Az utánpótlásnevelés mellett a MOL Liga a Magyar Jégkorong Szövetség zászlóshajója, hangsúlyozta a szezonnyitó sajtótájékoztatón Kangyal Balázs, a honi szövetség nyáron kinevezett sportigazgatója.
– Nagy előnye a ligának, hogy ennek részeként a magyar csapatok kiléphetnek a nemzetközi porondra is – összegzett a játékosként a 2009/10-es szezonban MOL Ligát nyerő korábbi válogatott játékos. – Vannak állandó tagjai a bajnokságnak, vannak olyan csapatok is, akiktől időközben el kellett búcsúznunk, ám jól mutatja a sorozat fejlődését, hogy idén egy új együttest köszönthetünk, méghozzá ezáltal egy harmadik ország csatlakozik a küzdelmekhez az érsekújváriak révén.
2012/13-as indulók között köszönthetjük ugyanis az Ice Tigers Nové Zámky csapatát is, így egy újonccal indul a MOL Liga. Az a sorozat, amelynek immár ötödik éve a régió egyik legnagyobb vállalata a névadó szponzora – és egyben elkötelezett híve is. Mint Kelenvölgyi Ágnes, a társaság szponzorációs vezetője kiemelte, ez a nyár az olimpiáról szólt, ahol a MOL által támogatott magyar sportolók gyönyörű eredményeket értek el. Természetesen a MOL sporttámogatási portfóliójában kiemelt helye van a csapatsportoknak is, köztük a jégkorongnak.
- A felkészülésben és fejlődésben a szövetségek és csapatok tapasztalata szerint sokat segített a közös liga, így a folytatást feltétlen szükségesnek ítélték és fontosnak tartjuk mi is - mondta el Kelenvölgyi Ágnes.
Kerey Péter, a liga elnöke összefoglalta a legfontosabb változásokat és tudnivalókat a pontvadászatról – az alapszakasz szeptember 7-én kezdődik és február 25-ig tart, míg a rájátszás legkésőbb március 26-án véget ér, így addigra kiderül, ki lesz a MOL Liga bajnoka. (Illetve az is, hogy ki nyeri a magyar bajnokságot, idén a sorozat ugyanis teljesen beleolvad a ligába, a legjobban szereplő magyar csapat egyben magyar bajnok is lesz.)
Portik Ferenc, a társszervező Román Jégkorong Szövetség főtitkára is kiemelte, a romániai hoki fejlődésének is jót tesz, hogy csapataik a közös bajnokságban edződhetnek – és élcelődve hozzátette, a matematika szerint idén ismét erdélyi csapatnak kell nyernie a bajnokságot, hiszen 2009-ben és 2011-ben is csíki bajnokot avattak, 2013 pedig ismét páratlan év.
Ahogy azt a jégkorongbarátok megszokhatták, úgy idén is képernyőre kerül a DIGI Sporton a liga. Erről Faragó András, a csatorna szerkesztőségvezetője, illetve Baumstark Tibor, a sorozat (egyik) állandó kommentátora beszélt. Hétfőnként így érdemes lesz mindenkinek a csatornára kapcsolnia, ha minőségi jégkorongra vágyik!
Ezt követően a csapatok vezetői ismertették az elvárásaikat az ötödik szezonnal kapcsolatosan – a tavalyi győztes Dab.Docler természetesen szeretné megvédeni a címét, míg a többiek ebben szeretnék megakadályozni a dunaújvárosiakat.
Egy biztos: ha a szavak után a tettek veszik át a szerepet, akkor sem kell majd csalódnunk, kiélezett mérkőzések, parázs pillanatok és egy évről évre izgalmasabb bajnokságra számíthatunk.
Pénteken 18:30-kor Miskolcon kezdődik hát az ötödik idény, méghozzá egyből egy igazi rangadóval – a borsodi megyeszékhelyre a Ferencváros-ESMTK látogat.
Kezdődjék hát a MOL Liga 2012/13-as szezonja, jégre fel!
A MOL Liga résztvevői
- ASC Corona Brasov (ROM)
- Dab.Docler (HUN)
- Ferencváros-ESMTK (HUN)
- HSC Csíkszereda (ROM)
- Ice Tigers Nové Zámky (SVK)
- Miskolci Jegesmedvék (HUN)
- Újpesti TE (HUN)
A 2012/13-as bajnokság menetrendje
Alapszakasz: 2012. szeptember 7. – 2013. február 25.
Elődöntők: 2013. március 3-10.
Döntő: 2013. március 12-26.