Szoros meccset nyert meg a Gyergyó

2023.01.30. 22:00 |

Rinne vezérletével értékes három pontot tartott otthon a GYHK az alapszakasz véghajrájában.

A kapukban Rinne és Tóth kezdett. Hazai dominanciával indult az összecsapás, ami hamar eredményre is vezetett: a nyolcadik percben Sylvestre még ziccert hibázott, azonban nem kellett sokat bánkódnia a hazai nézőseregnek, hiszen néhány passzkombinációt követően Imre tálalt Orbanhoz, aki kiválóan vette észre a középső üres területbe bemozgó kedvenc játszótársát, Bodó középtávoli lövése pedig utat talált a kapuba (1-0). Rövidesen később emberelőnybe került a FEHA19, viszont Moksancevék nem találták a rést a gyergyói pajzson. Az első etap hátralevő részében a mezőnyjátéké lett a főszerep, minden egyes korongért ádáz küzdelem folyt a jégen, aminek igazán csak a hálóőrök örülhettek, ugyanis egyik kapura sem nehezedett igazán komoly nyomás.

Lendületesen indították a második játékrészt a fehérvári fiatalok, Keceli-Mészáros robogott be rögtön Rinne ketrece elé, s húzta fonákkal kapura a pakkot, a finn portás azonban résen volt. A 23. percben Némethet sodorta el Bíró, a vendégfór továbbra is kihasználatlan maradt. Állandósult a fehérvári fölény, Mingazovék kreatív támadásokat vezettek sok mozgással megspékelve a harmad ezen szakaszán. A mérkőzés felénél a fehérvári fiatalok remek ritmusát egy kapu előtti csetepaté törte meg: Bíró vitte földre Némethet, a kavarodást követően négy játékost is büntetéssel sújtottak a játékvezetők. A 31. percben Feketét látták szabálytalannak a bírók, a GYHK speciális egysége pedig hamar büntetett: Császár lövését Tóth még kiválóan hárította, a kipattanó viszont Tranca elé került, aki magabiztosan a hálóba zúdította a korongot (2-0).

Nem szegte a FEHA19 kedvét a második bekapott gól, ráadásul a záró harmad közepén óriási sanszot kapott a vendégalakulat a szépítésre: Ambrusék szűk egy percen keresztül öt a három ellen támadhattak, Rinne vezérletével azonban átvészelte a kritikus időszakot a GYHK. A mérkőzés végén Marttinen távoli lövése talált utat a kapuba, a játékvezetők viszont magas bot miatt érvénytelenítették a találatot, így 2-0-s gyergyói győzelemmel zárták a mérkőzést a csapatok. A listavezető székelyek előnye ezzel öt pont az élen a BJA előtt, a fővárosi csapat azonban még mindig jobban áll a vesztett pontok tekintetében.

Nyilatkozatok

Szilassy Zoltán, vezetőedző, GYHK: „Az utolsó Fehérvár elleni meccshez képest mindenképp volt előrelépés, de a második harmad utolsó 6-7 perce nem tetszett. Sietettük, hogy minél hamarabb gólhelyzetbe kerüljünk, főleg a támadóharmadba való bemenetkor. Ez a fehérvári csapat bárkit meg tud verni, ezért nekünk olyan felfogásban kell hokizni, ami minél inkább csökkenti az eladott korongok számát, mert ez a rájátszás egyik legnagyobb szegmense. A harmadik harmad tetszett, és bár az emberelőnyünk nem ment úgy, ahogy korábban, de megvannak a helyzeteink. Jó nagyot léptünk előre, mert a fehérvári meccs nagyon gáz volt." 

Anatoli Bogdanov, vezetőedző, FEHA19: „Három meccsünk volt négy nap alatt, nem volt ez egy könnyű túra. Mindig kihívás utolsó állomásként Gyergyóba jönni, hisz nagyon jó az ellenfél, ezúton pedig gratulálnék a győzelemhez. A mi oldalunkról úgy gondolom, meccsben voltunk, jó lehetőségeink voltak, talán ha az első vagy második harmadban lőttünk volna 1-2 gólt, még izgalmasabb lehetett volna a vége. A vasárnapi meccsünk után egyértelműen jobban ment ma, de eléggé elfogyott az energiánk, így nem tudtunk még szorosabb mérkőzést játszani a Gyergyó ellen. Most visszamegyünk, igyekszünk regenerálódni, hisz két meccsünk van még a szezon legfontosabb időszakáig."

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV