Történelmi meccs következik

2020.10.12. 13:18 |

A Titánok csapata is bemutatkozik az Erste Liga új idényében, első alkalommal Győrben játszva, az ellenfél a Csíkszereda lesz.

A mezőny csapatai közül utolsóként a Titánok is elkezdik a szezont. A koronavírus-járvány elérte az együttes keretét, ezért csúszott a bemutatkozás. A karantén után a szükséges protokollt betartva múlt héten kezdett újra edzeni a gárda, amely a héten négy nap alatt mindhárom erdélyi együttessel megmérkőzik új otthonában, a nemrégiben átadott Nemak Jégcsarnokban. A hétfői lesz tehát az első Erste Liga-meccs Győrben.

A Titánoknál nem ez az egyetlen változás. A csapatot immár egy finn edző, Kasper Vuorinen irányítja, aki két honfitársával, valamint egy kanadai védővel erősítette meg a keretet. Hárman a győri utánpótlásból csatlakoztak, valamint egy év után visszatért Reiter Attila is. A fiatal gárda több tapasztaltabb játékosa távozott a nyáron, vagy felkerült a Fehérvár nagycsapatához, de a Titánok a korábbi években is rendre meg tudták nehezíteni az esélyesebbek dolgát is.

A hétfő ellenfél, a Csíkszereda eddig négy meccsén hét pontot gyűjtött, legutóbb Újpesten harcolta ki a győzelmet. Azon a meccsen már Szamankov is elkapta a fonalat, és több sortól is érkeztek gólok. A Sportklubnak el lesz az utolsó előtti magyarországi találkozója a mostani etapban, kedden Dunaújvárosban zárja a túrát,.

A találkozó 18 órakor kezdődik, az Erste Liga TV oldalán élőben lehet nézni.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV