Megnyerte a győri Három Nemzet Tornát a magyar korosztályos válogatott, sok a biztató jel két hónappal a világbajnokság előtt.
Az edzéseken nyújtott teljesítménnyel és a mérkőzésekkel is elégedett Bedő Botond, a női U18-as csapat vezetőedzője.
“Az egész hét jól sikerült, amit akartunk, azt elértük, kihoztuk a felkészülésből a legtöbbet. Az edzéseken elvégeztük, amit szerettünk volna, jól dolgoztak a lányok. Csak a végén volt érezhető a holtpont, akkor jött ki a fáradtság, nem a tábor közepén.”
A magyar együttes a győri tornán két olyan ellenféllel találkozott, amellyel majd január elején, a Divízió I/A világbajnokságon is fog. Az első nap az olaszokat verte 2-1-re a csapat Márton Adél és Ivády Nina góljával, aztán szombaton a franciák ellen hátrányból fordítva győzött 3-2-re, a két gólszerzőhöz ezúttal Báhiczki-Tóth Boglárka is csatlakozott.
“Az olaszok ellen egyoldalú volt a játék, de sajnos sok helyzetet kihagytunk, így a végén kicsit izgulni kellett. A franciák gyorsan, már a 2. percben megszerezték a vezetést. Ezen a napon érződött először a játékosokon a fáradtság, nem voltunk annyira élesek, de hamar fel tudtunk állni, megráztuk magunkat és tudtunk egyenlíteni. A második harmadban jól játszottunk, azt 2-0-ra nyertük meg. A harmadik játékrészben lőttek egy gólt a franciák, és az utolsó pár perc izgalmasan alakult. Az ellenfél időt kért, de ez nekünk volt segítség, mert kicsit újra össze kellett rendeződnünk a mérkőzés vége előtt. Megnyugodtunk és a hatvanadik percig tudtunk keményen dolgozni és megnyertük a mérkőzést” - foglalta össze a két meccset a szakvezető.
Bedő Botond szerint biztató az összkép, és a mostani keretből mindenkire lehet számítani. Éppen ezért lesz nehéz dolga a szakmai stábnak majd a januári vb-keret kijelölésekor. Ráadásul még vannak tartalékai is az együttesnek, hiszen ezúttal négy játékos a felnőttekkel vett részt az olimpiai selejtezőn, míg Gengeliczky Dorottya Kanadában szerepel.
Az U18-as együttes december közepén folytatja a felkészülést, azt a hetet Katowicében a, lengyel, a cseh és a szlovák gárda elleni meccsekkel zárja.
A keret
Bogáti Bianka | GK | Budapest JA |
Milibák Helga | GK | Budapest JA |
Báhiczki-Tóth Boglárka | D | Budapest JA |
Chlepko Zsófia | D | Budapest JA |
Fűke Réka | D | Győri NEMAK ETO HC |
Gábor Imelda | D | Budapest JA |
Koncz Boglárka | D | Budapest JA |
Kornyilov Anna | D | Budapest JA |
Márton Adél | D | Budapest JA |
Tóth Flóra | D | Győri NEMAK ETO HC |
Véghelyi Dóra | D | Budapest JA |
Gergely Dalma | F | KMH Budapest |
Horváth Maja | F | Budapest JA |
Imets Mercédesz | F | Budapest JA |
Ivády Nina | F | Budapest JA |
Kárpáti Karina | F | Pesterzsébeti HC |
Márton Luca | F | Budapest JA |
Milibák Gréta | F | Budapest JA |
Schmidt-Natkay Alíz | F | Budapest JA |
Simon Viktória | F | Sportország SC |
Szederkényi Lilla | F | Budapest JA |
Szelényi Nina | F | Budapest JA |
Torontáli Anna | F | MAC Budapest |
A stáb
Bedő Botond | Vezetőedző |
Fodor Zoltán | Másodedző |
Nagy Richárd | Másodedző |
Zaka Norbert | Kapusedző |
Olasz-Madár Ágnes | Rehabilitációs edző |
Kozák Attila | Erőnléti edző |
Szabados Emese | Csapatvezető |
Tóth György | Felszerelés menedzser |