Sűrű hetünk lesz

2014.11.01. 17:00 |

Jó néhány bajnokit játszanak még vasárnap, amelyeken a válogatott játékosaink részt vesznek, de például a Fehérvár AV19 felnőtt hokisai rápihenhetnek a hétfőre, amikor igen sűrű hét kezdődik: a férfi felnőtt válogatott mellett három korosztályos csapat és a női felnőtt válogatott is edzőtáborozik majd. A női U15-ös pedig a következő héten.

A Nemzetközi Jégkorong Szövetség szezonbeli második szünete november 3-án kezdődik (az első auguszts 25-től 31-ig tartott), ekkor kezdődnek a válogatott-edzőtáborok is.

A felnőttek hétfő délután találkoznak majd Káposztásmegyeren, ahol aznap délután, illetve másnap délelőtt és délután házon belüli edzőmeccseket játszanak. Ezek után, kedden este lesz keretszűkítés, és 28 játékos folytatja majd a munkát, egészen a Négy Nemzet Torna végéig, amin november 7-9. között Dél-Korea, Lengyelország és Olaszország lesznek az ellenfeleink a Jégpalotában.

A felnőttek mellett az U20-as csapatot is vezető Rich Chernomaz szövetségi kapitány a héten ingázik majd a Jégpalota és a Megyeri út között, mivel a juniorok utóbbi helyszínen táboroznak és játszanak. A december 14-től 20-ig majd Dunaújvárosban vb-ző juniorok edzéssorozata hétfő délelőtt kezdődik, a torna kezdetéig hat jeges és egy száraz edzés a program az értekezletek mellett.

A Glen Williamson által összefogott U18-as és U16-os csapatok a Jégpalotában kezdenek a hét elején, a hét közepén viszont szétválnak, mert Ausztria különböző városaiban meccselnek. Az osztrák és a magyar szövetség tárgyal arról is, hogy csütörtök délután, illetve péntek délelőtt az LA Stars U18-as csapatával játsszanak két edzőmeccset is. Mindenesetre a hétvégén Glen Williamson a nagyobbakkal tart Telfsbe, hiszen az U18-as korosztálynak lesz az idényben világbajnoksága, méghozzá Debrecenben, április 12-től 18-ig. A kisebbek a hétvégén St. Pöltenben játszanak majd.

U18-as lányaink csütörtöktől edzőtáboroznak a Jégpalotában, ahol pénteken délután és szombaton délelőtt Ausztria válogatottjával játszanak edzőmeccset.

A ráadás pedig november 10-én kezdődik, amikortól a női U15-ös csapatunk edzőtáborozik majd.

 

FÉRFI FELNŐTT
November 3-tól: összetartás, Jégpalota
November 7-9: Négy Nemzet Torna, Jégpalota (ellenfelek: Dél-Korea, Lengyelország, Olaszország)
Keret: itt

FÉRFI U20
November 3-tól: összetartás, Jégpalota
November 6-8.: Négy Nemzet Torna, Megyeri út (ellenfelek: Franciaország, Olaszország, Szlovénia)
Keret: itt

FÉRFI U18
November 3-tól: összetartás, Jégpalota
November 6-8.: Négy Nemzet Torna, Telfs (ellenfelek: Olaszország, Ausztria, Szlovénia)
Keret: itt

FÉRFI U16
November 3-tól: összetartás, Jégpalota
November 6-8.: Négy Nemzet Torna, St. Pölten (ellenfelek: Szlovénia, Olaszország, Ausztria)
Keret: itt

NŐI U18
November 6-tól: összetartás, Jégpalota
November 8., 9.: edzőmeccsek, Jégpalota (ellenfél: Ausztria)

NŐI U15
November 10-től: összetartás, Jégpalota

Fotó: Mudra László

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV