Tíz magyar fejlődik Finnországban

2013.07.02. 10:48 |
Idén is több magyar vesz részt Vierumäkiban az IIHF programján.

Mint minden évben, idén is megszervezi az IIHF a finnországi fejlesztő táborát, amelyen 2013. július 6-14-ig tíz magyar is részt vesz. Több országból érkeznek játékosok, edzők, és egyéb stábtagok. 

Az egyik évben fiú, a másikban lány játékosokat várnak a táborba. Ezen a nyáron a fiúkon a sor, négy 1998-as születésű játékos, Garbacz Máté (kapus), Szabó Bence (hátvéd), Kiss Patrik (csatár) és Szlépka Armand (csatár) utazik el Vierumäkiba. Őket beosztják majd a nyolc csapat egyikébe, és egymással fognak játszani a tábor alatt, valamint jégen kívüli programok is várnak rájuk.

Egy csapatvezető is utazik, Nagy Attila a nyolcból az egyik csapat mellett lesz majd, ahogy Magyar Péter felszerelés menedzser is.

Két edző, Jánosi Csaba, illetve Fekecs Norbert a Learn To Play Instruktori programban jeges edzéseken, és a játékosoknak tartott előadásokon vesznek majd részt. IIHF mentoredzők mellett sajátítják el behatóan az IIHF edzői oktatási anyagát, illetve a hosszú távú fejlesztési programot.

A Nemzeti Fejlesztési Program kereteiben Horváthné Valentin Gabriella és Mercz Orsolya vesz részt a táborban, ők a szövetség által vezetett klubok fejlesztéséről és együttműködésének lehetőségeiről tanulnak majd, kiemelten foglalkozva azzal, hogy összehangolják a klubok céljait a szövetség céljaival.

A játékosokon kívül mindenkinek egy stratégiai fejlesztési tervet is kell készítenie, amelyben felvázolják a táborban tapasztalt cselekvési pontokat is.

Fotó: Tornyi Gábor

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV