Továbbra is nyeretlen hazai jégen a Gyergyói HK

2022.10.10. 20:19 |

A gyergyószentmiklósiak ezúttal a DVTK Jegesmedvékkel szemben nem tudtak pontot szerezni.

A Gyergyói HK kapujában Rinne, a DVTK Jegesmedvék vasai között Voris kezdett. A találkozó első gólját a vendégek szerezték az 5. percben: egy miskolci támadás során Blasko első lövését még védte Rinne, ám a második próbálkozással szemben tehetetlen volt (0-1). A nyitó harmad közepén emberelőnybe kerültek a gyergyóiak, jól járatták a korongot, de nem tudtak betalálni öt a négyre, ellenben a kiegészülés pillanatában igen: Kozma lőtt, Voris előtt takarták a kilátást, a pakk bejutott a kapuba (1-1). Nem sokkal később újabb GYHK-fór jött, ami kimaradt. A játékrész hajrájában a gyergyószentmiklósiak alakítottak ki több helyzetet, de a Jegesmedvéknek is volt ziccere.

A második felvonás áthúzódó miskolci emberelőnnyel indult. A 26. percben DiDiomete és Skrabov ledobták a kesztyűket, mindketten öt percet pihenhettek. A meccs közepén sikerrel zárt egy kontrát a Miskolc: Páterka és Kulesov megindultak kettő az egy ellen, utóbbi egy szép csel után vezetéshez juttatta a vendégeket (1-2). A Jegesmedvék emberfórban növelhették előnyüket, meg is tették, közelről betuszkolták a korongot (1-3). Nem sokra rá a Gyergyói HK játszhatott öt a négy ellen, eredménytelenül. A játékrész végén Császár és Skrabov talált egymásra két-két percnyi pihenőért.

A harmadik húsz percben a GYHK hajtott a felzárkózásért, de Voris vezérletével jól működött a miskolci védekezés. A harmad során volt egy hosszabb, nagyjából negyed órányi kényszerszünet, miután kimozdult az egyik plexielem. Az 54. percben Kulesov kiugrott, Rinne kijött a kapujából, de csak a csatárt érte el, így DVTK-emberelőny következett, ami kimaradt. A végjátékban Rinne lekorcsolyázott, a gyergyóiak nyomtak hat az öt ellen, majd egy büntetés nyomán hat a négy ellen, ezt Haaranen passzából Orban zárta sikerrel (2-3). A GYHK-nak másfél perce volt a hosszabbítás kiharcolására, hiába.

A DVTK Jegesmedvék 3-2-re nyertek, hat ponttal térhetnek haza Erdélyből, pénteken a BJAHC-ot fogadják. A Gyergyói HK vasárnap Brassóban lép jégre.

Nyilatkozatok

Szilassy Zoltán, vezetőedző, Gyergyói HK: „Nüanszokon múlik a győzelem vagy a vereség, ma eggyel több hibát vétettünk, mint az ellenfél. A második harmad nem tetszett, nem voltunk elég céltudatosak a kapuk előtt, nem biztosítottunk elég takarást, és az emberhátrányos gólnál is agresszívabbnak kellett volna lennünk. A harmadikban aztán komoly erőfeszítéseket tettünk, kicsi hiányzott csak. Azt kell látni, hogy a liga megint lépett előre egyet, ezt a rendkívül szoros tabella is mutatja – minden meccs ilyen lesz, bárhová mész. Ez a három vereség értékeli fel különösen azt a négy kinti győzelmet. Amikor nem tudsz könnyedén, fantáziadúsan jégkorongozni, akkor kell nagyon keményen dolgozni, sokkal több fájdalmas dolgot kell elvégezni, ebben kell feljebb lépnünk.”

Tokaji Viktor, vezetőedző, DVTK Jegesmedvék: „Roppant izgalmas meccs volt. Nagyon tetszett, hogy nem estünk ugyanabba a hibába, mint a Brassó ellen, hogy kiénekeljék a sajtot a szánkból, és hatvan percen keresztül magas volt a koncentrációnk. Láttuk, hogy a Gyergyó nem mutat túl jó formát, viszont biztosak voltunk benne, hogy nem lesz könnyű dolgunk, és ez be is bizonyosodott. Kontrollálni tudtuk a mérkőzést, a játék képe viszont kiegyenlítettebb volt, a harmadik harmadban pedig egy kicsit ránk borult a pálya. A védekezésünk és a kapusteljesítményünk döntő faktor volt. Pénteken máris következik az újabb feladat, ezúttal már hazai pályán, várunk minden szurkolót a Miskolci Jégcsarnokba!”

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV