Január 15-én nyílt napot tartanak azok a felsőoktatási intézmények, amelyeknek már van kapcsolatuk a jégkoronggal.
Közeleg február 15., a felsőoktatási jelentkezések leadásának határideje, és ilyenkor sok fiatal játékos kerül fontos döntés elé. Azonban ma már egyre több egyetem kínál lehetőséget arra, hogy a tanulmányok mellett se kelljen befejezni a jégkorongos pályafutást, sőt, ugyanolyan magas szinten lehessen folytatni.
Január 15-én, szerdán 17 órakor a Magyar Sport Házában mutatkoznak be azok az egyetemek és sportszervezetek, amelyek már szoros és jó kapcsolatot alakítottak ki. A továbbtanulás előtt álló diákok és szüleik a rendezvényen részletes információkat kaphatnak a tanulási és jégkorongozási lehetőségekről, vagyis a kettős életpályamodellekről, kedvezményekről, ösztöndíjakról.
„Kivételes helyzetben vagyok, mert annak idején játékosként én is álltam pályaválasztás előtt, most pedig egy fiatal egyetemista jégkorongozó édesanyjaként is ismerem a helyzetet. Pontosan tisztában vagyok, hogy milyen kihívások előtt áll az a sportoló, aki akár profiként, akár amatőrként képzeli el az életét, de már előre gondolkodik azon is, hogy mi lesz a sportkarrier végén. Szerencsére egyre több lehetőség van arra, hogy nem kelljen választani a jégkorong és a tanulás között. Az MJSZ-nek fontos feladata, hogy segítsen a pályaválasztásban is, és segítse azokat a sportegyesületeket, egyetemeket, amelyek a lehetőségeikkel irányt tudnak mutatni abban, hogy miközben magas szinten sportoltok, piacképes diplomát is szerezzetek” – mondta dr. Kolbenheyer Zsuzsanna, az MJSZ elnöke.
A győri Széchenyi István Egyetem bemutatkozása itt olvasható.
A Szegedi Tudományegyetem bemutatkozása itt érhető el.
Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem jászberényi campusának felhívását itt lehet olvasni.
A Dunaújvárosi Egyetem és az ANGELS Jégkorong Sportegyesület 2024 szeptemberében kötött együttműködési megállapodást, ezzel megnyílt az út a közös jövő építésre. A DUE bemutatkozása itt olvasható.
A január 15-i rendezvényen a tervek szerint a Pannon Egyetem és a Miskolci Egyetem képviselői is részt vesznek.
Jelenleg két egyetemi fenntartású jégkorongcsapat működik Magyarország: a DEAC az Erste Ligában szerepel, a Széchenyi István Egyetemhez tartozó UNI Győr ETO HC pedig az Andersen Liga mellett a közép-európai egyetemi ligában, az EUHL-ben játszik már második éve.