A Magyar Hallássérültek válogatottja szombaton este, a Magyarország-Olaszország Roland Divatház Négy Nemzet Torna mérkőzés után, este 22 órától játszik Csehország válogatottja ellen a Tüskecsarnokban. A mérkőzés megtekintése ingyenes. A csapattal kapcsolatban Kovács Zsófia Barbra készített átfogó riportot, amit változtatás nélkül közlünk.
Röviden rólunk...
A hazai „hokikultúra” az utóbbi időben sokat fejlődött, egyre nagyobb sikereket értünk el, mint például Szapporo és Krakkó. A világbajnokságok, nagyobb tornák illetve a hazai bajnokság mérkőzéseitől hangos rengeteg média-felület. Azonban egy valamiről még egyszer sem hallottunk hírt, ez pedig a siket-jégkorong! Sokan nem tudják, de Magyarországon létezik siket-jégkorongcsapat. Nem sok ország tudhat magáénak ilyen különleges brigádot, a világon összesen 10 országban létezik! Nemrég alapultak, de már túl vannak az első nemzetközi meccsükön is, amit Csehországban játszottak le hazánk színeiben.
Az elején számomra is csomó kérdés merült fel, hiszen jégkorongozóként az ember jól tudja, hogy a hallás mennyire fontos a pályán. Így tehát ellátogattam egy edzésükre, hogy minél több információt megtudhassak Róluk!
A csapat 2015 januárjában alakult, egy lelkes apuka, Mártonffy Máté kezdte el szervezni. Ezt egy kb. fél éves szervezés előzte meg. Máténak a fia kezdett el hokizni, ebből kifolyólag jött az ötlet. A célja ezzel az volt, hogy bemutassa azt, hogy a jégkorong nem egy veszélyes és durva sport, amit csak épp emberek játszhatnak, hanem akár siketek és nagyothallók is. Megfelelő védőfelszereléssel minden sérülés kiküszöbölhető. Kezdetben egyénileg „működtek” azonban nemrég bekerültek az FTC Jégkorong Szakosztályai közé. A Fradi a felszerelések beszerzésében is segített. A csapat jelenleg 18 igazolt játékosból áll, az edzések alkalmával szinte mindenki jelen van. Az edzői posztot Balogh Zoltán tölti be, teljesen önkéntes módon, heti 3-szor a Népligetben. Mint Zolitól megtudtam kezdetben nehéz volt a kommunikáció, ám mostanra könnyen megértik egymást, legtöbbször bemutatja a gyakorlatokat, így vizuálisan egyszerűbb értelmezni. Aki kezdő és nem olyan régóta van a jégkorong világában, azzal külön is foglalkoznak, ha kell. Igazából a hangsúly jelenlega korcsolyatechnika fejlesztésén van, mivel a hallássérültek mozgáskoordinációja másabb, mint nekünk. Ez a sport remekül fejleszti az egyensúlyt, kiegyensúlyozottabb lesz az amúgy kissé darabos mozgásuk.
A siket-hokimeccsen a bírók kézjelekkel, illetve a palánkon és a kapu mögött kihelyezett led-csíkok és lámpák segítségével jelzik a játékmegállítást, de többnyire a játékosok- legyen az ellenfél vagy csapattárs- szólnak, jeleznek a másiknak, ezzel segítve a másikat. A pályán mindenki egyenlő esélyekkel indul, hallókészülék nélkül. Ha használnák, amolyan „doppingszerrel” érne fel, a fiúknál a siketek és nagyothallók aránya 60-40%.
Zoli elmesélte, hogy a játékosok nagyon fegyelmezettek, szinte vakon játszanak, tökéletesen betartják a taktikai elemeket, akár a mögöttük érkező játékosnak tudnak ütőre passzt adni. Kicsit lassabban tanulnak, ám edzőjük szerint rettentő kitartóak és elszántak, hajtja őket a megfelelési kényszer és bizonyítási vágy.
A pályán tapasztalt dolgokkal ellentétben az öltözői hangulat közel azonos a nálunk megszokottal. Ugyanúgy poénkodnak, érezhető, hogy mindenki élvezi az ott töltött időt. Szerencsére korán odaértem az öltözőbe, így a csapat ¾ részének megérkezését végignéztem. Aki megérkezik, az körbejár, köszön mindenkinek, és ha olyan van, nem vetik meg az ugratást sem. Máté az ott töltött idő alatt, akármilyen furcsa, de rászólt a fiúkra, hogy ne hangoskodjanak. Ha szólni szeretnének, egymásnak intenek, vagy lábdobbantással jelzik szándékukat. Alapvetően zárkózottabbak, érzelmileg kihangsúlyozottabbak, nehezebben tolerálják a másikat, de ettől függetlenül nem szólnak egymásra.
A pályán tapasztalt dolgokkal ellentétben az öltözői hangulat közel azonos a nálunk megszokottal. Ugyanúgy poénkodnak, érezhető, hogy mindenki élvezi az ott töltött időt. Szerencsére korán odaértem az öltözőbe, így a csapat ¾ részének megérkezését végignéztem. Aki megérkezik, az körbejár, köszön mindenkinek, és ha olyan van, nem vetik meg az ugratást sem. Máté az ott töltött idő alatt, akármilyen furcsa, de rászólt a fiúkra, hogy ne hangoskodjanak. Ha szólni szeretnének, egymásnak intenek, vagy lábdobbantással jelzik szándékukat. Alapvetően zárkózottabbak, érzelmileg kihangsúlyozottabbak, nehezebben tolerálják a másikat, de ettől függetlenül nem szólnak egymásra.
A társaság korosztálya igen változó, 15 évestől kezdve minden korcsoportból találhatóak játékosok a csapatban. A „kemény mag”, vagyis az alapemberek kb. 5-6-an vannak, de látszik, hogy egy jól összeszokott baráti társasággá nőtték ki magukat. Csapatkapitányra nincs szükség, itt mindenki egyenlő.
Összességében a velük eltöltött idő alatt nagyon jól éreztem magam. Jó érzés volt megismerni egy ilyen különleges és összetartó csapatot, akik a nulláról kezdve önerőből odáig nőtték ki magukat, hogy már az utánpótlás toborzáson törik a fejüket!
Összességében a velük eltöltött idő alatt nagyon jól éreztem magam. Jó érzés volt megismerni egy ilyen különleges és összetartó csapatot, akik a nulláról kezdve önerőből odáig nőtték ki magukat, hogy már az utánpótlás toborzáson törik a fejüket!
Mindenki büszke lehet Rájuk és a sikereikre, hiszen nem mindennapi dolgot vittek véghez.
Igazán megérdemlik, hogy egy ország megismerje Őket és büszke legyen rájuk!
Köszönet a segítségért Balogh Zoltánnak, Mártonffy Máténak és a teljes csapatnak!
Igazán megérdemlik, hogy egy ország megismerje Őket és büszke legyen rájuk!
Köszönet a segítségért Balogh Zoltánnak, Mártonffy Máténak és a teljes csapatnak!
/Kovács Zsófi Barbara/
