A Sport és Innováció Konferencia keretében egy asztalhoz ültek a (labdarúgás melletti) magyar látványcsapatsportágak képviselői a Nemzeti Kézilabda Akadémián.
Az első kerekasztal-beszélgetésen a sportági szövetségi elnökök összefogást sürgettek az utánpótlás aktuális problémái miatt.
Kolbenheyer Zsuzsanna, a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke szerint a sportágak hasonló gondokkal küzdenek a tehetséggondozást illetően. Elmondta, a jégkorongban egyrészt az okoz problémát, hogy a szülők - még az akadémiák létrehozása előtt - egészen fiatal korban elküldték a gyerekeket külföldre, és nem feltétlenül kerültek jobb helyre, mint amilyen egy hazai akadémia lenne. Másrészt nagyon kevés gyerek szeretne élsportoló lenni, vagyis hosszú ideig a sportágában maradni. Példaként említette, hogy Kanadában az iskolában egy szezonra általában három sportágat kell választania egy gyereknek. Szerinte nagyon jó lenne, ha a hazai sokszakosztályos klubokban is több sportágat kipróbálhatnának a gyerekek, így kiderülne az edzők számára is, hogy ki melyikben a legügyesebb. „Egymással is versengünk, de előrébb jutnánk, ha együttműködnénk és közösen keresnénk a megfelelő helyet a gyerekeknek.”
Az MJSZ vezetője arról is beszélt, hogy több jó edzőre lenne szükség, mert a gyerekeket ők tartják a sportágban, és fontos, hogy jó pedagógusok is legyenek. „Nagyon fontos, hogy az edzők jó pedagógusok is legyenek, és empatikusan viszonyuljanak a gyerekekhez, akik szeressenek odamenni, szeressék azt a közeget, és szeressenek együtt dolgozni az edzővel.”
Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda szövetség elnöke arról beszélt, hiába rendkívül sikeres már évek óta a magyar kézilabda-utánpótlás, de a felnőtt mezőnybe átlépni nehéz és hosszú folyamat. Sokkal több türelem kellene a kluboktól, hogy a fiatal játékosok beérjenek, de a klubokat is megérti, hiszen teljesítménykényszerben vannak. Arról is beszélt, hogy összefogás kellene ahhoz, hogy olyan mozgáskultúrát tanuljanak a gyerekek, ami nekik kell. Például atlétikai mozgásokat kellene tanítani nekik, mert egy részük nem tud megfelelően futni, vagy nem tudja megtartani magát. Érdemes lenne összefogni, és olyan programot létrehozni a legkisebbeknél, ami minden sportágnak jót tesz – tette hozzá.
Madaras Norbert, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke azt mondta, húsz évvel ezelőtt egy U18-as játékos szinte zökkenőmentesen át tudott lépni a felnőttek közé, manapság viszont minden szempontból - taktikailag, technikailag, fizikailag - nagy a különbség. Elárulta, a 16-18 éves vízilabdázók többségét elveszítik, mert annyira kinyílt a világ, hogy sok minden eltereli a fiatalok figyelmét. "Néha egymással is küzdünk, nemcsak a mennyiségi utánpótlás fogy el néha, hanem a minőség is. Ezért is érdekel, lehet-e ebben közös stratégiát kialakítani" - mondta Madaras.
Báder Márton, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöke elárulta, ők is küzdenek a lemorzsolódással, és sok más tényező elvonja a figyelmet. Emellett szerinte az edzőknek a mai gyerekekkel a mai kornak megfelelő pedagógiai módszereket kellene használniuk.
Vatai Gabriella, a Magyar Röplabda Szövetség elnöke szerint azért küzd mind az öt sportág azzal, hogy a gyerekek elfogynak, kiégnek, abbahagyják, mert az edzők már a tízéves gyerekekből bajnokot akarnak faragni, nem az a legfontosabb számukra, hogy sportszeretetre, tudatos életmódra neveljék őket, illetve megteremtsék a körülményeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy valaki élsportolóvá váljon. Szerinte ez vezet ahhoz, hogy a 20-22 évesek egy része - miután már 15 éve élsportoló - nehezen találja a motivációt, amit tovább tudna vinni a felnőtt sportba.
A szövetségi kapitányok beszélgetése érintette a párizsi olimpiát, az ottani eredményeket, illetve a nemzetközi elithez való viszonyunkat. Szóba került, hogy mely sportágban tartozunk a világelithez, melyik az, amelyik leszakad vagy éppen felzárkózik, és mi értékelhető sikerként.
„Nagy hiba lenne, ha csak győzelemben és vereségben mérnénk, hogy mi jó vagy mi nem jó. Kiélezett, szoros mérkőzéseket, versenyeket látni mindenhol, centiméterek, századmásodpercek döntenek. Számtalan oka lehet a győzelemnek vagy vereségnek. Minden meccsben van sok jó és sok rossz elem, amit ugyanúgy fel kell használnunk, hogy jobbá váljunk” – mondta Majoross Gergely, a férfi jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya. Arról is beszélt, hogy az edzői szakmai összetett, egy edző nem csak a fizikai felkészítésért felel, emellett edzőként a sportot is érintő változó világra is reagálni kell.
Több szakember a tömegesítés vagy elitképzés kérdésében az utóbbi mellett foglalt állást, és azt is elmondták, hogy sportágukban nincs kifejezett magyar stílus, a széles körben elérhető információk miatt eltűntek a klasszikus iskolák, és azokat az elemeket kell megtanulni, amiket máshol jól csinálnak.
Az utolsó beszélgetésen egykori és jelenleg is aktív versenyzők a sportágak változásairól és az ahhoz való alkalmazkodás erőpróbájáról, a külföldi profi pályafutás kihívásairól, illetve saját sportáguk helyzetéről ejtettek szót. A jégkorongot Erdély Csanád, a válogatott csapatkapitánya, a Hydro Fehérvár AV19 csatára képviselte. Elmondta, hogy kétszer került nehéz helyzetbe karrierje során, amikor egyszerre több lépcsőfokot kellett meglépni, és főleg mentálisan jelentett kihívást. Az egyik az első profi idénye volt Fehérváron, amikor találkozott az osztrák ligában a magasabb tempóval és nyomással, a másik pedig amikor a tengerentúlon szerepelt fiatalon, és meg kellett érteni, hogy nagyobb a verseny, és ő csak egy a sok játékos közül.
Arról is beszélt, hogy a jégkorong dinamikusabbá vált az évek során, a fürge játékosokat helyezik előtérbe, és kisebbé, de gyorsabbá váltak a védők. A válogatott csatár azt is elmondta, hogy bár fontos a technológia és az adatalapú elemzés, de annyi információt kell átadni a játékosoknak, amennyit be tudnak fogadni, és ez egyénről egyénre változik. Volt olyan edző a közelmúltban, aki rengeteg statisztikával látta el a csapatot, de ez túlzottan belemászott a játékosok fejébe, és aki hajlamos, ettől inkább összezavarodott.
Fotó: NEKA/Tompos Gábor
