Szabó József Bence: A jégkorongban erős az összetartás

2024.07.23. 13:15 |

Június közepe óta Szabó József Bence a Magyar Jégkorong Szövetség főtitkára. A korábbi aktív játékos az üzleti életből érkezik, illetve tér vissza a sporthoz. Azt mondta: az MJSZ új vezetésével együtt szeretne transzparens és előremutató kommunikációt és kapcsolatot kiépíteni a klubokkal, az akadémiákkal és a szurkolókkal.

Milyen tapasztalattal érkezel a szövetséghez, hol dolgoztál az elmúlt időszakban?

17 éve dolgozom a versenyszférában, azon belül is a „Shared Service Centerek” vagyis a szolgáltató központok világában. Három fő területen szereztem tapasztalatokat: pénzügy, belső könyvelés; beszerzés; folyamat tranzíciók – ezek olyan projektmunkák, amikor feladatokat átcsoportosítunk és központosítunk más országokból a szolgáltató központ irodájába. Három évet éltem Pozsonyban, amikor a Kraft Foodsnál dolgoztam, majd visszaköltöztem Budapestre, ahol a Morgan Stanley, a Grundfos, az ABInbev után a British Petrolnál kötöttem ki.

Hogy érkezett a felkérés a jelenlegi feladathoz, mit kellett mérlegelned és mi döntött az igen mellett?

Májusban kaptam egy hívást és a kérdést, hogy lenne-e kedvem ismét bekerülni a jégkorong világába. Nagyon meglepett ez a megtisztelő megkeresés, és mivel nagyon szeretem a jégkorongot, így nem sokat gondolkodtam azon, mi is legyen és ebben a családom is támogatott, így nekik is nagyon köszönöm, hogy segítenek ebben a különleges feladatban.

Milyen kapcsolatod volt korábban a jégkoronggal? 

Az 1980-as évek közepén kerültem a Megyeri útra és kisebb kitérőkkel 2006-ban ott is fejeztem be játékospályafutásomat, sajnálatosan egy Volán elleni bajnoki döntő elvesztése után. Az Újpest mellett játszottam a Ferencváros, illetve a Dunaferr utánpótlás-csapataiban és egy szezont a MAC felnőttcsapatában. Ezenkívül szerepeltem egy U18-as és egy U20-as világbajnokságon. Összefoglalva, maradt bennem hiányérzet, hogy nem sikerült a felnőttválogatottban játszanom és felnőtt bajnoki címet sem sikerült nyerni, de ettől még a kapcsolatom és kötődésem a jégkoronghoz az elmúlt időszakban is megmaradt. Időnként még játszom is, ha időm engedi, továbbá karácsonykor nem hagyom ki a bejgli kupát, ahol a Ferencváros csapatával minden évben összecsapunk.

Amíg játszottál, milyen közegnek ítélted meg a jégkorongos világot, mi az, ami miatt általában az a vélemény, hogy aki egyszer kipróbálja a hokit, akár nézőként, akár játékosként, az utána nem nagyon tud elszakadni tőle?

A jégkorongos közeg elég egyedi. Hatalmas alázat van mindenkiben a jégkorong iránt, nincs olyan nap, ami ne lenne alkalmas egy jó játékra vagy edzésre. Hatalmas a verseny a csapatba és a legjobb sorokba való kerülésért, de nagyon erős az összetartás is. Az összetartás az évek során sem kopik és végigkísér a játékospályafutás után is. Ha csak évente egyszer találkozunk, akkor is onnan folytatjuk a sztorikat, ahol abbahagytuk. Szóval ezt az érzést nagyon nehéz szavakba foglalni, ha valaki átélte, az tudja, elmagyarázni szinte lehetetlen.

Mennyire követted az elmúlt időszakban a jégkorongsport világát, a magyar válogatottak szereplését? Aktív meccsre járó vagy – és leszel?

A Kanada elleni válogatott mérkőzésen voltam utoljára, Újpestre szoktam bajnoki mérkőzésekre kilátogatni, egy-két mérkőzést néztem az Erste Liga Tv-n és van egy NHL TV-s előfizetésem, így az elmúlt fél évben heti egy mérkőzést legalább megnéztem, de élőben szeretem a legjobban, így, ha időm engedi, akkor kilátogatok személyesen.

Mi az, amit az elnök és az elnökség a legfontosabb feladatként vár a főtitkártól?

Hivatalosan június közepén hagyta jóvá az elnökség a jelölésem, ezúton is szeretném megköszönni a bizalmukat és a támogatásukat. A feladatokat elkezdtük felosztani. Ezek közül a legfontosabb a jelenlegi folyamatok átvétele és a MJSZ zavartalan működésének biztosítása. Amint ez lezajlott, ismét át fogjuk nézni a célokat és feladatokat.

Milyen prioritásokat fogalmaztál meg magadnak rövid-, közép- és hosszú távon?

Rövid távon azt, hogy a sportág és a szövetség zavartalan működését biztosítsuk. Középtávon szeretnénk transzparens és előremutató kommunikációt és kapcsolatot kiépíteni a klubokkal, akadémiákkal és a szurkolókkal. Hosszú távú célunk pedig a szövetség és a munkafolyamatok fejlesztése a hatékonyság növelése érdekében.

Melyek a legfontosabb kihívások a magyar jégkorongsport számára?

Pár hét alatt  még nem sikerült tisztán látnom ezen a területen. Látok lehetőségeket, de azt is figyelembe kell venni, bárhova nyúlunk, annak hatása lesz másokra, így sok mindent mérlegelni kell, mielőtt kiválasztjuk a legnagyobb kihívást és azon elkezdünk dolgozni. Talán majd pár hét múlva visszatérhetünk erre a kérdésre.

A jégkorongbarátok és a sportág szereplői számíthatnak-e nagy újdonságokra vagy nagy változásokra a következő időszakban?

A hasonló változásoknak van egy standard dinamikája, amit érdemes követni. Első és legfontosabb, hogy a működés stabil és zavartalan legyen. Ha ez megtörtént, utána lehet a folyamatokat, rendszereket fejleszteni, illetve újdonságokat kitalálni. Így kérném a jégkorongbarátok és a sportág szereplőinek szíves türelmét az újdonságok és változások kapcsán, biztosan lesznek, de most a prioritás a zavartalan működés biztosítása.

A gazdasági szférából érkezel egy sportszövetséghez: mi az, amit leginkább tudsz kamatoztatni az ottani folyamatokból, munkamódszerekből, vállalatirányítási menedzsmentből?

Ez egy nagyon érdekes kérdés, és sokat is gondolkodtam azon, hogyan lehetne bizonyos mintákat átemelni a versenyszférából a szövetség folyamataiba. A két terület egyébként nem is különbözik sokban, sőt, mindkét esetben az a cél, hogy akik a „terméket” előállítják, azok zavartalanul tudjanak arra a feladatra koncentrálni, amivel az értéket előállítják, miközben a szövetség megteremti azt a háttér infrastruktúrát, ami biztosítja a zavartalan és hatékony működést. Ezt azzal tudjuk elérni, hogy átveszünk adminisztrációs, pénzügyi, IT, marketing és kommunikációs feladatokat, segítjük az átlátható gazdálkodást, versenyek tisztaságát és a szabályok betartását, továbbá támogatjuk a fiatal tehetségeket, különböző statisztikákat biztosítunk, ami által próbáljuk segíteni a jégkorong fejlődését és a közvetlenül a jégen vagy a jég mellett dolgozók munkáját.

Konkrétan melyek az első feladatok? Mivel kapcsolatban születnek majd meg az első döntések?

Ezek közé tartozik a folyamatok átvétele, dokumentálása, a folyamatosság fenntartása és bizonyos lejáró szerződések kezelése. Nem gondolom, hogy itt kizárólag egy embertől várnak döntést, az elmúlt napokban azt éreztem, egy csapat állt össze, és mindenki megpróbálja a legtöbbet hozzátenni a megoldáshoz, és közösen megoldani a felmerülő feladatokat. Ez jó irány a jövőre nézve is.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV