Az edzői stáb nem változtatott a sorokon, de ezúttal Németh Anikó kezdett a kapuban. Szlovákiával legutóbb az áprilisi budapesti világbajnokságon találkozott a magyar csapat, akkor szétlövés után a rivális győzött, ám a torna végén a feljutást a mieink ünnepelhették.
Szlovák helyzettel kezdődött a meccs, de Németh a helyén volt. Az első magyar lehetőség Jókai-Szilágyi Kinga előtt adódott, aztán újra a mieink kapusának volt védeni valója. Az első percek enyhe szlovák fölénye után fordult a kocka, és a magyarok percei következtek. A 9. percben egy rossz csere miatt megfogyatkozott a válogatott, de a csütörtöki balszerencsés helyzetek után ezúttal ránk mosolyogtak a hoki istenei. Történt ugyanis, hogy egy saját harmadban megnyert buli után Kreisz Emma indította Nooren Averit, lövése pedig Risianováról pattant be.
A szlovákok a 12. percben jártak legközelebb a gólhoz, de a kapuvasról kifelé vágódott a korong. A másik oldalon Kreisz veszélyeztetett, és Szick Dorka is nagy helyzetbe került, de nem tudta bekotorni a korongot.
A második játékrész elejét is megnyomták a szlovákok, de Németh jól védett. Aztán Gasparics Fanni lépett ki egyedül, ám nem tudta elhúzni a kapus mellett. Hullámzott a játék, néhány percig egyik, majd a másik csapat volt fölényben és alakított ki több lehetőséget. A mieink a 28. percben emberelőnybe kerültek, és megnyomták a két percet, de az állás nem változott. Aztán újra Németh percei következtek, majd szlovák kollégája is foglalkoztatva volt. Gasparics újabb lehetősége mellett még Nooren megiramodása volt veszélyes, ám a rövid felsőbe szánt lövést Risianova védte. Az utolsó percben megint a szlovákok próbálkoztak többször, szerencsére eredménytelenül.
Az utolsó harmad elején is Németh védéseire volt szükség, majd a magyarok kerültek fölénybe. Előbb Rónai Alexandra és Kiss Andrea, aztán Somogyi Vivien és Szick veszélyeztetett. A 47. percben pedig góllá érett a fölény: Gasparics középről lőtt szép gólt. Nem sokkal később Somogyi kapott büntetést, de ezt sikerült kivédekezni, aztán a szlovák csapat is megfogyatkozott, és fórban közel volt az újabb magyar találat. Támadásban maradtak a mieink, Kreisz is helyzetbe került. A lehetőségek azonban kimaradtak, és a szlovákok némileg váratlanul szépíteni tudtak az 55. percben Haluskova nagy góljával.
A hajrá így izgalmasan alakult. A mieink igyekeztek tartani a korongot és őrizni az előnyt. A szlovák csapat az utolsó bő egy percet megnyomta, kapusát is levitte, de Németh jól védett és a blokkok is jöttek, s sikerült megtartani a vezetést.
A magyar válogatott a 2-1-es siker után szombaton délben a franciák ellen zárja a norvégiai tornát.
A mieink legjobbja Nooren lett.
Mika Väärälä edző: „Ég és föld volt a különbség a csütörtöki mérkőzéshez képest. Most jól védekeztünk, így könnyebb volt támadni is. Persze mindig lehet jobban játszani, de a mostani már olyan 80 százalékos teljesítmény volt. Azt az identitást, azt a karaktert villantottuk fel, amilyenek vagyunk, egy keményen dolgozó együttes. Ez a mostani már valóban a magyar válogatottnak tűnt, nem valami másnak. Megdolgoztunk a szerencséért, megérdemeltük, hogy jól pattanjanak a korongok, míg a norvégok ellen ez nem volt elmondható. A szombati ellenfél, a francia is egy jó csapat, amely nem ad semmit ingyen, de erre a mostani játékra könnyű lesz építeni. Ha legalább így játszunk, akkor jó esélyünk van nyerni, de miért ne játszhatnánk még jobban is.”
Kreisz Emma: „Nehéz meccset játszottunk Szlovákia ellen. Erős volt az ellenfél, de mi most jobban akartunk, több munkát tettünk bele, ezzel tudtunk nyerni. Volt egy hosszabb videómeetingünk, amelyen kielemeztük, hogy miben kell még fejlődni. Javítottunk is, de még mindig van miben fejlődni. A franciák ellen ott lesz a lehetőség, hogy bizonyítsuk: képesek vagyunk rá. Az utolsó meccset is szeretnénk megnyerni, az fog győzni, aki jobban akar.”
Szick Dorka: „Nagyon pörgős meccsen vagyunk túl. A szlovákokkal mindig ki-ki mérkőzéseket szoktunk játszani, ez most is látszott. Az első harmadban sikerült megszerezni a vezetést, és utána befagyott a meccs nagyon sokáig, és nem jöttek a gólok, de szerencsére a végére nyertünk. A franciák ellen is hasonló mérkőzésre számítok. Szoros és hajtós találkozókat szoktunk játszani. Ugyanezt kell csinálni, mint most, sőt még rátenni egy lapáttal, és akkor nyerni fogunk.”
A program
február 6., csütörtök 19.30 Norvégia-Magyarország 6-1
február 7., péntek 16.00 Magyarország-Szlovákia 2-1
február 8., szombat 12.00 Magyarország-Franciaország
A keret
Németh | Anikó | GK | MAC Budapest |
Tóth | Zsófia | GK | KMH Budapest |
Fecske | Maja Ágnes | D | MAC Budapest |
Grkovic | Jelena | D | KMH Budapest |
Kiss-Simon | Franciska | D | KMH Budapest |
Kreisz | Emma | D | MAC Budapest |
Németh | Bernadett | D | MAC Budapest |
Tóth | Enikő | D | MAC Budapest |
Knee | Sarah | D | KMH Budapest |
Gasparics | Fanni | F | MAC Budapest |
Horváth | Imola | F | MAC Budapest |
Jókai-Szilágyi | Kinga | F | KMH Budapest |
Kiss | Andrea | F | MAC Budapest |
Nooren | Averi | F | KMH Budapest |
Pintér | Hanna | F | MAC Budapest |
Pintér | Lili | F | SDE Stockholm (SWE) |
Rónai | Alexandra | F/D | MAC Budapest |
Somogyi | Vivien | F | KMH Budapest |
Szamosfalvi | Petra | F/D | KMH Budapest |
Szick | Dorka | F | KMH Budapest |
A stáb
Pat Cortina | Szövetségi kapitány | ||||
Mika Väärälä | Edző | ||||
Marton Tibor | Edző | ||||
Budai Krisztián | Kapusedző | ||||
Kis András | Videóedző | ||||
Dr. Benczenleitner Ottó | Erőnléti edző | ||||
Dénes Veronika | Rehabilitációs edző | ||||
Jasó Judit | Csapatvezető | ||||
Szabó Dávid | Felszerelés menedzser | ||||
Mondl Viktória | Sportmasszőr | ||||
Dr. Módy Tóbiás | Orvos | ||||
Kaposi Dávid | Média |
Az összeállítás Szlovákia ellen:
Gasparics, Kreisz, Nooren
Pintér H., Pintér L., Jókai-Szilágyi K.
Kiss, Rónai, Szamosfalvi
Szick, Horváth I., Somogyi
Kiss-Simon, Grkovic
Tóth E., Németh B.
Knee, Fecske
Németh A. (Tóth Zs.)