A kapuban ezúttal Szeles Martin kezdett, a magyar csapat pedig már a 8. perc elején megszerezte a vezetést: Fejes Nándor passzát Révész Marcell értékesítette. A következő találatra csupán öt percet kellett várni, akkor ugyancsak akcióból Szita Donát volt eredményes Kreisz Brúnó átadása után.
A szünetig már nem kapott újabb gólt a szlovén válogatott, a második harmad első percében azonban ismét kapitulált: Madácsi Benedek büntetőből növelte az előnyt.
A 28. percben a fehérvári különítmény összjátékából jött a negyedik találat, Péter Andor Mihály Ákoshoz passzolt, utóbbi pedig Vértes Nátánt szolgálta ki, aki emberelőnyben nem hibázott. A 31. percben aztán Fejest kiállították, ezt használták ki a házigazdák, s Rok Kapel révén szépítettek.
A harmadik harmad 4–1-es magyar vezetésről indult, no, meg szlovén góllal: Matevz Ban találata után kettőre csökkent az előny. De mielőtt még jobban megijedhettünk volna, Molnár Dávid gondoskodott arról, hogy újra nőjjön a távolság a két csapat között. Persze a házigazdák nem adták fel, őrült hajrába kezdtek, s egy percben belül kétszer is betaláltak.
Az utolsó percekben nagy küzdelem folyt a jégen a korongért, a szlovénok természetesen lehozták a kapusukat, ez azonban azt eredményezte, hogy Mihály Ákos üres kapus találattal állította be a 6–4-es végeredményt.
A magyar válogatott ezzel tornagyőzelemmel hangolt a decemberi U20-as divízió I/A csoportos világbajnokságra.
Fodor Szabolcs, az U20-as válogatott edzője: Nagyon jól kezdtünk, nagyon jól játszottunk, sokkal jobb volt a koncentráció, mint tegnap, az olaszok elleni mérkőzésen. Remekül tettük a dolgunkat, de arról már sokszor beszéltünk a srácokkal, hogy hatvan percen keresztül kell száz százalékot nyújtaniuk a világbajnokságon. Bár ma sokkal tovább játszottunk jól, mint az előző két találkozón, tíz perc még mindig hiányzott ehhez. Az összkép pozitív volt, jó úton haladunk, tényleg csak az hiányzik, hogy kitoljuk hatvan percre a jó játékot. Örömteli, hogy amikor nagy volt a nyomás, kiválóan lehokiztuk az utolsó három és fél percet. Ez is igazolta, ha végig koncentrálunk a meccseken, akkor egészen jó eredményeket érhetünk el.
Madácsi Benedek, az U20-as válogatott csatára: Nagyon jó tornát játszottunk, fel tudtuk mérni, hol tart a csapat, hogy tudunk együtt játszani és a karakterek is megmutatkoztak. Izgalmas meccseket játszottunk, de a világbajnokság azért ennél nehezebb lesz. Nem szoktam nagyon büntetőt lőni, ezért izgultam is előtte, de azt mondtam magamnak, hogy megcsinálom, belövöm, és sikerült.
A szlovéniai tornára utazó U20-as válogatott kerete:
Név | Poz | Klub |
Szeles Martin | K | Fehérvár |
Tóth Balázs | K | Linz (AUT) |
Bukor Rajmund | V | Vasas |
Fejes Nándor | V | MAC |
Kiss Roland | V | UTE |
Pokornyi Dávid | V | UTE |
Sándor Flórián | V | Fehérvár |
Sarcia Antonio | V | MAC |
Szabó Bence | V | Fehérvár |
Vas Márk | V | Fehérvár |
Császár Hunor | CS | Fehérvár |
Kiss Patrik | CS | Fehérvár |
Kreisz Brúnó | CS | KalPa (FIN) |
Madácsi Benedek | CS | Fehérvár |
Majoross Barnabás | CS | MAC |
Mihály Ákos | CS | Fehérvár |
Molnár Dávid | CS | MAC |
Péter Andor | CS | Fehérvár |
Révész Marcell | CS | Zürich (SUI) |
Szalma Zsolt | CS | UTE |
Szita Donát | CS | Fehérvár |
Tóth Gergely | CS | MAC |
Vértes Nátán | CS | Fehérvár |
A magyar csapat mérkőzései a tornán:
November 9. csütörtök
Magyarország - Franciaország 3:2
November 10. péntek
Magyarország - Olaszország 4:5 szétlövéssel
November 11. szombat
Magyarország - Szlovénia 6–4
A torna végeredménye: 1. Magyarország 7 pont, 2. Franciaország 6, 3. Szlovénia 3, 4. Olaszország 2.