Szépen búcsúzott a Vasas

2020.02.16. 22:53 |

A Gyergyó nyerte az alsóházi rangadót az Erste Liga középszakaszában. A Vasas szétövésben győzött a Fehérvár ellen.

Schiller-Vasas HC–Fehérvári Titánok 4-3 (0-3, 0-0, 3-0, 0-0, 1-0) - szétlövés után

Utolsó hazai mérkőzését játszott a szezonban a Vasas, amely már biztosan lemarad a rájátszásról. A Fehérvárról szólt az első harmad, két gyors góllal, valamint egy utolsó perces találattal 3-0-ra elléptek a vendégek.

A folytatásban feljavult a Vasas játéka is, de sokáig nem esett újabb gól. A Titánok három fórt hagytak kihasználatlanul. A hazaiak végül második emberelőnyüket gólra váltották, és Schmál révén szépítettek a 48. percben. A Vasas lendületben maradt, és Szalma is betalált, az utolsó percben pedig Czakó egyenlített.

A ráadás nem hozott gólt, mindkét csapatnak ugyanannyi lehetősége volt. A büntetőket a Vasas lőtte jobban, Szalma szerezte a győztes találatot - a kapuba négy hónap után visszatérő Tóth Balázs három lövést is megfogott.

A Vasas ezzel megelőzte a Hokiklubot, a Titánok pedig a nyolcadik helyen fejezték be a középszakaszt.

Nyilatkozat

Gyergyói HK-UTE 5-0 (0-0, 2-0, 3-0)

Az első harmadban is többet próbálkozott a Gyergyó, de ekkor még nem járt sikerrel, mindkét kapus hibátlanul védett.

A második játékrésztől aztán beindultak a hazaiak, főleg remek emberelőnyös játékuknak köszönhetően nyertek. Az ötből négy találat fórból született, Tendler és Vorobjev is duplázott.

A Gyergyó zárja az élen az alsóházat.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV