A Nemzeti Sportban megjelent miniinterjú a százszoros magyar válogatott csatárral, Sofron Istvánnal változtatás nélkül a hajtás után.
Gyorsan elrepült ez a száz válogatottság!
Nem igazán tartottam számon a válogatottságaimat, először akkor figyeltem fel rá, amikor az ötvenedikért megkaptam az emléklapom, majd tavaly a feljutásunk után készült egy hokiskártya, és akkor fejben kiszámoltam, nagyjából az elit-vb idején lehet meg a századik, arra kíváncsi voltam, mikor érhetem el. Végül ezen a héten mondták a srácok: ha játszom az összes meccsen, akkor vasárnap meglesz.
Sok minden történt a bemutatkozása óta…
Nyolc éve mutatkoztam be Hollandiában, Ukrajna ellen. Tényleg gyorsan elrepült, pedig mintha öt-hat éve kezdtem volna…
Ehhez képest volt már C-betűs is a nemzeti csapatban – apropó, Vas Márton visszavonulása után választottak új csapatkapitányt?
Én a héten csak helyettes voltam, de vannak még tapasztalt játékosok rajtam kívül is, bár talán már egy kezemen meg tudom számolni, hányan rutinosabbak nálam. Másabb lett a szerepem, mert sok a fiatal, olyan is akad, aki nálam is egy tízessel ifjabb. Szóval, hiába érzem magam fiatalnak, az évek nem ezt mutatják…
Szerkezetét és játékát nézve milyen a jelenlegi csapatunk?
Jó. Pozitív hetet zártunk: nem az eredmény volt a lényeg, hiszen hat nap alatt négyszer játszottunk, eleve zsúfolt klubhét után. Újoncokat avattunk és hét-nyolc topjátékosunk hiányzott, úgyhogy bizakodó vagyok.
És mi a véleménye Dél-Koreáról, amellyel találkozott néhányszor, februárban hozzá utazunk és olimpiát is rendez?
Egyre szorosabb meccseket játszunk. Nagyon jól korcsolyázó csapat, amely kiegészült négy-öt kétméteres honosítottal, ezért nehéz dolgunk volt most is. Viszont apró dolgokon múlt a siker, nyerhettük volna mi is.
