Szilveszteri őrület és 13 gól: túlórás DVTK-siker a bajnok ellen

2023.12.30. 20:41 |

Elképesztő fordulatok után örülhetett a másfél perccel a rendes játékidő vége előtt még hátrányban lévő Miskolc.

A hazai kapuban Voris foglalta el megszokott helyét, a vendégeknél viszont nem volt a keretben Rinne. Hiányában Mag korcsolyázott a vasak elé idénybeli ötödik Erste Liga-bajnokijára, tartalékjaként a gyergyóiak egyik felszerelésmenedzsere, az Erste-meccsen legutóbb a 2019/20-as idényben jégre lépő Szakács Szabolcs ült oda a padra a finn hálóőr 29-es mezében. Mezőnyben a két nappal korábbi összeállításában korcsolyázott jégre a Szilassy-legénység. A Csíkszereda ellen rendkívül viharvert állapotban leledző miskolciakhoz szombatra számos játékos – Szirányi, Valentyin Razumnyak, Csiki, Trozsák és Farkas is – visszatérhetett (így a húzóemberek közül már “csak” Lövei, Kulesov és Verveda hiányzott), és így már egészen más képet is mutatott a Jegesmedvék játéka, mint csütörtöki roncsderbijükön.

Szirányi visszatérése a védelembe különösen sokat számított, a rutinos bekk jól irányított hátulról Vorisszal együtt, a miskolciak nem hagyták lubickolni a kapujuk előtt a Gyergyó sztárcsatárait, inkább távoli lövésekkel próbálkozott a címvédő a meccs elején. A Jegesmedvék ellenben többször is közel jutottak Maghoz és a vezető gólhoz, de a harmad felénél Csiki helyzeténél lépett közbe a fiatal portás, majd Páterka sem tudott túljárni az eszén, s két kiállítást is kivédekezett a vezérletével a GYHK. A játékrész vége felé Mesikämmen előtt is adódott egy lehetőség, kimaradt, az utolsó percbe lépve pedig már a harmadik kisbüntetését szedte össze a bajnok, a DVTK így áthúzódó előnnyel fordulhatott a középső etapra.

Ezt szinte teljesen meddően játszották meg a borsodiak, ami hajszál híján egyből megbosszulta magát: a kiegészülés után Haaranen bombája Voris fejvédőjéről vágódott le. Válaszul Berdnyikov lövése sem sokkal kerülte el a kaput, itt már verve volt Mag. Sándor-Székely is megszerezhette volna a vezetést, ismét a kapus volt a végállomás, Jegor Razumnyak megiramodásánál pedig Mag szúrt ki a másik oldalon, az eddig nem sokat mutató ifjabbik orosz fivérnek így 8. Erste Liga-meccsén sincs meg az első gólja. A mérkőzés felénél azonban csak megtört a jég, és ezzel át is szakadt a gát: 8 őrült perc alatt 6 találatot láthatott a népkerti publikum! A gólgyártást Páterka kezdte meg a 30. percben, miután Szathmáryval és Estevesszel mintaszerűen játszottak le egy létszámfölényes kontrát (1-0), lendületből érkezett azonban a gyergyói felelet Haaranen egyenlítésével – a finn bekknek a koribelsőjéről pattant be a pakk a kapuba, videózás után érvényben hagyták a gólt (1-1). Még mindig csak 30:47-nél jártunk, amikor a Miskolc a negyedik fórját már kihasználta az egész meccsen rengeteget dolgozó Esteves révén. A kis szerencsével előtte maradó korongot Berdnyikov lőtte be második szándékból az üresen maradó kanadainak, aki pontos kapással tette fel a rövid fölsőbe (2-1). A villámgyors gólváltások után szusszanásnyi gólszünet következett, de csak a 35. perc elejéig, ekkor Jalonen eresztett el egy középmagas kékvonalasat könnyed csuklómozdulattal, befért a vas mellé (2-2). Még ugyanebben a minutumban jött az újabb felelet, a fordulásból ismét visszaszerezte a vezetést a DVTK, megint az akcióban tevékeny részt vállaló Esteves korcsolyázott jókor jó helyre, s a kapu mögül befordulva vágta be Berdnyikov kipattanóját (3-2). A 38. percben először vezetett kettővel a házigazda, egy újabb fórgóllal: miskolci tűzijáték után Szathmáry lapos, Vinczén megpattanó lövését nem védhette Mag (4-2).

Nem sokáig élt a kétgólos előny, a második szünet után egyből visszalopta magát egyre a címvédő, egy komoly miskolci rövidzárlatot Császár köszönt meg és használt ki (4-3). Itt sem állt meg a futószalag, támadóharmados miskolci korongjáratás után a 46. percben Vojtkó ellőtt korongja is átcsorgott Magon (5-3). Ezt követően hazai szempontból balszerencsés ítéletek következtek: előbb Bodó helyzeténél ítéltek gyorsan gólt a játékvezetők, majd Mag nagy hibája után hiába lőtte be a pakkot Pecsét az üresen maradt kapuba, a találatot nem adták meg, helyette 5-4-ről és miskolci fórral folytatódhatott a játék a kapusra ráfújt játékkésleltetés nyomán. Ez kimaradt, majd a Gyergyó is megpróbálkozhatott szombati első emberelőnyével, sikerrel. Fejest kell dicsérni, aki előbb kristálytisztán szerelt egy megugró miskolcit, a lefordulást pedig csatárokat megszégyenítő módon fejezte be a rövidnél az általa megszerzett pakkal (5-5). Válaszul kimaradt egy dupla helyett szimpla miskolci fór, majd egy óriási gyergyói kapuvas, immáron a második a záró harmadban. A következő játékmegszakításnál némi szájkarate után ezt is megvideózták, ebből is a címvédő jött ki jobban: Sárpátki bombája, mint kiderült, bentről vágódott ki, hazai hideg zuhany: visszatekerték az órát, és 6-5-re immár a vendégek vezettek. De még itt sem volt vége: a Jegesmedvék nem estek össze, hanem kapuslehozatalt követően az óriási meccset játszó Szathmáry bombájával túlórára mentették az összecsapás másféllel a vége előtt (6-6), s aztán még egy Páterka-ziccer is kimaradt – a szezon valószínűleg legőrültebb mérkőzésén kis túlzással több minden történt, mint máskor egy komplett Erste-játékhéten.

A túlórát végül az Esteves és Szathmáry mellé a csapata legjobbjává felnövő Berdnyikov megérdemelt gólja döntötte el, a DVTK tehát elképesztő fordulatok és 6-6-os rendes játékidő után húzta be a pluszpontot egy, a már a szilveszteri őrület jegyében telő összecsapáson – az biztos, hogy erről a meccsről még sokat fognak beszélni.

DVTK Jegesmedvék-Gyergyói HK 7-6 (0-0, 4-2, 2-4, 1-0)

Steve Kasper vezetőedző, DVTK:

"Egy nagyon érzelemdús meccs volt sok egyszer fent-egyszer lent helyzettel, egyszer a világ tetején voltunk, aztán a mélységekben. Nagy tisztelet jár az ellenfélnek, nagyon erős támadósoruk van és olyan hátvédeik, akik nagyon jól csatlakoznak a támadásokhoz. Nagy nehézségeket okoztak nekünk. De én nagyon büszke vagyok a játékosaimra. Még mindig hiányos keretünk van a sérülések miatt, sok játékos csatlakozik hozzánk az U21-es csapatunkból. Ahogy már korábban is mondtam, minden meccs egy lecke, néha ezek fájdalmasak, ma pedig egy boldog pillanaton vagyunk túl. Remélhetőleg tanulunk abból, hogy leadtuk az előnyünket, de végül győztesként jöttünk ki a meccsből."

Szilassy Zoltán vezetőedző, Gyergyói HK:

"Nehéz erről az őrült meccsről beszélni. A harmadik harmadban úgy játszottunk, ahogy kell. Az első harmadban nem volt igazán egyik csapatnak se komoly lehetősége, viszont amit a másodikban csináltunk… Eleve kértem, hogy ne legyen több kiállítás, erre lett... Borzasztóan fegyelmezetlenül játszottunk, ezért lett 4-2 az eredmény, utána nyilván nem voltam kedves az öltözőben. Ezt követően elkezdtünk jól játszani, de a korábbi hibákat megbünteti a Jóisten. A végén kaptunk egy gólt, valószínűleg azért, mert megérdemeltük. Nem lehet elcsalni 20 percet egy meccsből. Meg kell értenünk, hogy ez már nem a tavalyi szezon, az önbizalom nem elég, hanem bele kell tenni a munkát minden cserébe. Lehetett látni, hogy van erőnk, de akkor miért nem az elejétől? Tehát ez fej kérdése, ezt kell rendbe tenni, mert nagyon szoros a bajnokság. Az egyik legtöbbet büntetett csapat vagyunk és ez nem véletlen, fegyelmezetlenek vagyunk, ezen változtatni kell. Az egy pontot azért kaptuk, mert visszajöttünk a meccsbe, de lehet, hogy többet nem érdemeltünk."

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV