéssel
Délután már jobban ment a játék az amerikai West Coast Selects ellen. Iuga Dávid már az első percben betalált a kapujukba, nem sokkal később pedig Szemerei Péter növelte az előnyünket. A játékrész azonban mégis 2–2-vel zárult.
Az észak-amerikaik a második játékrész elején fordítottak. A 6. percben Iuga újabb találatával egyenlítettünk, de öt másodperccel később ismét az ellenfél vezetett. Hajas Bálint a 7. perc végén ismét egalizált, innentől pedig nem változott az eredmény a rendes játékidőben.
Jött a harmadik szétlövés, amelyből ezúttal a magyar csapat jött ki győztesen: Nemes Márton góljával nyertünk 5–4-re.
Magyarország–West Coast Selects (Észak-Amerika) 4–3 szétlövéssel
Az első kör után még egy helyosztó várt pénteken a magyar csapatra, amelyet az előző napi ellenféllel, a West Coasts Selectsszel játszott. A mérkőzésen Pásztor József révén a mieink szereztek vezetést a 9. percben, az amerikaiak a 18. percben egyenlítettek. Nem sokkal később azonban emberhátrányba kerültek, s ezt kihasználtuk: Nemes Márton találatával a szünetben 2–1-re vezettünk.
A második játékrész első tíz perce nem alakult jól, hiszen az ellenfél kétszer is betalált, s ezzel 3–2-re vezetett. Mihalik Gergő a 13. percben egyenlített, a rendes játékidő 3–3-mal zárult.
A szétlövést Mihalik újabb találta döntötte el, így a magyar válogatott 4–3-ra megnyerte az utolsó meccsét a World Selects Invitation-tornán.
Ezzel pedig a 15. helyet szerezte meg a tizennyolc fős mezőnyben. A döntőben az észak-amerikai East Coasts Selects 3–0-ra nyert a Czech Knights ellen.
Árkovics Bálint, az U14-es válogatott vezetőedzője: Tudtuk, hogy erős lesz a torna, és magasabb hokikultúrával rendelkező csapatokkal, esetleg válogatottakkal fogunk megmérkőzni. Kétnapos edzőtáborban vett részt a csapat a torna előtt, ahol a szakmai stáb az olyan apróbb dolgokra koncentrált, ami esetleg a nagyobb kaliberű csapatok ellen segíthet minket. Ennek tudatában utaztunk ki, emlékezetes, jó tornát akartunk játszani. A keret, amelyikkel kiutaztunk, teljes mértékben helyt állt. A svédek elleni 5–1-es mérkőzésen megnyertük a második félidőt, ami abszolút pozitívum volt.
Hogy a csoportkörben kétszer is kikaptunk büntetőkkel, az a szerencsén is múlott. Az egyik meccsen kapuvasat lőttünk, a másikon pedig üres kapunál belelőttük a kapusba. Alapjába véve azonban nagyon jó tanulófázis volt ez a gyerekeknek, akiknek ez volt az első nemzetközi tornájuk, így nem meglepő, hogy izgultak. Meccsről meccsre javult a teljesítményük, és a torna végére elég jó közösség alakult ki a gyerekek és a szakmai stáb között is.
Ha a csapat kaliberét és a mutatott játékot nézem, akkor talán egy fokkal jobb eredményt is elérhettünk volna. Igazából ez a két büntetőkkel elvesztett mérkőzésen múlott. Ha azokat megnyerjük, akkor sokkal előrébb végzünk. A helyosztón a kanadai csapat ellen már mi diktáltuk a tempót, nyomást helyeztünk rájuk, jól védekeztünk, a fizikai hokink is jól működött. Összességében pedig jó volt egy ilyen U14-es világelit ellen játszani a gyerekeknek.
Rusznyák Szilárd, az U14-es válogatott vezetőedzője: Nagyon jó csapatok vettek részt a tornán, többek között oroszok, svédek, finnek. Azt tapasztaltuk, hogy az összes csapat mind korcsolyatechnikai tudásban, mind más képességekben fölöttünk van ebben a korosztályban, legalábbis ha a csapatátlagokat tekintjük. Nagyon jó tanulópénz volt nekünk és a gyerekeknek is, akik láthatták, hogy ha profi jégkorongozók akarnak lenni, akkor hová kell fejlődniük és mennyi plusz munkát kell beletenniük az edzésen kívül is, ami előreviszi őket.
Rendes játékidőben a svédektől és a franciáktól kaptunk ki. A svédek ellen nyertünk egy játékrészt, abban elég jól is játszottunk. A franciák egy nagyon agilis, jól korcsolyázó csapat, amely abban tudott minket felülmúlni, hogy nagyon atlétikusak, robbanékonyak és korongbiztosak a játékosai.
Minden mérkőzésen megtettünk mindent, küzdöttek, hajtottak a srácok. Meccsről meccsre fejlődtünk, azonban sajnos kiütközött, hogy a magyar bajnokságban nem ezen a szinten hokiznak a játékosaink. Azokba a meccsekbe, amelyen az ellenfél húzott minket, bele tudtunk állni, gondolok itt a svédek vagy a Prohockey elleni találkozóra.
A játékosok nagyon jó csapatot alkottak a pályán kívül is, megkedvelték egymást. Amellett, hogy új hokikultúrákkal találkoztak, összekovácsolta őket ez a torna, kötettek olyan barátságokat is, amely nemcsak erre a néhány napra szólt. Ez pedig abszolút pozitívum, ahogy az is, hogy megtapasztalhatták, mennyit kell fejlődniük, ha egy magasabb hokikultúrájú országban akarnak majd játszani.
A torna hivatalos honlapja: https://www.lgstours.com/page/show/4551711?subseason=552219&tab=content
Az U14-es válogatott mérkőzései
Április 30., kedd:
Magyarország–Sweden Selects (Svédország) 1–5
Magyarország–Prohockey (Észak-Amerika) 5–6 szétlövéssel
Május 1., szerda:
Magyarország–Ural Selects (Oroszország) 1–2 szétlövéssel
Május 2., csütörtök:
Magyarország–South East France (Franciaország) 1–6
Magyarország–West Coast Selects (Észak-Amerika) 5–4 szétlövéssel
Május 3., péntek (helyosztó):
Magyarország–West Coast Selects (Észak-Amerika) 4–3 szétlövéssel
Az U14-es válogatott utazó kerete
Vezeténév | Keresztnév | Pozíció | Klub |
Csala | Patrik | Kapus | SZJA |
Megyeri | Zsigmond | Kapus | IOGJA |
Csóti | Botond | Védő | MAC Budapest |
Szőllősi | Csaba | Védő | Vasas SC |
Prókai | Mátyás | Védő | IOGJA |
Sántha-Deák | Előd | Védő | SZJA |
Farkas | Olivér | Védő | DVTK |
Hajas | Bálint | Védő | Österaker Vikings (SWE) |
Nádasi | Levente | Védő | MAC Budapest |
Rácz | Levente | Védő | Dunaújváros |
Mihalik | Gergő | Csatár | North York Rangers (CAN) |
Iuga | Dávid | Csatár | IOGJA |
Németh | Zalán | Csatár | IOGJA |
Varga | Milán | Csatár | Vasas SC |
Szemerei | Péter | Csatár | Vasas SC |
Kerekes | Noel | Csatár | FTC |
Csicsmann | Balázs | Csatár | UTE |
Nemes | Márton | Csatár | Slavia Praha |
Tóth | Péter | Csatár | DVTK |
Pásztor | József | Csatár | DVTK |
Sári | Krisztián | Csatár | Szeged |
Sztermen | Gusztáv | Csatár | Greater Toronto Capitals (CAN) |
Szakmai stáb
Rusznyák |
Szilárd |
Vezetőedző |
Bálint |
Árkovics |
Vezetőedző |
Várady |
Csaba |
Kapusedző |
Szirányi |
Dániel |
Fizioterapeuta |
Magyar |
Péter |
Felszerelés Menedzser |
Kupai |
Nikolett |
Csapatvezető |