Rookie Cup visszatekintés

2016.05.23. 19:10 |

Immáron két szezonon vagyunk túl, amelyekben megrendezésre került az EBEL U16-os sorozataként is ismert nemzetközi kuparendszer. Az Európai Uniós forrásból finanszírozott rendezvény különösen sikeres volt magyar szempontból.

A szervező Ausztria mellett Magyarország is négy együttessel vehetett részt a kupákon, míg Szlovénia három, Olaszország kettő, Bosznia-Hercegovina, Horvátország és Németország egy-egy csapattal nevezett.

2014-2015

A sorozat első idényében a négyből két magyar klubcsapat végzett első helyen a négyes tornáján, amivel a Final Fourba jutott. A Fehérvár AV19 Kaposváron érdemelte ki a négy közé kerülést, a MAC Budapest Ljubljanában végzett veretlenül, míg az UTE egyetlen ponttal csúszott le a négyes döntőről Münchenben. A Miskolci Jegesmedvék U16-osai St. Pöltenben játszottak.

A Salzburgban megrendezett négyes döntőben az osztrák EAC Junior Capitals és a szlovén HK Triglav Kranj csatlakozott a magyar bajnokság első és második helyezettjéhez. A torna a végletekig kiélezett volt, a hat találkozóból négy hosszabbításban vagy büntetőkkel dőlt el. A Rookie Cup 2015-ös bajnoki címéről az utolsó találkozó döntött végül a bécsi EAC Junior Capitals javára.

2015. Április 10., hétfő:

EAC Junior Capitals - Fehérvár AV19   5:4 hu.
HK Triglav Kranj - MAC Budapest   3:5

2015. Április 11., kedd:

Fehérvár AV19 - HK Triglav Kranj   1:2 bü.
MAC Budapest - EAC Junior Capitals 2:3 bü.

2015. Április 12., szerda:

Fehérvár AV19 - MAC Budapest   3:4 bü.
EAC Junior Capitals - HK Triglav Kranj   2:1

 

2015-2016

Az idei szezonban még jobban teljesítettek a magyar csapatok, hiszen a négy selejtező tornából hármat hoztak veretlenül. A MAC Budapest a Tüskecsarnokban, a Fehérvár AV19 Szlovéniában érdemelte ki a négyes döntőben való részvételt, az UTE pedig ezúttal a szétlövés jobbik oldalán végzett a linzi torna első helyéért vívott harcban. A sorozat negyedik magyar résztvevője ezúttal a Debreceni HK korosztályos együttese volt, az olaszországi Rittenben mérhette össze erejét a nemzetközi mezőnyben.

A Zágrábban megrendezett négyes döntőben az osztrák EC VSV csatlakozott a magyar trióhoz. A Fehérvár AV19 végig dominált a torna során, majd veretlenül hozta el az első helyért járó trófeát. A másik három résztvevő pontegyenlőséggel zárt, az egymás elleni eredmények és gólarány értelmében a második helyen a MAC Budapest, harmadikon a Villach, míg a negyediken az UTE végzett.

2016. április 8., péntek:

MAC Budapest - Fehérvár AV19 2-6
EC VSV - UTE 2-4

2016. április 9., szombat:

Fehérvár AV - EC VSV 6-4
UTE - MAC Budapest 1-6

2016. április 10., vasárnap:

MAC Budapest - EC VSV 5-8
Fehérvár AV19 - UTE 11-1

A European Rookie Cup szervezői természetesen elégedettek az U16-os jégkorongtorna második szezonjával. Az Erste Bank Eishockey Liga által életre hívott torna jelenéről és jövőjéről a főszervezővel, Axel Bammerrel beszélgettünk.

Mi adta az ötletet, hogy megrendezzék az European Rookie Cup-ot?

Az Erste Bank Eishockey Liga U20-as és az U18-as bajnokságában már évek óta megméretik magukat a fiatalok, ezért logikusnak tűnt, hogy az U16-os korosztálynak is lehetőségünk adjuk arra, hogy a képviselői összemérjék a tudásukat. Az osztrák jégkorong-szövetség felhívta a figyelmünket arra, hogy pályázat útján erre az Európai Uniótól pénzügyi támogatást is kaphatunk. A torna életre hívásával az volt az célunk, hogy egyrészt fejlesszük a játékosok képességeit a jégen, másrészt felkészítsük őket a későbbi profikarrierjükre. Az Európai Bizottság a pályázatban meghatározta, hogy mely témaköröket kell megismertetnünk a fiatalokkal a torna során: bundázás, dopping, diszkrimináció és intolerancia, illetve a testmozgás hiánya a mindennapjainkban. Az European Rookie Cup tornán megpróbáltuk mindezeket a témákat körüljárni, a mérkőzések között a srácok olyan előadásokon vettek részt, amelyeket az adott terület szakértői tartottak.

Az elmúlt két szezonban azt kapták a tornától, amit vártak?

A projekt, amelyet kidolgoztunk, eddig remekül működik. Az első évben még minden új volt, és meglehetősen rövid idő alatt kellett mindent megszervezni, de a partnereink segítségével a projektben meghatározott elvek szerint zajlottak az események. A résztvevő csapatoknak lehetőségük nyílt több nemzetközi és magas színvonalú meccset játszani, míg az előadásokon a fiatalok hasznos információkkal gazdagodtak. A második szezonban csupán néhány dolgon kellett változtatnunk, amennyire a költségvetés engedte.

Elégedett a második szezonnal, a csapatok teljesítményével, illetve a szervezés színvonalával?

Rendkívül elégedett vagyok a projektpartnereink munkájával, különösen az egyes selejtezőtornák, a döntő helyszíneinek helyi szervezői nyújtottak kiemelkedőt. Maximálisan igyekeztek teljesíteni a csapatok kívánságait. Emellett a közösségi oldalakon összegyűlt lájkok száma, a hozzászólások, a hivatalos honlapunk látogatottságából jól látszik, mekkora érdeklődés mutatkozott a játékosok, szüleik, barátaik és a szurkolók részéről a torna iránt.

A zágrábi négyes döntőben három magyar csapat szerepelt, ráadásul a Fehérvár nyerte a tornát. Mit gondol, ebben a szezonban miért domináltak ennyire a magyar csapatok?

Ez mutatja, hogy a magyar szövetség remek döntést hozott akkor, amikor új alapokra helyezte az utánpótlás-nevelést. Ennek most már egyre inkább beérik a gyümölcse. Másrészt ebből az osztrák és a szlovén csapatok is profitálhatnak, hiszen ha erős magyar együttesek ellen játszanak, attól ők is csak jobbá válhatnak.

A következő szezonban is megrendezik a tornát?

Miután három évre terveztük a projektet, ennyit finanszíroz az EU, így természetesen 2017-ben is folytatódik a versenysorozat. Aztán meglátjuk, lesz-e tovább.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV