A tábor tapasztalatairól Mayer Péter számolt be.
Megtartotta az első összetartást a 2007-es korosztály tehetséggondozó programjában a Mayer Péter vezette szakmai stáb.
„Az U14 a belépő ajtó, ahol a tehetség bejön, észre tudja vétetni magát, és megmutathatja, hogy érdemes vele számolni. Hogy mire jut, az kiderül a következő években. A két bevezető év után az U16-os válogatottban már pontosabb információk alapján lehet dolgozni velük. Az a cél, hogy a tehetségeket folyamatosan találjuk meg és kísérjük figyelemmel a fejlődésüket. A tapasztalatok pozitívak, látható, hogy egyre több az ügyes gyerek. A hokipiramis dolgozik, így jelennek meg az újabb ügyes és alkalmas gyerekek, akikkel érdemes és szükséges is foglalkozni” – mondta a vezetőedző.
A játékosokat regionális alapon hívták be, és minden csoport egy-egy napot töltött a Tüskecsarnokban. A napi programban két jeges edzés, egy szárazedzés és egy elméleti foglalkozás szerepelt. Az első tábor főleg az ismerkedésről szólt, hiszen a fiataloknak is meg kellett szokniuk az új helyzetet.
„Másként tudnak dolgozni egy új közegben, mint amit megszoktak. Azért kellenek az ilyen alkalmak, hogy új impulzusokat, ingereket kapjanak, mert akkor lesznek többek, ha ehhez hozzászoknak. Van, akinek éppen az segíti a fejlődését, hogy megérzi, hogyan boldogul egy idegen közegben, ahol nem ismeri az edzőket, a társakat. Másnak viszont lehet, hogy azzal teszünk jobbat, hogy nem bolygatjuk, időt hagyunk neki az érésre és marad a klubjában, fejlődik a jól megszokott környezetében. Ennek üteme teljesen egyéni, észre kell vennünk a jeleket mindkét irányba, nem szabad erőltetni egyiket sem. Az idő a gyereknek dolgozik, ezért is nem „igazi” válogatott ez a korosztály, hanem tehetséggondozó program” – mondta Mayer Péter.
A szakmai stáb azt nézte, hogy hogy kik azok, akikkel érdemes foglalkozni már most, és kik azok, akiknek még több idő kell.
„Az volt a cél, hogy az ingerek révén kiderüljön, kinek milyen a technikája és az agya. Ha majd mélyebbre megyünk, akkor tudnak-e alkalmazkodni, lehet-e formálni őket rövid idő alatt. A válogatott programokban ugyanis csak néhány napos összetartásokra, táborokra vannak együtt a játékosok, és nehéz elérni azt a mélységet, amit egy klubmunkával. Nekem ezzel ellentétben egy-két nap alatt kell és el is lehet bűvölnöm a játékosokat más, sokszor intenzívebb ingerek mentén, és ha ez jól sikerül, akkor az ismereteket hazaviszik, beépítik saját munkájukba, ezzel pedig napi szinten is többek lesznek a program által.”
Az U14-es korosztálynak havonta lesznek hasonló táborai a szezonban. A mostani névsorba döntően a mentoredzők javaslata alapján kerültek be játékosok, a múlt idény információira támaszkodva. A következő tábor előtt az edzők átbeszélik a tapasztalatokat, és akár újabbak is meghívót kaphatnak. A novemberi tábort a jelenlegi elveket megtartva egy-egy régióban rendezik majd.
A keret
Első nap (2020. október 18.)
Szirony-Kiss Benedek | Vasas | GK |
Dorogi Vince Gergő | DHK | GK |
Czina Vilmos | DVTK | F |
Molnár Dávid | DVTK | D |
Oláh Bence | DVTK | D |
Oravecz Marcell | DVTK | F |
Kolozsvári Botond | Hatvan | F |
Lipp-Molnár Máté | Hatvan | F |
Szolnoki Ábel | Hatvan | D |
Ficzere Botond | OHA | F |
Pankucsi Bálint | OHA | F |
Váradi Ádám | OHA | F |
Bózendorf Ferenc | Sportország SC | F |
Bölöni István | Sportország SC | F |
Füstöss Bence | Sportország SC | D |
Rapos Gergely | Sportország SC | F |
Varga Dávid | Sportország SC | F |
Pallós Zsombor | Szeged | F (C) |
Szabó Bence | Szeged | F (LW) |
Chlepkó Ágoston | Vasas | F |
Décsey Barnabás | Vasas | F |
Domokos Norbert | Vasas | F |
Hiezl Martin | Vasas | F |
Karó Levente | Vasas | F |
Kiss Patrik | Vasas | D |
Papp Zsolt | Vasas | F |
Szűcs Martin | DHK | F |
Máthé Miklós | DHK | F |
Vona Balázs | DHK | F |
Vincze Dávid | DHK | F |
Második nap (2020. október 19.)
Horváth Tamás Benedek | Győri ETO | GK |
Peternics Zalán | Ajkai Óriások | GK |
Bánfalvi Kristóf | Ajkai Óriások | F |
Vincze Zalán | Ajkai Óriások | D |
Nagy Dominik | DAB | F |
Szentandrássy Noel | DAB | F |
Szekeres Benedek | FTC | D |
Angyaláti Ábel | Győri ETO | D (RD) |
Pőcze András | Győri ETO | F (LW) |
Varga Csanád Bulcsú | Győri ETO | F (RW) |
Wunder Bendegúz | Győri ETO | F (C) |
Farkas Bendegúz | IOGJA | F/D |
Filipkó Bence | IOGJA | F |
Korpa András | IOGJA | F |
Sábián Roland | IOGJA | F |
Vén Bendegúz | IOGJA | F |
Somhegyi Martin | Kárpáti Farkasok | F |
Herbán Ákos | Kaposvár | F (RW) |
Takács Zsombor | Kaposvár | F (LW) |
Balázs Előd | Kárpáti Farkasok | F |
Aradi Kende | PHC | D/F |
Bethlen András | PHC | D |
Tót Ruben | PHC | D/F |
Domján István | Zalai Titánok | F |
Farkas Olivér | Zalai Titánok | F |
Hajdu József | Zalai Titánok | F |
László Bence | Zalai Titánok | F |
Harmadik nap (2020. október 20.)
Egyed Zsombor | MAC | GK |
Hidasi Levente | MAC | GK |
Pákozdi Márk | UTE | GK |
Gazsek Máté | UTE | GK |
Takács Tamás | KMH | F |
Kátai Bálint | KMH | F (W) |
Kis János | KMH | D |
Porubcsánszki Mátyás | KMH | F (W) |
Gál Botond | MAC | D |
Hartyáni Barnabás | MAC | F |
Horváth Bendegúz | MAC | F |
Jámbor Patrik | MAC | F |
Ipolyszögi Csanád | MAC | F |
Carlson Paul | MAC | D |
Mayer Marcell | MAC | L |
Németh Vilmos | MAC | L |
Ökrös Huba | MAC | R |
Polgár Lázár | MAC | L |
Schmidt Barnabás | MAC | L |
Szalontai- Virág István | MAC | R |
Szamel Barnabás | MAC | L |
Varga Boldizsár | MAC | L |
Buzás Tamás | UTE | L |
Kajner Botond | UTE | R |
Lászlóffy Bulcsú | UTE | L |
Molnár Péter | UTE | L |
Polónyi Nándor | UTE | L |
Sárközi Gergely | UTE | L |
Szalisznyó Levente | UTE | L |
A stáb
Mayer Péter | Vezetőedző |
György József | Másodedző |
Árkovics Bálint | Másodedző |
Perczel Gábor | Kapusedző |
Balázsi László | Felszerelésmenedzser |
Orosz Dávid | Fizioterapeuta |
Orgovány István | Erőnléti edző |
Kupai Nikolett | csapatvezető |