Szoros és gólerős volt a kezdés – jöhet a folytatás

2020.10.02. 16:26 |

Két mérkőzéssel folytatódik pénteken az Erste Liga, ez az első olyan játéknap, amikor egyszerre több helyszínre lehet figyelni.

A szeptemberben lejátszott hat mérkőzés több különlegességet is hozott. Ötször is hosszabbításban dőltek el a meccsek – a tavalyi szezonban 28 mérkőzésig kellett várni ahhoz, hogy ennyi ráadás legyen.

A gólok számára sem lehet panasz. Eddig 54 találat született, ez 9-es átlag. Tavaly a bajnokság első hónapjában 7,06-os volt a mutató, míg az egész alapszakaszt tekintve 6,1-es.

Az eddigi hat mérkőzésen már két mesternégyesnek is szemtanúi lehettek a szurkolók. Schlekmann Márk, a MAC HKB Újbuda 18 éves csatára az FTC ellen lőtt négyet, míg Andrej Taratuhin, a Csíkszereda orosz légiósa szintén a zöld-fehérek ellen remekelt – érdekesség, hogy a Ferencváros így is megnyerte mindkét meccset. Az előző idényben nem született mesternégyes, a 2018-2019-ben összesen volt kettő, Tóth Adrián (FTC) és John Lewis (Titánok) révén.

Pénteken bemutatkozik a Gyergyó is a ligában, a nyáron alaposan megerősített csapat a DEAC vendége lesz. A hazai mag mellett sikerült megtartani a gólerős Andreas Valdixot, Jereme Tendlert, a kapuban remeklő Jordon Cooke-t, valamint a stabil teljesítményre képes Igor Bobceket és Timor Raszulovot. A fiatal magyar válogatottak, mint Szabó Krisztián, Szigeti Ákos és a műtét után lábadozó Fejes Nándor mellett jó szezon után csatlakozott a kerethez Silló Arnold. A légiósok közül a finn Tero Koskiranta neve ismerős lehet, hiszen Fehérváron töltött egy szezont.

A DEAC három mérkőzésen már túl van, mindegyik szoros volt, hosszabbításig ment, ezeken a csapat négy pontot szerzett. Pénteken a csapat soraiból hiányozni fog az egy meccses eltiltását töltő Hári Norbert, míg Berta Ákos és Molnár Dávid játéka bizonytalan.

Az Opten Vasas játszotta a szezon első meccsét a MAC HKB ellen, ám ennek közel három hete, azóta nem volt bajnokija Ladányi Balázs együttesének. A piros-kékek az UTE ellen felkészülési találkozón léptek jégre és játszottak 3-3-at.

A pénteki ellenfél a Brassó lesz, amely jól kezdte a szezont, hátrányból felállva nyert a DEAC ellen. A Corona új légiósai közül Dame-Malka, Klempa és Valchar is nagyszerűen mutatkozott be. A káposztásmegyeri Jégcentrumban zárt kapuk mögött rendezik meg a találkozót.

A pénteki program

DEAC–Gyergyói HK 18.30
Opten Vasas HC–Corona Brasov 18.40

Valamennyi mérkőzést meg lehet tekinteni az Erste Liga TV oldalán.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV