Tokaji Viktor éppen csak szögre akasztotta a korcsolyát, máris a MAC Budapest U16-os csapatának kispadján találta magát. A kiváló jégkorongozó eddigi tapasztalatairól, jövőbeli terveiről beszélt honlapunknak.
Tokaji Viktor 1986 szeptemberében kezdett el jégkorongozni Dunaújvárosban, és néhány hónap híján harminc év múlva a MAC Budapest öltözőjében akasztotta szögre a korcsolyáját. A szapporói hős az év elején bejelentette, hogy visszavonul a válogatottságtól, a szentpétervári A csoportos világbajnokságon már a szakmai stáb tagjaként vett részt. Júniusban pedig aktív sportolói pályafutása is véget ért.
Szeretett sportágától persze esze ágában sem volt megválni, és ahogy ő fogalmaz, azonnal fejest ugrott az edzősködésbe, hiszen a nyár eleje óta a MAC Budapest U16-os csapatát irányítja az öt éve a budapesti klub utánpótlásában dolgozó svéd Jan Bylesjövel.
„Jan nagyon jól ismeri a terepet, a srácokat, ráadásul svédként egészen más perspektívából közelíti meg a dolgokat – mondja a 222-szeres válogatott hátvéd. – Több szem többet lát, több kultúra többet tud hozzátenni a munkához, ezért szerettem volna, ha együtt dolgozunk. Júniusban négy hetes szárazfelkészülést vezényeltünk a fiúknak, próbáltunk olyan edzésmunkát elvégezni, amelyre a későbbiekben a jégen és azon kívül is építhetünk. A nyári szünet előtt mindenkinek elmondtuk az első benyomásainkat, és egyéni edzéstervet adtunk a fiúknak júliusra, amit reményeink szerint elvégeztek. Még mielőtt elmentek volna szabadságra, leteszteltük őket, hogy rendelkezzünk referenciaértékekkel, és amikor augusztusban elkezdjük a jeges edzéseket, akkor is elvégezzük a tesztet, hogy lássuk, hol tartanak a srácok magukhoz képest.”
Nincs egyszerű dolga a két edzőnek, hiszen mintegy negyven gyerekkel foglalkoznak, ráadásul új csapatot kell építeniük a korosztályváltások miatt. A nagy létszámból fakadóan mindjárt kettőt, ami még inkább megnehezíti a helyzetüket. A 39 éves kiváló hátvéd azonban már most nagyon élvezi a munkát, különösen azért, mert azt tapasztalta, a játékosok tanulni akarnak, odateszik magukat az edzéseken, és nem azért végzik el a feladatokat, mert az edző azt kérte, hanem fontos az életükben a jégkorong.
No, de milyen volt az első találkozás az edző és a csapat között?
„Nyilván izgalom volt a srácokban, hogy itt a Toki, mi lesz, hogy lesz, mit csinálunk majd másképpen. De ez a jó értelemben vett feszültségem bennem is megvolt, hiszen ez egészen más, mint amikor négy napos hátvéd edzőtábort tartottam. Sokan vannak a játékosok, nem egyszerű odafigyelni a részletekre, pedig azok a legfontosabbak. Pont az a lényeg, hogy ebben a korban kijavítsuk a hibákat, ne csak csináljanak valamit, hanem legyenek vele tisztában, hogy azt miért és hogyan csinálják és törekedjenek arra, hogy a legjobbat hozzák ki magukból.”
Edzőtársával arra törekednek, hogy olyan csapatot alakítsanak ki, amely a jégen és azon kívül is fegyelmezett. Egészséges szemléletmódot, világnézetet akarnak átadni a fiataloknak, olyan értékrendű (sport)embereket akarnak nevelni belőlük, akik megfogalmazzák magukban a céljaikat és aszerint alakítják az életüket.
„Korántsem biztos, hogy mindenkinek a hoki lesz a jövője, lehet, hogy a tanulásban lesz az életcélja, vagy például nagyon jó zenei érzékkel rendelkezik és abba az irányban indul tovább. A lényeg, hogy alakuljon ki a saját személyiségük, legyenek magukkal szemben következetesek. Fontos, hogy jól érezzék magukat. Ha ezt a hoki adja meg nekik, akkor szívüket, a lelküket is kiteszik a pályára. Ha nem, akkor a csillagokat is leígérhetem nekik az égről, akkor sem tesz meg mindent a csapat sikeréért. Egy hónap távlatából még nem tudom megmondani, milyen pedagógus vagyok, de szeretnék jó lenni. Nem feltétlenül a szigorral lehet kivívni a fiatalok tiszteletét, inkább azzal, ha figyelünk rájuk, partnerként kezeljük őket. Ha azt látom, hogy tisztelnek, elgondolkoznak azon, amit mondok, akkor elértem a célomat.”
Persze felmerül a kérdés, harminc év jégkorongozás után nem hiányzik-e máris a jég?
„Hiányzik. De néha majd beállok a srácok közé edzéseken, ez különleges alkalom lesz nekik és nekem is. Ha meg más nem, akkor benézek a hűtőszekrénybe, ott látok jeget.”
Tokaji Viktor gyermekkoráról a vasárnap megjelenő Nemzeti Sport junior-mellékletének Amikor én még kissrác voltam… című rovatában olvashatnak.
Fotó: Mudra László
