Remek formában a Brassó

2018.02.04. 21:50 |

Továbbra is veretlen a Brassó az Erste Liga középszakaszában.

A brassói együttes remekül kezdett, a 3. percben már két góllal vezetett Knyazev és Walls találatával. A hazaiak ezt követően is támadásban maradtak, jóval többször próbálkoztak, és kétszer emberelőnyben is támadhattak, de ezekből nem született újabb gólt.

A második harmadban fordult a kocka, a Fehérvár játszhatott háromszor fórban, de a brassói védelem jól zárt, Polc pedig 13 lövést hárított.

Az utolsó felvonás elején az újabb gyors brassói gól el is döntötte a meccset, ezúttal a középszakaszban megtáltosodó Tranca volt eredményes. A Fehérvár nem adta fel, és Antilla révén szépített a 47. percbe. A hajrában a kapust is lehozta a vendég együttes, és az 59. percben Ainsworth is betalált, de az egyenlítés már nem jött össze.

A Brassó az Erste Ligában már hat – minden sorozatot figyelembe véve pedig 12 – találkozó óta nem talált legyőzőre.

ASC Corona Brasov -Fehérvári Titánok 3-2 (2-0, 0-0, 1-2)

Nyilatkozat

Strenk Hunor, Brassó, másodedző: „Nagyon gól kezdtük a meccset, gyorsan két gólt szereztünk. A második és harmadik harmadban némileg lassabban korcsolyáztunk, ezzel nem voltunk elégedettek, de így is elég jól játszottunk ahhoz, hogy győzzünk. A csapat egyre jobb és jobb lesz, de még sok munka vár ránk. Jó látni, hogy kezdenek visszatérni a szurkolóink, az aréna tele volt, és élvezték a meccset a nézők. Jó úton járunk, sorozatban 12 meccset nyertünk, és így is kell folytatnunk. Mivel a menetrend nagyon szoros, ezért minden meccsen pihentetünk néhány játékost, hogy a rájátszásra mindenki a legjobb állapotban legyen.”

Kóger István, Fehérvár: "Sajnos a mérkőzés első 10 perce nem sikerült jól számunkra, a Brassó ezt kihasználva kétgólos előnyre tett szert. Aztán ugyan felvettük a ritmust, még dominálni is tudtunk a mezőnyben, de az ellenfél jó kapusteljesítménye miatt nehezen ment a gólszerzés. A végén kapuslehozatallal tudtunk szépíteni, az egyenlítéshez is közel álltunk, de végül sajnos vereséget szenvedtünk. Bosszantó, hogy a túrán mindkétszer egy góllal maradtunk alul, benne voltak a pontok a mai összecsapásban is. A következőkben még koncentráltabb kezdés kell, és igazi playoff hangulat várható az utolsó két találkozón, amikor is eldől, ki fog bekerülni a rájátszásba."

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV