U14-es válogatott: előremutató összetartás közel 70 fővel

2023.10.27. 14:27 |

A Tüskecsarnokban tartott foglalkozást a héten az U14-es válogatott szakmai stábja, két részletben. A szakemberek elégedettek, a fiúk jól dolgoztak.

„Hasznos két napon vagyunk túl, közel hetven gyerkőcöt tudtunk megnézni, és nagyon pozitív benyomásokat szereztünk. Mind a figyelem szintje, a koncentráció, mind az elhivatottság tekintetében meglepően jó volt az összkép. Mindkét nap nagyon jól tudtunk a srácokkal dolgozni. Még 40-45 játékost nézünk majd meg novemberben, az akkori összetartás második napján pedig már visszahívott játékosokkal dolgozunk. Összesen 120 fiatalt figyeltünk, figyelünk, november után már szűkíteni fogjuk a keretet” – mondta Galsi Péter, az U14-es válogatott edzője.

Kérdés, hogy épültek fel ezek a foglalkozások, mire helyezték a fókuszt az edzők.

„A hangsúly az egyéni, alaptechnikai képességeken volt, a korcsolyázáson, a korongkezelésen, a játékintelligencián. Taktikai elemekkel egyáltalán nem foglalkoztunk. Nagyon sok játékszituációs gyakorlatot végeztünk, és lényegében végig játszottunk, különböző felállásokban” – tette hozzá Galsi Péter, akinek munkáját Végh Ádám kapusedző, valamint négy vendégedző segítette a héten. Az első napon Kedves Alfréd Érdről, Reiter Attila Fehérvárról érkezett, a második napon a szegedi Dósa Dávid és Lengyel Levente csatlakozott a stábhoz.

Az U14-es, U15-ös és U16-os válogatottak szövetségi kapitánya Péter Róbert, ő irányította, felügyelte ezúttal is a munkát.

A korosztály meghívottjai legközelebb tehát november második felében találkoznak egymással.

Az U14-es válogatott kerete az októberi összetartáson

Első nap:

Kovács Áron (MAC), László Jonathan (MAC), Világi Arnold (UTE), Kása Roland (UTE), Császár Magor (SZJA) – kapusok

Matics Áron, Ficzere Márton, Szekeres-Joó Levente, Trombitás Zsombor (mindannyian Vasas), Balázs Ruben, Sztankovics Máté, Kiss Levente, Németh Norbert, Kozák Levente, Szél Levente (mindannyian UTE), Csakmag Zalán, Somogyi Balázs, Vonnák Máté (mindannyian MAC) – hátvédek

Piros Karsa, Boda Márton, Hídvégi Botond, Polónyi Szilárd (mindannyian Vasas), Gál Konrád, Kiss Csongor, Maradics Nimród, Nádasy Bertalan, Seipert Zénó, Vigh Szilveszter (mindannyian MAC), Horváth Bence, Kórik Milán, Németh Erik, Soós Gergő, Tomkó Márton (mindannyian UTE), Barabás Előd, Farkas Márton (SZJA) – csatárok

Második nap:

Pipoly Csongor (DVTK), Rajmon Péter (Ajkai Óriások), Eichardt Zsombor (Ifj. Ocskay Akadémia), Kuti Tamás (DHK) – kapusok

Schneider Máté (DVTK), Hemmert Gábor (DVTK), Makai András (Kárpáti Farkasok), Horváth Oszkár (Kárpáti Farkasok), Schmutz Ádám, Keresztény Áron (mindhárman Ajkai Óriások), Palkovits Tamás (Ifj. Ocskay Akadémia), Mahler Hunor (Ifj. Ocskay Akadémia), Molnár Benedek (DHK), Dienes Áron (HKB), Szentandrási Domonkos (HKB) – hátvédek

Hajdu-Bornemissza László, Szak Vince, Kovács Krisztián, Majoros Márk (mindannyian DVTK), Molnár Botond (Kárpáti Farkasok), Kósa Bence, Varga Iván, Németh Kevin (mindhárman Ajkai Óriások), Szente Barnabás, Adorján-Csomai Milán, Bedő Ákos, Pákozdi Zalán, Kiss Erik (mindannyian Ifj. Ocskay Akadémia), Gyarmati Milán (DHK), Fodor Péter (DHK), Cságola Vince (HKB), Kiss-Kovács Hunor (HKB) - csatárok

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV