Régi ismerősök érkeznek a Sárközy Emléktornára

2024.10.08. 09:05 |

A lengyel, az olasz és a szlovén csapat lesz az ellenfél a Tüskecsarnokban.

November 7. és 9. között rendezik meg a Sárközy Tamás Emléktornát Budapesten. Az A csoportos világbajnokságra készülő magyar férfi jégkorong-válogatott sorrendben a lengyel csapattal, az olaszokkal, valamint a szintén az elitben szereplő Szlovéniával találkozik.

A szlovén és az olasz válogatottról vannak friss emlékek, hiszen májusban a bolzanói vb-n mindkettőt sikerült legyőzni, és az akkor feljutást ért. A lengyelekkel tavasszal játszottak a mieink dupla felkészülési meccset, győzni ellenük pedig legutóbb 2020 decemberében sikerült. 

"Az olimpiai selejtezőn az volt a kérdés, hogy képesek vagyunk-e úgy dolgozni az erősebb csapatok ellen is, hogy helytálljunk. Ebben szerencsére jelesre vizsgáztunk, a három vereség ellenére is. A Sárközy Tamás Emléktornán másfajta kihívás vár ránk, hiszen jobban kell uralnunk a játékot, többet lesz nálunk a korong, és más helyzet, amikor építkezni kell. Másféle információkat kapunk a játékosokról, ami ugyanolyan hasznos és fontos lesz. Az a cél, hogy előrelépjünk csapatként, és néhány fiatalnak megadjuk a bizalmat" - mondta Majoross Gergely szövetségi kapitány.

A jegyárakról és a jegyértékesítés menetéről hamarosan tájékoztatjuk a szurkolókat.

2021-ben nevezték el Sárközy Tamásról, az MJSZ egykori elnökéről az őszi felkészülési tornát. A legutóbbi két évben az olasz csapat végzett az élen.

A Sárközy Tamás Emléktorna programja:

2024. november 7., 15.00 Szlovénia–Olaszország
2024. november 7., 18.45 Lengyelország–Magyarország

2024. november 8., 15.00 Szlovénia–Lengyelország
2024. november 8., 18.45 Magyarország–Olaszország

2024. november 9., 13.15 Olaszország–Lengyelország
2024. november 9., 17.00 Magyarország–Szlovénia

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV