Sofron István a BJAHC-ban

2024.06.24. 09:00 |

A 36 éves csatár három csíkszeredai idény után szerepel újra a klubnál.

A BJAHC bejelentette Sofron István leigazolását. A 36 éves jégkorongozó éveken át a székesfehérvári utánpótlásban edződött, itt mutatkozott be a felnőttek között is 2006-ban, aztán több szezonon át az EBEL-es együttest erősítette. Később légióskodott Németországban, Ausztriában és az Egyesült Államokban is, majd 2019-ben a MAC-hoz igazolt. Az újbudaiaknál két szezont töltött, aztán visszatért szülővárosába, Csíkszeredába, ahol az elmúlt három idényben mindannyiszor pont/meccses átlag környékén teljesített.

A rutinos csatár a régi-új klubja közösségi oldalán elmondta: "Nagyszerű érzés lesz visszatérni az ismerős arcok közé. Nagyon jó emlékeket idéz a Kangyal Balázsékkal együtt töltött idő, jó volt korábban a közös munka, ezért nem volt kérdés számomra, hogy ha van sansz, akkor ide jövök vissza. Az is sokat nyom a latban, hogy ismerek a csapatban jó pár magyar játékost, és tetszik a cél, amit Kangyal Balázs felvázolt, hogy csináljunk ebből a magyar magból egy jó csapatot."

Sofron István a BJAHC harmadik új igazolása Szabó Dániel és Varga Arnold után.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV