Se szeri, se száma nem volt azoknak a történeteknek, amelyek számolatlanul elevenedtek meg szombat délután a városligeti Hoki Múzeumban.
Rendhagyó módon ugyanis, idén nem egy válogatott mérkőzés keretében került megrendezésre a szokásos „öreg jégkorongozó találkozó”, hanem a szövetség, nem régen megnyílt kiállítótermében – a hely szűke miatt a megszokottnál kicsit kevesebb meghívottal. Sokan először láthatták, a sportág ott összegyűjtött ereklyéit, így aztán sorok kígyóztak a vitrinek előtt. A már megsárgult fotókon pedig keresgélték egymást az egykori csapattársak, meg a hajdani ellenfelek is. Szinte megelevenedett a kiállított öreg korcsolya, mint ahogy az egykori mezek, valamint a kupák, érmek is életre keltek, a megannyi emlékidézés kapcsán. Erre az összejövetelre meghívást kaptak az 1965-ös, finnországi világbajnokságon szerepelt válogatott tagjai. Őket külön is köszöntötték, hiszen az akkori B- csoportos VB-n elért negyedik helyezésükkel máig is csúcstartók, összesítésben a világon a 12. pozíciót érték el. Ez a magyar jégkorongsport máig legeredményesebb VB szereplése. A csapatot a következő játékosok alkották:
Babán József, Dr.Bikár Péter, Horváth Zoltán, Jakabházy László, Kertész József, Koutny Lajos, Losonczi György, Raffa György, Rozgonyi György, Ziegler János, Zsitva Béla, Zsitva Viktor. Valamint az azóta elhunyt: Bánkúti Árpád, Boróczi Gábor, Leveles György, Schwalm Béla, Vedres Mátyás,
Remek hangulatban érték egymást a korabeli élmények. Raffa György például azt elevenítette fel, amikor a turkui polgármester fogadta a magyar játékosokat, akik számára hatalmas újdonságot jelentett az ott felszolgált Coca Cola. Az egyik üveget kinyitás előtt „véletlenül” valaki felrázta és amikor a kupakot lepattintották róla, a város első emberét fröcskölte le az ital. Győzték őt törölgetni a helyiek…
Hatalmas sikere volt, a Zsitva Viktor neje – Ildikó asszony - által összeállított albumnak, amely tartalmazta a Népsport korabeli cikkeit éppúgy, mint a mérkőzésekre kiadott belépőjegyeket, az akkor csodásnak számító jégcsarnokok fényképeit, valamint a hajdani Finnországot megörökítő fotókat.
Ezen összejövetel keretében avatták „Halhatatlanná”, a Magyar Jégkorong Hírességek Csarnokába beválasztott újabb tagokat.
Bálint Attilát, aki 14 évig az Újpest, majd pályafutása utolsó hat esztendejében a Fradi játékosa volt. A lilákkal ötször, a zöldekkel háromszor nyert bajnoki címet. 
A válogatottból 1965 és 1983 között szinte kihagyhatatlan volt. Világbajnokságon 14 alkalommal szerepelt.
Attila, az 1967-es bécsi VB-t idézte fel. Egészen pontosan az osztrákok elleni meccset, ahol az ellenfél a végső dudaszó után lőtte az utolsó gólját, amit ennek ellenére a bíró megadott és így, 8-7-re kikaptunk. Volt is nagy ribillió, de az ítéletet és az eredményt nem változtatták meg.
Szeles Dezső, 1962-ben kezdett jégkorongozni az Építők szakosztályában, majd 1967-től lett az Újpest játékosa. Ötször volt bajnokcsapat tagja. E közben 10 világbajnokságon viselte a címeres mezt.
Később az Újpest vezetőedzője lett és a magyar szövetség is igényt tartott a munkájára. Szövetségi kapitányként, vagy másodedzőként hosszú éveken át dolgozott a felnőtt válogatottal. 2000-ben is ő töltötte be a szövetségi kapitányi tisztet, amikor a C-csoportos VB megnyerésével, a magyar nemzeti csapat elindult felfelé a nemzetközi ranglétrán.
Ő azt mesélte el, hogy azért kapta a Dió becenevet, mert kicsi volt, de kemény, ahogy a hokiban egy hátvédhez illik.
Egy szó mint száz, régi történetek megelevenítésében nem volt hiány szombaton a Hoki Múzeumban…
A találkozón azokról is emlékeztek, akik már nem lehettek közöttünk
A Hírességek Csarnokának posztumusz tagja lett:
Heuthaler (Helmeczi) Frigyes aki tizenéves korában ismerkedett meg a jégkorongsporttal,
és elmúlt már negyven esztendős, amikor befejezte játékos pályafutását.
Játszott a BBTE-ben, amellyel két bajnoki címet nyert. Az MTK színeiben ugyancsak kétszer vallhatta magát bajnoknak és egyszer a Postás együttesével is az első helyen végzett. Közben a válogatottal szerepelt az 1936-os garmisch-partenkircheni olimpián és két világbajnokságon is.
Séra Miklós nevelőedző volt.
Hogy mit kell hangsúlyozni vele kapcsolatban, a nevelőt, vagy az edzőt, ha róla beszélünk? Alighanem mindkettőt! Tanítványait mindig is meg lehetett különböztetni azoktól, akik máshol, más edzőnél tanulták meg a jégkorong fortélyait. Nem, nem csak hoki tudásuk miatt, de viselkedésük alapján is.
Miközben számára a hoki volt az igazi szerelem, a kajak-kenu sportban későbbi világ és olimpiai bajnokokat tanított a vízensiklás művészetére. Hiába ért el ott káprázatos sikereket, a hoki maradt a mindene, a KSI jégkorong szakosztálya pedig, az otthona.
