„Érzelmileg is elég nagy hullámvasutat jártunk be"

2024.09.16. 10:36 |

Edzői nyilatkozatok az Erste Liga vasárnapi mérkőzései után.

FTC-Telekom - BJAHC 5-6

Fodor Szabolcs, az FTC-Telekom vezetőedzője:

„El tudom fogadni ezeket a meccseket is, ha a végén mi nyerjük meg, de ez ma nem így volt. Egyértelműen látszik, hogy még nem vagyunk készen, teljesen nyilvánvaló, hogy ez a csapat még nincs összegyúrva. De ha hozzávesszük, hogy hányan érkeztek tavaly, és hány új játékos érkezett idén, azt mondhatjuk, a fele-háromnegyede új ember ebben a klubban, és ez most még nagyon látszik. Nem voltunk még eleget a jégen, emiatt nagyon rapszodikus a teljesítményünk, vannak hullámhegyek, hullámvölgyek és természetesen óriási hibák, amelyek végül vereséghez vezetnek. Arany Gerinek van egy kis egészségi problémája, ez a harmadik harmad előtt derült ki, de vállalta, hogy végig játssza a mérkőzést. Ettől függetlenül nyilvánvaló, hogy rengeteget kell még dolgoznunk, de az lenne a furcsa, ha már most, a szezon legelején készen állna egy csapat, főleg ennyire komoly változásokkal a hátunk mögött. Mindezek mellett kevesebbet is tudtunk készülni, szóval egyelőre az a feladat, hogy keményen dolgozzunk tovább, és kijavítsuk a hibákat. Türelmesnek kell lennünk, mert még nagyon az út elején járunk.” 

Kangyal Balázs, a BJAHC vezetőedzője:

„Szakmailag nem mennék most bele az elemzésbe, az öltözőben sem tettem. Lehetne persze sorolni a hibákat, még nagyon a szezon elején járunk, de inkább most a szentimentális részével foglalkoznék Bigi és Boros Dani miatt. Hiszek a magyar hokiban, hiszek a magyar jégkorongozókban. Ez a szabály, nincs sem fizetési sapka, sem légióskorlát, teljesen megértem, hogy ezzel tulajdonképpen az összes csapat a ligában él. De valahol mindig úgy fáj a szívem azokért a srácokért, akiknek emiatt nem jut lehetőség és éppen ezért, meg a két említett srác miatt volt különleges ez az este. Nem is feltétlenül a három pont miatt, mert ahogy mondtam, még nagyon a szezon eleje van, nem hiszem, hogy most még túl fontos lenne ez, de azt gondolom, hogy aki átérzi a többi említett dolog jelentőségét, az ugyanúgy libabőrös lesz, mint én, egy ilyen győzelem után. Ma mindent kitettünk a jégre, amit megszokhattunk a magyar jégkorongtól is Szapporó, vagy még korábban, nagyjából 2002 óta, amikor a magyar hoki elindult felfelé. Úgyhogy nagyon büszke vagyok a srácokra, innen is gratulálok nekik!”


UTE-DVTK Jegesmedvék 3-2

Jason Morgan, az UTE vezetőedzője:

„Javult az emberhátrányos játékunk az előző mérkőzéshez képest, ez a fegyelmezettség kulcskérdés volt. Jól kezdtük a meccset, Laskawy Ferenc sorozatban már a második találkozón szerzett gólt, ez hatalmas energiát adott nekünk. Dansereau kiesésével kicsit változtatni kellett a sorok struktúrájában, erre is jól reagált a csapat. Kiemelném a harmadik sort, Kovács Alex ma is betalált, de az egész csapatnak nagyon jól ment a játék, az idő előrehaladtával szerintem még ennél is jobbak leszünk.” 

Láda Balázs, a DVTK Jegesmedvék vezetőedzője:

„Gratulálok a győzelemhez az ellenfelünknek, és a saját csapatomnak is gratulálok, úgy gondolom, hogy az akarattal nem volt gond nálunk sem. Az Újpest szerezte meg a vezetést, utána visszajöttünk a mérkőzésbe, és szerettük volna gyorsan lezárni, ezért felesleges energiákat pazaroltunk el, amit nem lett volna szabad. Nagy iramú találkozón maradtunk alul minimális különbséggel, de megyünk tovább és igyekszünk fejlődni.


FEHA19-Dunaújvárosi Acélbikák 5-3 

Tokaji Viktor, a FEHA19 vezetőedzője:

„Nagyon sok minden történt a mai este, voltunk fönt, voltunk lent, voltunk nagyon mélyen, voltunk nagyon fönt, szerintem érzelmileg is elég nagy hullámvasutat jártunk be a mérkőzésen. Örülök, hogy volt bennünk kitartás, volt bennünk hit, volt bennünk akarat és leginkább csapatszellem, hogy a nehéz helyzetekben, a nehéz időkön át tudtuk magunkat juttatni, és a magunk javára tudtuk fordítani a mérkőzést.” 

Somogyi Balázs, a Dunaújváros vezetőedzője:

„Nagyon sok felesleges kiállításunk volt, ami megbosszulta magát. Meg kell értetnünk a játékosokkal azt, hogy egy-egy ilyen hiba, vagy akár helyezkedési hiba megbosszulja magát, és ezen a szinten már nem fér bele. Jól kezdtük a mérkőzést, utána megzavart minket a kapott gól, amit nem is értek, hiszen teljesen felkészültünk a mérkőzésre. Csalódott vagyok amiatt, hogy nem élveztük a játékot, hanem inkább görcsösen játszottunk.”


Gyergyói HK-Corona Brasov 2-4 

Markus Juurikkala, a Gyergyói HK vezetőedzője:

„Szoros mérkőzés volt egy rendkívül erős ellenféllel szemben, gratulálok a Brassónak. Nagy küzdelem volt, tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, a tavalyi bajnokkal játszottunk, ezzel pedig tisztában is voltunk. Tetszett az, amit a srácok letettek az asztalra, mindent megtettünk, keményen dolgoztunk, meg kell találnunk a lehetőséget, hogy eredményesebbek legyünk a támadóharmadban. Amikor ott van a korong, meg kell találnunk annak a lehetőségét, hogy gólokat szerezzünk. Nagyon sok pozitív dolog van, fejlődési folyamatban vagyunk, a teljes csapat nagyot dolgozott, és külön kiemelném a harmadik sorunkat, nagyot mentek a fiatal játékosaink, megtartották azt a mélységét a csapatnak, amire szükségünk volt. Sok pozitív következtetést le lehet vonni, a mérkőzést viszont az ellenfelünk nyerte, bízunk benne, hogy legközelebb mi győzünk." 

Strenk Hunor, a Corona Brasov másodedzője:

„Főleg az első két harmadban magas színvonalú mérkőzés volt, és jó időben tudtunk gólokat szerezni, ami nagyon fontos volt. A második harmad végén szerzett gólunk egy olyan momentum volt, ami a mi javunkra billentette a mérleg nyelvét. A harmadik harmadban kijött az a rutin, ami a csapatban megvan, sikerült kivédekezni az emberhátrányt, utána pedig az üres kapus góllal lezárni a mérkőzést."

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV