"Természetesen nyerni szeretnénk"

2013.08.22. 09:32 |
Csehországba már megérkezett a csapat, a lengyelekhez pedig reggel indultak útra

Kalandos úton ugyan –az autópályán kapott defektet a csapat busza–, de szerencsésen megérkezett Csehországba az egyik U17-U18-as különítmény. Elmondásuk szerint a házigazdákra nem lehet panasz, a jégcsarnok pedig gyönyörű. A sorsolással is megvárták a csapatot a csehek, szerdán készült el a teljes program. Az első meccset a csapat csütörtökön 10.55-től játssza a HC Trinec Ocelari ellen, majd 19.50-től a HC Torax Poruba lesz az ellenfél. A meccsek eredményeit, és a torna képeit ezen a linken követhetik nyomon.

Ondrejcik Rastislav (edző, Ostrava team) - Elsősorban én nagyon kíváncsi vagyok az új emberekre, hogy milyen gyorsan tudják magukba szívni azokat, amiket tanítunk nekik. Próbáltunk sokat rajzolni és magyarázni, remélem fogékonyak és tudunk majd rájuk számítani a jövőben. Úgy gondolom, a legjobb csapatokat sikerült összeállítani. Nagyon sok embertől kellett búcsúznunk, nekik egyesével megmondtuk, miben kellene fejlődniük és mi az, ami tetszett. Akadt olyan, akinek a hozzáállásával, vagy mentalitásával volt probléma, volt, akinek erősödnie kell, vagy fejlődnie egy-két elemben, de mindenkinek adunk a jövőben lehetőséget. Megnéztük az ellenfeleket, elég erős tornáról van szó, de természetesen nyerni szeretnénk, ahogy mindig. Remélem, vasárnap a döntőben játsszuk az utolsó mérkőzésünket.

Lengyelországba a csapat csütörtök reggel kelt útra, ők az első meccsüket pénteken játsszák.

Antal István (edző, Opole team) - Konkrét elvárásunk nincsen, nem tűztünk ki helyezést sem. Az elsődleges cél a játékosok fejlődése, játékrendszerek megtanulása és begyakorlása, az új játékosok integrálása a csapatba. Mindenki a nulláról indult a táborban, de most ezek a fiúk voltak a legéhesebbek a sikerre. Nem volt egyszerű ettől függetlenül kiválasztani őket. Két hasonló erősségű csapatot állítottunk össze, nincs A és B csapatunk. Azok, akik először vannak itt, nehezebb helyzetben vannak, mert van mit bepótolniuk, de a stáb, és a csapattársak is segítenek ebben. Úgy gondolom, óriási előnyben vagyunk tavalyhoz képest, most jobb helyzetről indulunk, hiszen a csapat nagy része már ismeri a játékrendszert. 


Fotó: IIHF.com (Galina Novikova)

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV