Simán érvényesítette a papírformát a BJA Újvárosban

2023.01.13. 20:43 |

A fővárosiak mindhárom harmadot megnyerve gond nélkül érvényesítették a papírformát, Farkas Roland shutouttal zárt.

Az újvárosi kapuban Järvinen, a vendégeknél Farkas kezdett, a hazai összeállításban Dézsi és Niskanen mellett a második támadótrióban nyitott a régi-új igazolás Ribcsik. Egyértelmű BJA-fölény jellemezte a nyitó periódust, 16 fővárosi lövés záporozott a finn portás kapujára mindössze 5 ellenében, ebből azonban csak egyet engedett be: a 12. percben a harmad első és egyetlen fórjában már ő is tehetetlen volt, Nagy Krisztián szerezte meg a felállás után rögtön a megérdemelt vezetést Elo előkészítését követően.

A középső harmad sem hozott változást a játék képében, főleg, hogy alig 45 másodperc után ismét létszámhátrányba került a DAB túl sok emberért. A szimpla, majd Varga második kiállítása után dupla fórhoz jutó BJA részéről előbb Elo, majd Szabó lőtt nagy kapuvasat, ezeket még megúszta a Dunaújváros, ám a 24. percben Galoha már bekapart egy kipattanót (0-2). Kétgólos hátrányban mutatkoztak némi életjelek az Acélbikáknál, de csak azért, hogy a fővárosiak két gyors góllal lelohasszák a lelkesedésüket. A 33. minutumban egy könnyedén végigvitt kontrát Tóth Gergely fejezett be góllal, egy percre rá pedig a bulikörben teljesen egyedül maradó Kaden Varga vágta be a pakkot senkitől sem zavartatva.

A záró harmadból sem telt el öt perc, amikor egy újabb gyors ellentámadást vitt végig simán a BJA, ezt sem tudták lekövetni a hazaiak, senkire sem jutott ember, Pozsgai tette le Elónak, aki az 5. vendéggóllal beállította a végeredményt. Az esélyesebb budapestiek tehát tükörsimán érvényesítették a papírformát, annyit adtak ki magukból, amennyit kellett, az újvárosiaknak leginkább a középső harmadban voltak sanszaik a gólszerzésre, ám Farkas végül megérdemelt shutouttal zárt.

Nyilatkozatok

Niko Eronen, vezetőedző, DAB: „A fő cél az volt a mai meccsre, hogy egyáltalán meglegyenek a soraink, a reggeli edzésen mindössze hét játékosunk volt jelen, a többiek szereplése teljesen bizonytalan volt. Mikor 60-70 százaléka beteg a csapatnak, akkor addig kell meccsben lenni, amíg csak lehet, s bízni egy-egy megpattanóban, de ez ma túl nagy kihívás volt nekünk, igazából nem volt olyan szakasza a találkozónak, mikor lett volna esélyünk erre. A harmadik harmadban azt vártuk, hogy leperegjen az óra. Remélem, hogy túlesünk ezen, s holnap, vagy vasárnap már normálisan tudunk edzeni és jobb teljesítményre leszünk képesek Miskolcon.”

Marton Tibor, másodedző, BJA: „Az elején nehezen vettük fel a ritmust, nem igazán azt láttuk a jégen, amit látni szerettünk volna. A három pontért jöttünk, ezt meg is szereztük, de borzasztó sok rossz szokás előjött és ezen azért érdemes lesz elidőznünk a srácokkal, s videón megmutatni, hogy ennél többre van szükség. Bár mind a két csapatnál rengeteg volt a hiányzó, nálunk is hiányzott hét játékos, mi nem vagyunk rossz formában, azért a kicsit nagyobb rutin segített, illetve a helyzetkihasználásunk is jobb volt, mint a hazaiaké.”

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV