„A fejlesztő programunk keretében olyan gyerekeket vittünk el a tornára, akik eddig még nem szerepeltek a válogatottban – kezdte az értékelést Mayer. – Az U14-es válogatott ebben az évadban vett már részt egy osztrák túrán, de ahhoz a csapathoz képest teljesen kicserélődött a keret. Egyrészt azt akarjuk, hogy mindenki tapasztalatot szerezzen a nemzetközi színtéren, másrészt a szakmai stábnak is látni kell, hogy kiből mit hoz ki ez a közeg."
A csapat pénteken a Kelet-ausztriai regionális válogatottal mérkőzött meg először, és 4–1-re nyert.
„Ez a meccs nagyon tetszett, mert elég szoros volt ahhoz, hogy a játék minden elemében figyelni kelljen a játékosoknak. A múltkori túrán 5-0, majd 8-0-ra nyertünk, ott nem nagyon kellett a védekezésre hangsúlyt fektetni, mert döntően nálunk volt a korong. Ahhoz képest a mostani három meccs sokkal kiegyenlítettebb volt, jobban megfeleltek a tudásszintűnkenk az ellenfelek és mi is nekik. Összeszokottságról nyilván még nem beszélhetünk, mert a játékosok még a válogatott program elején járnak, viszont miután nagyon szorgalmasak, pozitívan, csapatként tudtunk dolgozni. Jókedvű, tenni akaró társaságról beszélhetünk, mindenki küzdött, megtette a dolgát."
A második meccset a Dél-ausztriai válogatottal mérték össze tudásukat a fiúk, végül szétlövésben győztek 3-2-re.
„Kiegyenlített mérkőzés volt, váltakozó dominanciával, remekül szolgált arra, hogy lássuk, ki hogyan reagál a kiélezett helyzetben. Az első harmadban mi voltunk a jobbak, a másodikban egyenlőek voltak az erőviszonyok, a harmadik harmadban több kiállítást kaptunk, emiatt fölénk nőtt az ellenfél. Ezen a tornán nem volt hosszabbítás, mindjárt jött a szétlövés, abban pedig gyakorlatilag mi voltunk az ügyesebbek: kettőt belőttünk, a kapusunk, Csibi Dávid pedig az ellenfél mindkét büntetőjét megfogta. Pozitív impulzust kaptak ezáltal a fiúk, szerették, és az nagyon jó, ha ilyen kiélezett meccset megnyersz."
A szétlövéssel végződő szombat esti meccs után vasárnap már délelőtt 9 órakor jégen volt a csapat az olaszországi Südtirol együttese ellen.
„Fizikálisan nem voltak fáradtak a gyerekek, ami a klubjukban való remek felkészítésüket, a kondícionális állapotukat mutatja, és azt jó látni, hogy itt áll a magyar jégkorong. Az olaszok egyrészt többet pihenhettek, hiszen előző nap az első meccset játszották, mi pedig mentálisan el voltunk tompulva, ezért nem voltak olyan élesek a cselek, a korongszerzés, a párharcokból sokat elvesztettünk. Ennek ellenére az első harmadban úgy volt 2–0 ide, hogy mi hatszor lőttünk kapura, ők meg tizenkilencszer. Nyilván ez a jó kapusmunkának volt köszönhető, meg a kipattanókat ekkor még tudtuk semlegesíteni, de azért ez a nyomás nem volt túl jó jel a folytatásra. Döntően ez a továbbiakban sem változott, az ellenfél minden szinten ránk erőltette az akaratát. Majdnem hatvan lövésük volt, nekünk meg húsz, így a végén 7-3-ra nyertek."
A szakmai stáb egyik célja volt, hogy a tornán a játékosok kiegyenlített jégidőt kapjanak öt az öt ellen és emberelőny, emberhátrányban is, ezért az utolsó meccsen sem alkalmazták például a kétsorozást vagy az előnyös sort, és nem küldték be feltétlenül azokat a jégre, akik több terhet voltak képesek vinni.
„Összességében nagyon hasznos volt ez a három mérkőzés, hiszen a srácok megtapasztalhatták, milyen az, amikor végig ők játszanak fölényben, milyen az, amikor a végletekig kiélezett a szituáció és milyen az, amikor az ellenfél dominál és a védekező harmadunkban keményen kell dolgozni. Ha edzői szemmel választanom kellene forgatókönyveket, akkor ez a három lenne az a nagyarányú győzelmekkel szemben. Ugyanis ilyen esetekben tudunk arról beszélni a tapasztalatok alapján, hogy mi visz előre."
Az U14-es válogatott fő eseménye, mint most már évek óta, a májusi World Selects torna lesz. Addig márciusban a MetodiCup-on bizonyíthatnak a játékosok, hogy érdemes őket elvinni San Sebastianba.
A Spittalban szerepelt U14-es válogatott kerete:
Név | Poszt | Klub |
Csibi Dávid | K | Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia |
Straubinger Zoltán | K | MAC Budapest |
Zöld-Bátkay Bálint | K | KMH |
Zilahi Zsombor | V | Debreceni Hoki Klub |
Hercsel Bálint | V | Győri NEMAK-DANA ETO HC |
Nádasy Márton | V | Gepárd |
Kemény Kristóf | V | Egerszegi Titánok |
Nagy Levente | V | MAC Budapest |
Ritecz Richárd | V | UTE |
Wenner Miklós | V | Tisza Volán SC |
Császi Barnabás | CS | MAC Budapest |
Erdélyi Barnabás | CS | Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia |
Gábor Miklós | CS | KMH |
Gyuró Dávid | CS | Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia |
Horváth Bence | CS | Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia |
Kárpáti Zalán | CS | MAC Budapest |
Kiss Mátyás | CS | DVTK Jegesmedvék |
Klár Zalán | CS | UTE |
Koczkás Márk | CS | Győri NEMAK-DANA ETO HC |
Lambert Levente | CS | Gepárd |
Lengyel Ákos | CS/V | Dunaújvárosi Acélbikák |
Nemcsics István | CS | Ferencvárosi TC |
Szabó Péter | CS | Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia |
Szövetségi kapitány : | Glen Williamson |
Vezetőedző : | Mayer Péter |
Edző : | Revák Zoltán |
Edző : | Árkovics Bálint |
Kapusedző : | Hajek Márk |
Csapatvezető : | Szombathelyi Beáta |